Jégmezők felett didereg a tél,
havas, görnyedő vidéken,
s csak egy madárka dala,
mint gyűrt pántlika az égen,
az sír, az kiált elhalón…
Rajnai Zsolt Tibor: Kíváncsi szeretők
A kihívást téveszti össze szeretettel
az, ki szeretni próbál különöst,
s kit így szeretnek,
bele is sérül újfent e csalárd érzelembe.
Rajnai Zsolt Tibor: Gyufaskatulyába zárt…
Mennyi sors integet, tűnődik lomhán.
Egy az életünk, és zárt világ tudom.
Te ezt kaptad, én azt, elfogadni kell,
s megbékélni jámborul a nagy úton.
Rajnai Zsolt Tibor: Mennyi falánk szem és zajgás
Mennyi falánk szem és zajgás,
ricsajok, embersikolyok…
Be sok akarat, mint konok,
kezeletlen, torz vadhajtás.
Rajnai Zsolt Tibor: Amiben felragyoghatunk!
Ártatlan tiszta ragyogás és
szépség-lepte őszinte áldozata
megannyi igaz lehetőségnek
és várománynak…
Rajnai Zsolt Tibor: Álmodó utca
Egy kosár gyerekzsivajról álmodott az utca.
Régi idők tiszta lármáiról, karikába hajtott
szökkenésekről, pántlikás nagy kalapokról,
és kiskabátokban bujkáló kamasznevetésről…
Rajnai Zsolt Tibor: Éljünk!
A halál már itt ódong körültünk,
éljünk hát, hogy ne mondjuk majdan:
“Elillant, úgy, hogy alig örültünk,
be szépek voltunk egykoron, hajdan!
S ó mi’ kár, hogy az elvesztegetett idő,
mi futkos, szerte, boglyas-szüntelen,
Rajnai Zsolt Tibor: Őrállók lámpása
Rajnai Zsolt Tibor: Körketrec
Bőrbörtön és tudatkaloda,
nem, bizony te nem mész sehova!
Itt maradsz, csak vergődsz a halálig,
míg reményed elhull mind egy szálig.
Rajnai Zsolt Tibor: Összeroskadt
Összeroskadt bennem a lét,
vánszorogva viszem
testem.
S mind inkább úgy hiszem,
hogy nem volt e földön
mit keresnem.