Röviden szól a dal, az ember halandó.
És e rövidke dallam, maga az élet.
Mely úgy nehezül rád, mint ólomtakaró,
és ha lelépsz a helyes ösvényről, véged…
Rajnai Zsolt Tibor: És még mindig…
– Dobos Hajnal költőhöz
Még mindig fájni tud,
s ezen nem segít éjféli kiáltás.
Mert a filléres esők örökkévalók…
Mindenből egy van S02E18
Indítsd el a videót, majd indítás után kattints a videó jobb alsó sarkában lévő kis fehér négyzetre! Ekkor teljes képernyőn látod! (Ha nem találod, akkor menet közben kattints újra a videóra és megjelenik!)
Sok mulatság, remek színészi alakítás,
Rajnai Zsolt Tibor: Téglák a falból
Őszinte igaz szót keresek…
Nem baj, ha nem szép és nem szelíd!
Csak a lélek sikoltsa belé
legtisztább, forró érzéseit!
Rajnai Zsolt Tibor: Ó fájdalom!
Puha éjjel álmos térben 
hozzánk szövi csöndjét, sötétjét
a kormos, égi kárpit.
És mi alszunk, fordulunk, öregszünk,
észre is alig vesszük,
ahogy falja, fogyassza, emészti életünket
fojtó jelenlétünk.
Aztán nappal: tűzben, lázban égünk,
serényen futva remélünk,
és őrült-mód repes százezer tervünk…
Mint szorgos hangyák
nagy sebbel-lobbal földre dobjuk,
vagy égre festjük
parányin-véges árva lényünk…
És az élet csak robog;
most velünk, de majd nélkülünk is:
kacat-tervek közt imbolyogva, – értelmetlenül…
Művészfotók
Platón: Menón
MENÓN
Meg tudod-e mondani nekem, Szókratészom, vajon az erény tanítható-e, vagy nem tanítható, hanem gyakorlással szerezhető meg? Vagy pedig sem gyakorlással, sem tanulással nem szerezhető meg, hanem természettől fogva, vagy valami más módon válik az emberek sajátjává?
SZÓKRATÉSZ
Menónom, a thesszáliaiak azelőtt lovaglótudományukért és gazdagságukért örvendtek jó hírnek és közcsodálatnak a görögök között, most pedig, úgy látom, a bölcsességükért is, és nem utolsósorban a barátod, Arisztipposz polgártársai, a larisszaiak. S ez Gorgiasznak köszönhető: mert amikor megérkezett s városba, bölcsességre vágyakozókká tette az Aleuaszok főembereit, s ezek közül való a te szerelmesed, Arisztipposz is – meg a többi thesszáliait; s ráadásul azt a szokást oltotta belétek, hogy félelem nélkül és nagyszerűen válaszoljatok, ha valaki kérdez valamit, ahogy tudósokhoz illik, és ahogy ő maga is szívesen tett eleget minden kérdezőnek, akárkinek támadt is rá kedve a görögök közül, és soha senkitől sem tagadta meg a választ. Itt azonban; kedves Menónom, ennek ellenkezője alakult ki: mintha afféle aszálya támadt volna a bölcsességnek, s alkalmasint elköltözik a bölcsesség a mi vidékünkről tihozzátok. Ha pedig az itteniek közül akarnál megkérdezni valakit, senki nem akadna, aki ne nevetne a szemedbe, s ne ekképp szólna:
– Ó idegen, olyan boldognak nézel-e engem, aki tudja, hogy az erény tanítható-e, vagy miféle más módon sajátítható el? Holott én olyan távol állok attól, hogy tudjam: vajon tanítható-e vagy sem, hogy éppenséggel azt sem tudom, egyáltalán mi az erény.
Dosztojevszkij: Ítélet
Egyébként, tessék, egy – természetesen materialista öngyilkos eszmefuttatása, akit az unalom vitt a halálba.
“…Valóban: mi joga volt a természetnek létrehozni engem, holmi számomra idegen, örök törvények nevében?
Értelemmel ruházott fel, s én értelemmel felfogtam a természetet: mi joga volt hozzá, hogy akaratom ellenére megteremtsen, és ráadásul értelemmel bíró lénynek?
Értelemmel élni annyi, mint szenvedni, de én nem akarok szenvedni – miért is vállalnám a szenvedést?
A természet értelmemen keresztül kinyilatkoztatja nekem a nagy egész harmóniáját.
Az emberi értelem vallásokat alapított erre a kinyilatkoztatásra. Tudtomra adja, hogy bár teljes egészében belátom, hogy a nagy egész harmóniájának sohasem válhatok részesévé, se most, se a jövőben, sőt fel sem tudom maradéktalanul fogni, mit is jelent – ámde mégis köteles vagyok meghajolni e kinyilatkoztatás előtt, köteles vagyok meghunyászkodni, vállalni a szenvedést a nagy egész harmóniája nevében, és viselni az életet.
De ha értelmem szerint választhatnék, nyilvánvaló, hogy szívesebben lennék boldog, amíg élek, ha csak egy pillanat is az egész, ha pedig megszűnök élni, semmi közöm többé a nagy egész harmóniájához – mit bánom én, hogy megmarad-e a világon énutánam a nagy egész harmóniája, vagy velem együtt pusztul.
És miért volnék köteles gondoskodni arról, hogy megmaradjon, ha én már nem leszek? – kérdem.
Babits Mihály: Kép egy falusi csárdában
Csárdába falakon 
olykor
láthatsz, ha falukon
bolygol,
s únt szemed elmereng
bor közt,
ily képet, mely dereng
por közt,
por között, mely keni
jócskán,
ily képet csüggeni
ócskán:
Közepin klasszikus
bolt áll,
bolt alatt koszorús
oltár,
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Léon Werth-nek
Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy fölnőttnek ajánlom. Komoly mentségem van rá: ez a fölnőtt széles e világon a legjobb barátom. De van egy másik mentségem is: ez a fölnőtt mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló könyveket is. Harmadik mentségem pedig a következő: ez a fölnőtt Franciaországban él, s ott éhezik és fázik. Nagy szüksége van vigasztalásra. Ha pedig ez a sok mentség nem elegendő, akkor annak a gyereknek ajánlom könyvemet, aki valaha ez a fölnőtt volt. Mert előbb minden fölnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.) Ajánlásomat tehát kijavítom, ilyesformán:
Léon Werth-nek,
amikor még kisfiú volt.
1.
Hatéves koromban egy könyvben, mely az őserdőről szólt, és Igaz Történetek volt a címe, láttam egy nagyszerű képet. Óriáskígyót ábrázolt, amint egy vadállatot nyel el. Tessék, itt a rajz másolata.
A könyvben ez állt: “Az óriáskígyó egészben, rágás nélkül nyeli le zsákmányát. Utána moccanni sem bír, és az emésztés hat hónapját végigalussza.”
Akkoriban sokat tűnődtem a dzsungelek kalandjain, és egy színes ceruzával nekem is sikerült megrajzolnom első rajzomat. Az 1. számút. Ilyesformán: