Category Létversek – Rajnai Lencsés Zsolt

Rajnai Lencsés Zsolt: Éljünk!

A halál már itt ódong körültünk,
éljünk hát, hogy ne mondjuk majdan:
“Elillant, úgy, hogy alig örültünk,
be szépek voltunk egykoron, hajdan!
S ó mi’ kár, hogy az elvesztegetett idő,
mi futkos, szerte, boglyas-szüntelen,
nélkülünk rohan már, s egyre nő,
az életünk eltelt, mily’ reménytelen!

Semmi se hozza időnk vissza,
ráncos arcunk csak a könnyet issza!”

2013.02.16.

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Istenem, hol vagy?

Üres, szótalan magányban peregnek le
perceim nálad, bízó-bizalmatlanul.
Kereslek, tudni akarlak, de nem csak úgy
mint tömegek, hiszékeny bizonytalanul.

Kérdezlek az emberektől, de ők vállat
rántva biggyesztenek, s nem felelnek nekem,
ámde a csend s a fájdalom egész bezár
már a szótalanság magányába engem.

Kérdezlek mindenkitől, de csak ingatják,
és ítélkezve elfordítják a fejük,
nem kellenek botrányos kérdéseim, mert
hisznek vakon, mintha nem lenne szellemük. Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: A hitetlen imája

Árva, pipacsos lényemet
elébed helyezem ma reggel,
drága, nem-létező Istenem…

Bár a lelkem vágyik rád,
Te virágokat alkotó Jóság,
mégis lehet, hogy csak az én
idealizmusom teremt a szívemből
oly nagyszerű képzeteket,
mint a benned való szükség.

Mégis előtolakodik lelkemből
naponként ez az emelkedett vágy,
hogy ebből pillants reám,
és értelmet adj létezésemnek,
és óvj, megtanítva
engemet szeretni minden
társas-magányos embertársamat… Read More