Az élet édességeit kiittam én már,
az ifjúság öröme messze, messze rég már!
Reményik Sándor: A legizgatóbb film
Ha egyszer minden láthatóvá lenne, 
Ha filmre vetődnék minden titok,
Minden, mi huszonnégy óra alatt
Egy ember lelkén általkavarog:
A tisztátlanság minden ördöge,
A bűn-csírák, a kárhozat-magok, –
Akkor látnók csak, mily sötét az ember,
Milyen feketén lángoló szurok.
Babits Mihály: Kép egy falusi csárdában
Csárdába falakon 
olykor
láthatsz, ha falukon
bolygol,
s únt szemed elmereng
bor közt,
ily képet, mely dereng
por közt,
por között, mely keni
jócskán,
ily képet csüggeni
ócskán:
Közepin klasszikus
bolt áll,
bolt alatt koszorús
oltár,
Faludy György: Fülledt éjszaka, 1.
Hány napja lettem szerelmes beléd?
Most végre itt nyújtózunk egymás mellett,
mellemtől alig ujjnyira melled
és rajta két korall viaszpecsét.
Farkasszemet nézünk. Pupillád sárgás
szikrákat szór. Ajkunkat nyaljuk – párzás
előtt hajlékony, játszó párducok.
Beléd harapnék, de remegni kezdek.
Vajon tudod-e, amit én tudok,
Babits Mihály: A visszafelé szálló madarak
Madarak röpülnek
felleges égen.
Nem arra szállnak már
amerre régen.
Azelőtt előre
szálltak a jövőbe.
Mitől ijedtek meg szegény madarak,
hogy most visszafelé szállnak
a felhők alatt?
Ne hagyjuk, kedvesem,
fogjuk itt őket:
kár folyton kergetni
futó mezőket…
Fonjanak nekik hát
karjaink kalitkát:
meleg kalitkában majd elalszanak,
míg bús csókok csillagoznak
Ady Endre: A tízéves Éva
Kék szemei asszonyosak,
Nedves és friss csöpp, piros szája:
Megcsókolom, eltaszítom
Félőn, megbabonázva.
Tízéves Éva, másra vár:
Már a sírom is be lesz nőve,
Mikor valaki elviszi
Itatni csók-kútfőre.
És mégis az én asszonyom,
Ott rejtőzik temetve benne,
Ami ma még csúf kárhozat
S holnap üdvösség lenne.
Wass Albert: Mert nagyon szeretlek
Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.
A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.
A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.
A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
Szabó Lőrinc: Milyen szép vagy,…
“Milyen szép vagy, és milyen szép most a hajnal!
Nedves, édes és ízes a világ.
Éhes vagyok… Mondd, mit gondolsz: mi lenne,
Kosztolányi Dezső: Vers egy leányról, akivel éjfél után találkoztam
Éjfél után a Duna hídja 
ó jaj, be könnyes, be setét.
Éjfél után a Duna hídján
egy néma lány jár szerteszét.
Ki ő? mi ő? kérdeztem én is,
de ő nem tudta a nevét.
Csak csendesen vállamra hajlott.
Sohase láttam ily szemet.
Olyan szomorgó, oly mosolygó,
félig sírt, félig nevetett.
A haldokló galamb tekint így,
vagy a kétéves kisgyerek.
A szívemet kezébe vette,
csókolta és nevetve hítt.
Labdázott véle, földre dobta –
ó szív, te vérző, gyenge szív! –
Aztán belétemette arcát
és letörölte könnyeit.
Mondtam neki: “Kis vízi ördög!” –
Reátapadt a hűs ruha.
Karján örökre útrakészen
ringott szegényes batyuja.
Vizes hajába csillag égett,
mert várta, várta a Duna.