MENÓN
Meg tudod-e mondani nekem, Szókratészom, vajon az erény tanítható-e, vagy nem tanítható, hanem gyakorlással szerezhető meg? Vagy pedig sem gyakorlással, sem tanulással nem szerezhető meg, hanem természettől fogva, vagy valami más módon válik az emberek sajátjává?
SZÓKRATÉSZ
Menónom, a thesszáliaiak azelőtt lovaglótudományukért és gazdagságukért örvendtek jó hírnek és közcsodálatnak a görögök között, most pedig, úgy látom, a bölcsességükért is, és nem utolsósorban a barátod, Arisztipposz polgártársai, a larisszaiak. S ez Gorgiasznak köszönhető: mert amikor megérkezett s városba, bölcsességre vágyakozókká tette az Aleuaszok főembereit, s ezek közül való a te szerelmesed, Arisztipposz is – meg a többi thesszáliait; s ráadásul azt a szokást oltotta belétek, hogy félelem nélkül és nagyszerűen válaszoljatok, ha valaki kérdez valamit, ahogy tudósokhoz illik, és ahogy ő maga is szívesen tett eleget minden kérdezőnek, akárkinek támadt is rá kedve a görögök közül, és soha senkitől sem tagadta meg a választ. Itt azonban; kedves Menónom, ennek ellenkezője alakult ki: mintha afféle aszálya támadt volna a bölcsességnek, s alkalmasint elköltözik a bölcsesség a mi vidékünkről tihozzátok. Ha pedig az itteniek közül akarnál megkérdezni valakit, senki nem akadna, aki ne nevetne a szemedbe, s ne ekképp szólna:
– Ó idegen, olyan boldognak nézel-e engem, aki tudja, hogy az erény tanítható-e, vagy miféle más módon sajátítható el? Holott én olyan távol állok attól, hogy tudjam: vajon tanítható-e vagy sem, hogy éppenséggel azt sem tudom, egyáltalán mi az erény.