Rajnai Zsolt Tibor: Szavakkal játszom

Játszik az ég alja,
viharfelhőt játszik,
játszik a lány ajka,
szép szerelmet játszik.

Emberek künn futnak,
bámulom épp őket,
célokhoz eljutnak,
intnek tökfödőkkel.

A szívem egyedül,
mélabúban andal,
pedig gyakran derül,
s nem gondol a gonddal.

Lánykák libbennek itt,
szoknyácskák perdülnek,
a galambok megint,
verebekhez ülnek…

Játszik az elmém is,
jó szavakkal játszik,
lelkemben Attila,
ki József, – pipázik!

Pedri deres bajszát,
szorongón sodorja,
vívja napi harcát,
egymáshoz sorolja.

Tikkad a kor bennem,
öregszem és félek,
dolgozom éjt nappal,
és alig henyélek…

Jó a bor íze is,
annak kinek kedves,
sosem ittam, mégis
a szívem szerelmes.

Derűről borúra,
borúból derűre,
imbolyog ész-uram,
testemnek kergültje.

És sovány a vigasz,
hogy most jó, – öregszem!
Vékonyul a viasz,
már hosszabban fekszem.

Szép életem múlik,
maradandót tennék,
korom árnya nyúlik,
néha meg már mennék.

Kenyerem javát tán,
megettem rég, tudom,
a bölcsesség szavát,
ma is alig tudom.

Hiányzik ifjúság,
és még nem tudom mi,
lelkem gyakran búsáng,
cseprő-csupró holmin…

Matatok, tesz-veszek,
értelmet keresek,
dolgozom eleget,
de alig keresek.

Láng verseket írok,
és novellákat is,
szkepsziseket sírok,
de erotikát is…

Vége felé érvén
majd az életemnek,
megnyugodva térnék
bízó énekemhez.

Hogy nem éltem hiába,
pedig lázban égtem,
forrón egy imában,
mégiscsak elfértem…

És ha majd nyugoszom,
és a láz is elhagy,
megölelsz utolszor:
Isten, jóság, ha vagy!

2014. május / 2016. 06.08.