Csend és zsongás roppant erdejében,
hol holt hőseim élőbbek, mint élők,
és árnyaim is bíbor színbe’ fénylők,
itt élek én, – lobban napra vérem!
Lev Tolsztoj: Gyónás
Engem a pravoszláv keresztény hitre kereszteltek, és abban neveltek fel. Arra oktattak gyermekkoromtól fogva, serdülő és ifjúkoromban is. De amikor tizennyolc éves fejjel kikerültem az egyetem második évfolyamáról, nem hittem többé semmiben abból, amire tanítottak.
Bizonyos emlékek alapján ítélve – én sohase hittem komolyan, csak bizalommal voltam az iránt, amire tanítottak, és az iránt, amit előttem a felnőttek vallottak; de ez a bizalom is nagyon ingatag volt.
Emlékszem, hogy amikor tizenegy éves voltam, egy fiú, a rég meghalt Vologyenyka M., aki gimnáziumba járt, egy vasárnap hozzánk ellátogatva, a legfrissebb újságként közölte velünk a gimnáziumban tett felfedezését.
Rajnai Zsolt Tibor: Szélmalmaim hajtva
I.
Merre jársz én lelkem, ha nem vagy velem?
Messziről felismerlek, mikor érkezel,
mert ha megjössz, úgy ragyogsz!
Rajnai Zsolt Tibor: Viharsziget agóniája
Ődöngő szép szerelmem, ki lelkembe
ki- s bejársz unos-untalan, ki néhol
Isten vagy, máskor síró jajongás
fehér rongyaimban; azután te vagy a
platóni jóság, mint szalmaszál,
amin görcsös ujjaimmal lógok, mondd,
ki vagy te, gyöngyöm és göröngyöm?