Rajnai Tibor: Korszerű ugratás

Ma délelőtt, régi ismerősömmel találkoztam össze, akit pár éve nem láttam. Legutolsó találkozásunkkor pénzt kölcsönöztem neki. Ezért most hirtelen arra gondoltam, hogy követelésemet hátha behajtom.
A nemvárt találkozás első pillanatában, mindketten örültünk egymásnak. Ő azonban feltűnőbben örült nekem. Átölelt, megcsókolt, megveregette a vállamat; egyszóval kitörő lelkesedéssel fogadott. Ott az utcán.
A sok közül ez az egyetlen ismerősöm, aki valamilyen körmönfont ötlettel mindig beugrat, és pár lejig megvág…
Most azonban erősen elhatároztam, hogy akármilyen „tippel” is hozakodik elő, nem hagyom magam „palira” venni. És már vártam is a „linkelést”, amivel ismerősöm „ugratni” akar.
Nem kellett sokáig várnom, mert ismerősöm rátért a tárgyra:
– Légy szíves és adj holnapig 40 lejt, – jelentette ki egyszerű óhaját.
Csodálkozó arccal, süketséget színlelve, kérdéssel válaszoltam:
– Szóltál valamit? Bocsáss meg, kissé elgondolkoztam. Igen, ma éjszaka a magyar diákbálra megyek…
– Ne viccelj mindig, – szólt ismerősöm; – komoly dologról van szó. Olvastam ugyanis nálatok, hogy 37.760-as számú állami sorsjegyemmel 120 ezer lejt nyertem, amelyet az Iliescu-bankház ki is utalna, ha nálam lenne a sorsjegy. De egy barátomnál van „fedezetül” – 40 lejbe. Most azért kérek tőled, hogy megkapjam a sorsjegyet, és 120 db. ezresre váltsam. Abból aztán minden követelésedet triplán megkapod…
Miután meggyőződtem az újságból, hogy a 37.760-as jegy tulajdonosa tényleg 120 ezer lejt nyert, folyósítottam a 40 lej kölcsönt.
Miután ismerősöm zsebre vágta a különben csekély összeget, így szólt:
– Na, végre sikerült téged is „megvágni”, mert – hidd el – téged a legnehezebb!
Azzal köszönés nélkül otthagyott…

Kolozsvár, 1933.02.12.

Összes kategória

Vissza a Főoldalra!