Mentális terek rajzanak
korláton innen és túl.
Ne kelts fel álmaimból!
Horpadásnyi jókedv tipeg
szívemen törékeny lábon,
hagyd még, hogy vigyen,
csak vigyen tovább az álom.
Mert arcod sóhajomba’ leng,
száraz füstként csókol, kereng,
bennem bújik meg és földereng…
Ily léptei csak lányzónak lehetnek.
Messziről cseng dallama a veretnek,
mit cipője kopácsa koppant.
A szívem nagyot dobban…
Az ijedtség roska bokra
felbukkan ma hiányodba’,
s csak visz, cibál, mint hínár,
gyúlékony kis semmi sodra…
Ha virág lennék,
lágy földben, kertedben
pihennék…
És ha fűszál,
üdén, sarjadón egy réten
zöldellnék…
Körültem lengene
a langyos, májusi szél,
– ha fűszál lennék…
Még mindig benned görgetem időim.
A törékeny árnyakat, a foszló múltat,
és hamvadt emlékeimet hozzád igazítom.
