Száz titok, bús talány
fejtőzik lelkem ablakán.
Itt csurog, ott csurog,
forr s buzog a magány.
Rajnai Zsolt Tibor: Odakünn Róma
“Kenyeret és cirkuszt a népnek!”
– szólt a Birodalom, Róma,
mert ha tele a has, nem béget
a csorda-tömeg, – csak szórakoznak!
Belső bíró
Röviden szól a dal, az ember halandó.
És e rövidke dallam, maga az élet.
Mely úgy nehezül rád, mint ólomtakaró,
és ha lelépsz a helyes ösvényről, véged…
Rajnai Zsolt Tibor: És még mindig…
– Dobos Hajnal költőhöz
Még mindig fájni tud,
s ezen nem segít éjféli kiáltás.
Mert a filléres esők örökkévalók…
Rajnai Zsolt Tibor: Téglák a falból
Őszinte igaz szót keresek…
Nem baj, ha nem szép és nem szelíd!
Csak a lélek sikoltsa belé
legtisztább, forró érzéseit!
Rajnai Zsolt Tibor: Ó fájdalom!
Puha éjjel álmos térben 
hozzánk szövi csöndjét, sötétjét
a kormos, égi kárpit.
És mi alszunk, fordulunk, öregszünk,
észre is alig vesszük,
ahogy falja, fogyassza, emészti életünket
fojtó jelenlétünk.
Aztán nappal: tűzben, lázban égünk,
serényen futva remélünk,
és őrült-mód repes százezer tervünk…
Mint szorgos hangyák
nagy sebbel-lobbal földre dobjuk,
vagy égre festjük
parányin-véges árva lényünk…
És az élet csak robog;
most velünk, de majd nélkülünk is:
kacat-tervek közt imbolyogva, – értelmetlenül…
Rajnai Zsolt Tibor: Őszmetszet
Rajnai Zsolt Tibor: Itt élek én…
Csend és zsongás roppant erdejében,
hol holt hőseim élőbbek, mint élők,
és árnyaim is bíbor színbe’ fénylők,
itt élek én, – lobban napra vérem!
Rajnai Zsolt Tibor: A nő, ki tudja…
A nő, ki tudja: mit, miért, mikor és hogyan akar…
A férfi pedig, büszkén tűzi szívére, vagy örömmel
Rajnai Zsolt Tibor: Mécsvilág
Éjszaka van, mégis ragyog az ég…
Az éjgömb, mint vén ószeres szórja szét
ezer fénylő kövét, gyöngyét…