Seneca: Erkölcsi levelek (6. levél)
Azt veszem észre, Lucilius, hogy nemcsak javulok, hanem át is alakulok. Mégsem kezeskedem felőle, s nem is remélem, hogy semmi sem marad bennem, amin ne kellene változtatni. Persze hogy akad még sok minden, amit kötelességem volna helyrehozni, akad még bennem legyalulni-, akad még öregbítenivaló. Lelkem jobb útra tért; ezt éppen az bizonyítja, hogy meglátja saját hibáit, jóllehet idáig nem törődött velük.
Egyes betegeknek szerencsét kívánnak, ha maguktól észreveszik, hogy betegek. Így hát nagyon szeretnélek részeltetni énemnek e gyors alakulásában: azután még szilárdabban bízhatnék barátságunkban, abban az igazi barátságban, melyet nem szakít szét sem remény, sem félelem, sem az önérdek, abban a barátságban, amellyel együtt pusztul az ember, amelyért meg is hal.
Sok olyan személyt idézhetnék, aki nem barátoknak, hanem a barátságnak volt híjával. Ilyesmi nem történhet meg, ha a lelkeket egyforma akarat társítja a tisztességes dolog után való törekvésre. S hogy miért nem történhet meg? Mert tudják, hogy mindenük közös – viszontagságaik még inkább.
Fel sem foghatod, mennyi haladást észlelek magamon minden egyes nap.
“Küldd el – mondod – nekem is mindazt, aminek hathatósságát kitapasztaltad.”
Én valóban mindent rád kívánnék árasztani, és azért örülök, ha valamit tanulok, hogy taníthassak. Nem is okoz gyönyörűséget nekem semmi a világon, akármilyen párját ritkító vagy áldozatos dolog is az, ha csak a magam számára kellene megtudnom.
Ha azzal a korlátozással adatik a bölcsesség, hogy mélyen elzárva őrizgessem, és ne hirdessem, vissza fogom utasítani. Nincs olyan érték, amelyet társ nélkül birtokolni kellemes volna. Elküldöm hát neked azokat a könyveket, s hogy ne fecsérelj rá sok fáradságot, amíg át- meg átböngészed a hasznot hajtó dolgokért, jeleket rakok bele, hogy nyomban rálelj: mit helyeslek és mit csodálok.
Mégis, az élőszó meg a mindennapos együttlét inkább hasznodra válik, mint az írott beszéd. A helyszínre kell jönnöd, először is azért, mert az emberek jobban hisznek a szemüknek, mint a fülüknek, azután meg a tanításokon át hosszú út vezet, a példákon át rövidebb és meggyőzőbb. Kleanthész sem lett volna második Zénón, ha csak hallgatta volna: de részt vett az életében, átlátott titkain, megfigyelte, vajon alapelvei szerint él-e; Platón, Arisztotelész és a bölcsek különféle utakon járó egész hada többet nyert Szókratész erkölcséből, mint szavaiból; Metrodoroszt, Hermarkhoszt és Polüainoszt nem Epikurosz iskolája, hanem az életközösség tette nagy férfivá.
Nemcsak azért hívlak magamhoz, hogy hasznot húzz, hanem hogy hasznot is hajts: hisz egymást igen sokban támogathatjuk.
Addig is, mivel kis napszámoddal tartozom, elmondom, mi okozott nekem ma Hekatónunknál gyönyörűséget.
Így hangzik: “Kérded, mennyire jutottam? Kezdek barátja lenni magamnak.”
Sokra jutott: sohasem lesz már egyedül. Tudd meg, hogy az ilyen ember mindenkinek a barátja.
Élj egészségben!
Leave a Reply