Szavak nélkül nézlek
s fürkészlek.
Csönd a pillantásban,
érintés a mában
és az elmúlásban.
Pillád ívén lágy tekintet.
Puhán nézel.
Nem igézel.
Vajon mire gondolsz?
Mily gondolat, s mennyi érzés
(törődés, erény és féltés)
tolong
e tekintetkapu mögött,
lélekrészeid között?
Csak nézlek
s eltűnődöm,
hogy fészke
hol leleddz
a benned szunnyadó vágynak,
a szerelem-forrásnak
és a boldogságnak?
Mondd, jártadban, hajad libbenése,
mennyi puha lépést látott?
S akartad-e felkutatni az Embert s a világot?
Mosolyod árka hány csók neszezését itta
úgy, hogy lényed hozzátapadt ama ritka
“tiéd-társ férfilényhez”,
kiben feloldódott éned titka,
s eggyé forrt a végtelennel?
