Rajnai Zsolt Tibor: Szinkroncsúszás

Néha csak úgy elmerengek….
Jó lenne visszamenni az időben,
és némelyeket megölelni még egyszer…
Utolszor bár, de szépen…
Nem akikké lettek,
hanem akik voltak, akiket hajdan
nem becsültem…

Más tapasztalatok hatása alatt,
másmilyen az ember…
Ha kergetik és erőszakolják,
fut előlük…, előttük…
Pedig ők nem akartak mást, csak
szeretni engem, és szeretve
lenni tőlem. De én csak futottam,
mert kényszerítve éreztem magam…

De ma, hogy már nincsenek velem,
a kényszer megszűnt, és csak tiszta
szeretetem maradt meg feléjük.

Illetve akkori énjük felé…
Mert ma már nem azok, akik voltak.
Elutasításnak vették futásomat, s
ez átformálta őket.

Kit így, kit úgy, ki önmaga, ki pedig
más ember hatására változott meg…
Nem azok már, akik voltak,
mikor még szerettek engem.
Nem baj, ilyen az élet…

Ám jó lenne most visszalopózni
egy régmúlt percbe, és megölelni őket!
Úgy, ahogy akkor szerették
volna, mikor én képtelen voltam rá…

Néha megnézem fényképeiket,
ahogy hajdan mosolyognak rám…
Nem volt felhőtlen velük, mert
magányos maradtam, de ma velem
vannak, és jól érzem társaságukban
magam… Mert megszűnt a kényszer,
s én szabadon szerethetem őket.
Tisztán, úgy, ahogy vágytak rá egykor…

Akikké lettek, az persze fájdalmas,
rágondolni is szomorú.
Pedig nem lettek rosszak,
csak kihűlt bennük a láng, és ez
teljesen megváltoztatta hozzám
való viszonyukat…

Ezért nem ölelhetem most meg őket,
mert már nem ugyanazok akik voltak.
S én inkább azt az énjüket szeretem,
de így, hogy már nem kényszerítenek
szeretetre engem!

Korábban idegenül éreztem
magamat, mai énjük pedig engem
érezne idegennek…

Ám e szinkroncsúszás a szeretetben,
nem jelenti azt, hogy nem szeretjük
egymást, hiszen mélyen szeretem
őket, és úgy hiszem, ők is
szeretnek még tán valamelyest…
Csak időben és térben elcsúszott
a mi szeretetünk…

De gondolatban, a szívem
forrasztja most össze…

2011.01.28.

Összes kategória

Vissza a Főoldalra!