Felveszem.
Hordom.
Viselem.
Elviselem.
Rajnai Zsolt Tibor: Ó fájdalom!
Puha éjjel álmos térben
hozzánk szövi csöndjét, sötétjét
a kormos, égi kárpit.
És mi alszunk, fordulunk, öregszünk,
észre is alig vesszük,
ahogy falja, fogyassza, emészti életünket
fojtó jelenlétünk.
Aztán nappal: tűzben, lázban égünk,
serényen futva remélünk,
és őrült-mód repes százezer tervünk…
Mint szorgos hangyák
nagy sebbel-lobbal földre dobjuk,
vagy égre festjük
parányin-véges árva lényünk…
És az élet csak robog;
most velünk, de majd nélkülünk is:
kacat-tervek közt imbolyogva, – értelmetlenül…
Rajnai Zsolt Tibor: Egy kiábrándult pillanatban
Legtöbbször úgy érzem,
teljesen hiábavaló, amit csinálok.
Szembe megyek a vallással és a hagyományokkal,
az ateizmussal, a hittel és a hitetlenséggel,
a kereszténységgel, a mágiával,
a pszichológiával, a tudományos és
vallásos szinkretizmussal,
az ezotériával, és a szellemi kuruzslók
egész hadával…
Rajnai Zsolt Tibor: Körketrec
Bőrbörtön és tudatkaloda,
nem, bizony te nem mész sehova!
Itt maradsz, csak vergődsz a halálig,
míg reményed elhull mind egy szálig.
Rajnai Zsolt Tibor: Összeroskadt
Összeroskadt bennem a lét,
vánszorogva viszem
testem.
S mind inkább úgy hiszem,
hogy nem volt e földön
mit keresnem.
Rajnai Zsolt Tibor: a-Hős Lombardozzi búcsúja Panama kisasszonytól
Elfáradtam.
Elfáradtam mostohább feledet lelkemben
folyton szépre festeni…
Elfáradtam várni, és kedved ringó
szeszélyét örökkön figyelni…
Rajnai Zsolt Tibor: Szélmalmaim hajtva
I.
Merre jársz én lelkem, ha nem vagy velem?
Messziről felismerlek, mikor érkezel,
mert ha megjössz, úgy ragyogsz!