Archive 2020. szeptember 6. vasárnap

Seneca: Erkölcsi levelek (1. levél)

Így tégy, Luciliusom: tarts magadra jussot, s az időt, melyet eddig elvettek vagy eloroztak tőled, vagy kicsúszott a kezedből, gyűjtsd össze és ügyelj rá. Győződj meg róla, hogy úgy igaz, ahogy írom : bizonyos pillanatokat elragadnak tőlünk, másokat elcsennek, ismét mások meg elfolydogálnak. A legrútabb veszteséget mégis a nemtörődömség okozza. S figyeld csak meg jól, az élet legnagyobb része elillan, ha rosszul cselekszünk, nagy része, ha semmit sem cselekszünk, s az egésze, ha mindig mást cselekszünk. Kit tudsz megnevezni, aki az időnek valamelyes értéket tulajdonít, aki megbecsül egyetlen napot, aki feléri ésszel, hogy naponta meghal? Tévedés ugyanis, ha azt hisszük, hogy a halál még távol van tőlünk: nagy része már el is hagyott bennünket. Ami életünkből mögöttünk van, az már a halál kezébe került. Cselekedj hát, Lucilius, úgy, ahogy írod is: markolj meg minden órát. Tedd rá kezed a mára, és kevésbé fogsz függeni a holnaptól. Míg késlekedünk, elfut az élet. Miden a másé, csak az idő a miénk. A természet csupán ennek a síkos-csuszamlós dolognak a birtokába iktatott bennünket, s az űz ki onnan, aki akar És a halandók oly ostobák, hogy a legcsekélyebb, leghitványabb és bizonyosan pótolható dolgokkal engedik számlájukat megterhelni, ha hozzájutnak, de senki sem tekinti magát a legkevésbé is adósnak, ha időt kap,

Read More