Játszik az ég alja,
viharfelhőt játszik,
játszik a lány ajka,
szép szerelmet játszik.
Rajnai Zsolt Tibor: Nana
Az én szerelmesem szemérmes vadvirág.
Vörös pipacs és arany szalmaágy.
A lelke zabolátlan-lágy
repdeső láng.
Rajnai Zsolt Tibor: Egyedül
Rajnai Zsolt Tibor: Szinkroncsúszás
Néha csak úgy elmerengek….
Jó lenne visszamenni az időben,
és némelyeket megölelni még egyszer…
Utolszor bár, de szépen…
Nem akikké lettek,
hanem akik voltak, akiket hajdan
nem becsültem…
Rajnai Zsolt Tibor: Ez van
Rajnai Zsolt Tibor: Seb
Fáj, mert nem akartam.
Sőt, igyekezetemet összeszedve,
minden értelmemet latba vetve,
türelmemet pattanásig feszítve,
csöndben szóltam.
Mégis tőrként hatolt szavam.
Rajnai Zsolt Tibor: Meztelenül
Rajnai Zsolt Tibor: Érintésed
Rajnai Zsolt Tibor: Istenem, hol vagy?
Üres, szótalan magányban peregnek le
perceim nálad, bízó-bizalmatlanul.
Kereslek, tudni akarlak, de nem csak úgy
mint tömegek, hiszékeny bizonytalanul.
Rajnai Tibor: Jaj, szaladjunk!
A Főtéri vendéglő kirakat asztalánál jól táplált, rendes külsejű úr ebédel. Először húslevest eszik velőskonccal, pirított kenyérrel. Utána főtt marhahúst mártással, azután pulykasültet. A szárnyasnál oldalog az ablak elé a két toprongyos utcagyerek. Odanyomják az orrukat az üveghez és mohó vággyal szemlélik a lakomát. Az úr figyelmes lesz a két gyerekre, nagyot nyel a sültből és odainti a pincért.
– Hívja be ezt a két fiút az utcáról és adjanak nekik az én számlámra két menüt a söntésben.
A pincér meghatottan siet teljesíteni a parancsot. A gyerekek gyorsan eltüntetik a menüt és elsietnek. Az úr némi gyümölcsöt rendel és feketekávét. Ezután kerül sor a fizetésre, amikor is kiderül, hogy az úrnak egy megveszekedett vasa sincs. Tűri a szidalmakat és azt az enyhének sem nevezhető nyomást, amellyel kikényszerítik az utcára. Elindul sietve és szomorúan. A sarkon elébe ugrik a két gyerek.