József Attila: Keresek valakit
Tele vágyakkal zokog a lelkem,
szerető szívre sohase leltem,
zokog a lelkem.
Keresek Valakit, s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
s nem tudom ki az.
Csüggedő szívvel loholok egyre,
keresek valakit a Végtelenbe,
loholok egyre.
Könnyeim csorognak – majd kiapadnak:
vággyal magukkal messzebb ragadnak –
majd kiapadnak!
Dobos Hajnal: Namármost, Isten…
Kétes csatákban sose hagytál győzni…
Ettől én élhetetlennek éreztem magam…
Nagy Úr! Hány gazember dörzsölte kezét!
Én meg, gondoltam: Hát ilyen sorsa van
a tisztességnek! Levetettem volna rég,
mint fölös koloncot, nyűgöt a nyakamból,
de Te rámraktad mindig. Újra meg újra!
Majd tudattad velem, hogy mégis haragszol.
Namármost, Isten, szólni kéne végre,
Hogy ez a cirkusz végülis mi végre
történik velem? És értem van, vagy Érted?
Nem szabad sejtenem ezt a Nagy Egészet,
Melyben eszközöd vagyok, vagy célod – ki tudja…?
Lásd, gyarló elmémből meglátni se futja
terveid. Becsülj meg kicsit, kérlek…
Mondd, hogy értelme van minden szenvedésnek,
meg célja is… Ha más nem: Konok lényem
oldódjon végre fel Tebenned egészen!
Úgy vagyok itt, mint világgáment gyermek.
Kicsi motyómból kihullott Kegyelmed…
Nincs hona szívemnek, hol nyugtát találja,
Ady Ember: A halál rokona
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Ősz-időket.
Szeretem a szomorú órák
Kisértetes, intő hivását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.
Szeretem az elutazókat,
Sírókat és fölébredőket,
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.