Rajnai Zsolt Tibor: Itt élek én…
Csend és zsongás roppant erdejében,
hol holt hőseim élőbbek, mint élők,
és árnyaim is bíbor színbe’ fénylők,
itt élek én, – lobban napra vérem!
Bús fáim közt szenvedély sziklái,
végtelen szirtjei: mind árva sóhaj,
de lüktető krátereiben óhaj
forrong, rikoltoz, – vágyak indái.
És ha daccal Napba néz a szemem,
a szívem, csöndes, tiszta égre szállna.
Kettős énem, mint frissen porzó málna,
ha szép, szomorú viharban szedem.
S bár lopakszik fejem fölé halál,
de élet növöget szívemen és csal,
ha csontra kő feszül, mert fönn ég inal,
s az öröklét: tűz, vijjogó madár.
2012.05.30.
Leave a Reply