Örkény István: Egy Törzsvendég

Örkény István: Egy Törzsvendég

orkeny 1912-1979– Ne haragudjon a kedves vendég, hogy ma nem tudom fölolvasni az étlapot, de tessék körülnézni, a legtöbb van a csúcsforgalom, ilyenkor azt se tudom, hol áll a fejem. Viszont, ha már véletlenül egy asztalhoz ültek, talán a fiatalurat megkérjük, hogy amíg kihozom neki a bécsi szeletet, olvassa föl a nénikének az étlapot, kivéve a leveseket, mert azokra nem kíváncsi.
– Tessék, kérek. Halat. Van rántott ponty. Ponty roston, burgonyasalátával.
– Az igazat megvallva, nem vagyok halpárti, bár ennek a helynek az a híre, hogy nem tógazdasági pontyot vesznek, hanem folyamit. Különben is, mindenki dicséri az itteni konyhát, én csak azt nem bírom bennük, hogy kézzel írjak az étlapot.
– Akkor ne is folytassam a halakat?
– Félreértett. Nekem nem a halak ellen van kifogásom, hanem egy kézzel írott étlap ellen, mert azt nehezemre esik elolvasni, pláne itt, ahol ráadásul valami rosszfajta indigót használnak, amitől még el is van kenődve az írás.
– Van kétféle Halászlé. Szálka nélküli és nem szálka nélküli. Megrendeljem valamelyiket?
– Mi jut eszébe?- És miért kiabál? -Mert a kiabálást, azt nagyon nem szeretem.
– Azt hittem, egy hallása sincs rendben a néninek. akkor mondom a húsféléket. Borsos tokány, krokett, idei zöldborsófőzelékkel.
– Nincs a fülemmel semmi baj, még látni is elég jól látok, csak a kézzel írott étlappal nem boldogulok. Viszont az én nyugdíjamból nem telik elegáns ruhákra, márpedig a jobbfajta vendéglőkből, ahol géppel írjak az étlapot, kinézik az ilyen kopott ruhás vendégeket.
– Marhaszelet vadmártással. Mondjam talán az árakat is? Tizenkettő húsz.
– Nem Érdekelnek az árak, pedig a nyugdíjam felét kénytelen voltam öt hónapra elzálogosítani, Amikor egyszer úgy nekirántottam a térdemnek az asztalfiókot, hogy három porcogó gyulladásba jött. Az a nő különben, akitől az előleget kaptam, a legtöbb perel.
– Még egy csomó húsétel van hátra, de így sose jutunk a végire.
– Nézze csak meg, van-e szűzérméjük, mert az Hetek óta nem szerepel az étlapon, de Nemcsak itt, Hanem az egész kerületben.
– Hát a legtöbb van. Szűzérmék tört burgonyával. Megrendelhetem?
– Dehogy rendelheti! Egyébként nem szeretném, ha félremagyarázná, amit az előbb a jobbfajta vendéglőkről mondtam. Én azokba egy csöppet sem kívánkozom, mert ezekben a szerény kifőzésekben Sokkal nagyobb fantáziával főznek. Például itt még gombás bélszín is szokott lenni.
– Most is van. Azt hozassak?
– Jaj, dehogy. Szerencsére kifogtam egy jó ügyvédi munkaközösséget, ahol megmagyarázták, hogy se nyugdíjat, se kegydíjat pörrel lefoglalni nem lehet.
– Hát a legtöbb olvassák, vagy ne olvassák? Savanyú tüdő gombóccal, vesevelő, paraj tükörtojással.
– Én csak azt szeretném tudni, hogy egy paraj tükörtojással miért szerepel mindenütt a húsételek között. – De látom, már türelmetlen, még a tésztákat olvassa fel, a sajtok nem érdekelnek.
– Almás lepény. Máglyarakás. Tiroli rétes is volt, de elfogyott.
– Köszönöm a fáradozását. Manapság szidni szokás a fiatalokat, hogy közönyösek és érzéketlenek, de én ebből csak Szeretem vettem észre, hogy majd mindnyájan türelmetlenek. Maga is, fiatalember, nagyon élvezetesen olvasott, de azért érezni lehetett, hogy maga is siet … Még egyszer köszönöm. A viszontlátásra.
– El tetszik menni? … Nézze csak, kisasszony, elment a nénike, pedig az egész étlapot fölolvastam neki.
– A sajtokat is?
– A sajtokat nem.
– Szoktam is szólni, hogy nemcsak a leveseket, hanem a sajtokat se kell neki fölolvasni, de ő mindig csúcsforgalomban jön be, amikor azt se tudom, hol áll a fejem … Tessék a bécsi szelet.

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!