Üres, szótalan magányban peregnek le
perceim nálad, bízó-bizalmatlanul.
Kereslek, tudni akarlak, de nem csak úgy
mint tömegek, hiszékeny bizonytalanul.
Rajnai Zsolt Tibor: Botorkálva
Rajnai Zsolt Tibor: Meddő órán
Rajnai Zsolt Tibor: A dekadencia…
A dekadencia hozzánk, emberekhez tartozik,
csak az nem mindegy, felállunk-e belőle,
és mikor, milyen áron?!
Rajnai Zsolt Tibor: Egeink, mezőink…
Egeink, mezőink, halmaink, völgyeink,
fáink és virágaink,
oly szépek, mintha egy szerető,
jóságos Isten hagyta volna rajtuk
Rajnai Zsolt Tibor: Mint cinikus századom…
Feledve a lelki hazátlanságot,
temetve létbeni magánosságot,
kívánva az üresség ócska rongyát:
jöjj, és énekelj, hangos, vidám pompát!
Rajnai Zsolt Tibor: Ezer seb emlékére
Tolvaj szerencse szülte most a percet,
min csüng mélán, búsongón, agg korom,
elfáradt idők jajszavához szerzett
mégis csöndes órát ez’ alkonyon.
Rajnai Zsolt Tibor: Fehéren reggel
Rajnai Zsolt Tibor: Egy álom
Mentális terek rajzanak
korláton innen és túl.
Ne kelts fel álmaimból!
Horpadásnyi jókedv tipeg
szívemen törékeny lábon,
hagyd még, hogy vigyen,
csak vigyen tovább az álom.
Mert arcod sóhajomba’ leng,
száraz füstként csókol, kereng,
bennem bújik meg és földereng…
Rajnai Zsolt Tibor: Jő a lány
Ily léptei csak lányzónak lehetnek.
Messziről cseng dallama a veretnek,
mit cipője kopácsa koppant.
A szívem nagyot dobban…