Rajnai Zsolt Tibor: Ne engedj el…
Életem forrása,
mikor arcod szomorúsága
megkopva utat enged
a szerelemnek…
Életem éltető eleme,
ha fanyar kedved ereje
elenyészve hull végleg
az öröm-tengerbe…
Lelkem stabilitása,
ha keserű tekinteted mása
belehal az elmúlásba,
s Te velem vagy a valóságban!
Szívem dobbanása,
ha csendül hangod, mint a hárfa,
s elszöknek testednek vágyai,
feltörvén a gyönyörnek zárait…
De most hadd kérjelek téged
(azért, hogy ne kelljen félnem),
ha néha csalódnál is bennem,
soha ne engedj el engem!
1990.10.03.
Leave a Reply