Faludy György: Úgy jöttél hozzám…

22 május 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Faludy-GyörgyÚgy jöttél hozzám, mint egy istenséghez.
S így néztem én is fel reád, aki
nem várt már semmit. Kloáka az élet,
de egymást még meg tudjuk váltani.

Zsibbadni kezd a csuklóm, ha meglátlak.
Húsz esztendőnk lesz? vagy csak két hetünk?
Üssünk a jelen borotváján sátrat.
Jövendő nincs. De hátranézhetünk.

Hogyan kell élnem? Soha élő ember
nem oktatott ki. Plátó nevelt engem
meg Epiktétosz. Ülj mellém és nézd

(s lásd másként, mint én) a forgó világot.
Vár ránk a nagy kaland. Nem magyarázok.
Azonnal dobd ki Árisztotelészt.

Tamási Áron: Járványbíró

21 május 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

tamasi aron 1897-1966Nehéz időkben falun is szükség mutatkozik arra, hogy az emberek összetegyék az eszüket. Ilyen szükségből keletkezett az a kedves társaság is, amely Fórika Máté házánál minden héten összekoppant egyszer. Váltig csodálkoztak a tehetős gazdák, hogy némelyek éppen a Fórika házánál osztják a világot. Fórika ugyanis amolyan jövevény volt a székely faluban. S főleg írástudatlan ember, kinek a szájából a tudákos nagy szavak mégsem fogytak ki soha.
Egyszer azt mondta például, hogy ha ő három esztendeig vámos lehetne a Panama-csatorna bejáratánál, akkor a negyedik esztendőben egész Erdélyt megvenné magának.
Biztatták is, hogy menjen el oda vámosnak, de Fórika mégis a faluban maradt, s vasárnaponként otthon hősködött az alkalmi gyűléseken. Nevetni lehetett rajta, amikor beszéd közben a szél ágaira akasztotta a fejszét, vagy amikor a kínai császár elindult, hogy tőle kérjen tanácsot.
De az egyik alkalommal komoly fordulat történt.
Nevezetesen farsang vasárnapján. (more…)

Bencze Mihály: Körforgás

16 május 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Bencze Mihályne ébredj fel míg
nem látod álmod túlsó partját
ne álmodj míg
nem érzed szerelmed fájdalmát
ne szeress míg
nem tudod mi a sötét gyűlölet
ne gyűlölj míg
nem tudod mi a magányos élet
ne élj egyedül míg
nem tudod mi a szárnyaló szabadság
ne érezd magad szabadnak míg
nem tudod mi a gyötrő rabság
ne raboskodj míg
nem tudod mi a csillag a remény
ne remélj míg
nem tudod mi a hit az erény
ne higgy míg
nem tudod mi a gyarló pogányság
ne élj pogányul míg
nem tudod mi a halál a temetés
ne halj meg míg
nem tudod mi a szent ébredés

Nemes László: Ha nem lennél

15 május 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ha nem lennél,
nem is tudom,
ha nem sütne a nap,
ha nem lenne édes a méz,
ha nem lenne részegítőn
illatos a tavaszi rét,
ha nem lenne többé kék az ég,
szomjat és éhséget oltó
tiszta víz, bor és kenyér,
ha nem fognád te a kezem,
nem is tudom,
mi lenne már velem.

Örkény István: Életben maradni

14 május 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

orkeny 1912-1979Egy nagy Politikai pörben mint negyedrendű vádlott életfogytiglanit kapott, ebből hat évet le is ült, meghozza magánzárkában és ártatlanul. Társait sorra kikezdte a börtön, mindegyiket a leggyengébb pontján, kit egy Szíven, kit a tüdején, kit a lelki egyensúlyán.
Ő, a túlérzékeny idegrendszerével, már a hatodik héten sírógörcsöt kapott. De mikor ráborult, az asztala lapján észrevett egy hangyát. Ettől még sírni is elfelejtett.
Elnézte, hogy küszködik egy parányi morzsával. Aztán a körme hegyével odébb s még odébb gurította a morzsát. E délelőttje azzal telt el, hogy egy hangyát körbesétáltatta az asztalon.
Éjszakára bedugta egy üres orvosságosfiolába, és másnap fölmászatta egy gyufaszálra. Hamarosan rájött, hogy a kis állat egy húsfoszlánnyal Sokkal könnyebben idomítható, mint morzsákkal, és valóban, a nyolcadik hónap végén két keresztbe rakott gyufaszálon sikerült rákapatnia a hintázásra. Persze, azt a tétova ide-oda mászkálást csak némi jóindulattal lehetett nevezni hintázásnak, de őt ez a teljesítmény is majdnem boldoggá tette. (more…)

Reményik Sándor: Örök szerelem

8 május 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

remenyik_sandorEgy bükk és egy fenyő.
Úgy összeforrtak ők,
Ahogy csak lelkek forrnak össze néha,
Egymást halálig híven szeretők.

A bükk a nő,
A fenyő tán a férfi.
Ez áll szikáran, míg a bükk elomló,
Ölelő karjaival átaléri.

Úgy látszik, mintha reáomlana,
Pedig támasztja, mint a fenyő őtet.
S övezi csendes napfény-glória
A vihar ellenébe szegülőket.

Így öredtek meg:
Egy örök ölelésben.
Ölelkeznek a törzsek, koronák,
Ölelkeznek a gyökerek a mélyben.

Mikor kezdődött ez az ölelés?
Ez volt a növekedésük célja, iránya?
Egymáshoz simult itt már hajdanán
Két Isten ültette pici palánta?

S ahogy a törzsük hatalmasodott:
Úgy lett szerelmük is hatalmasabb,
Törzsüket bronzzal ötvözte körül
A felkelő és lemenő nap.

E mozdulatlan, néma szerelem
A jót s a rosszat most is együtt állja.
S egyszerre csap le majd a fejsze rájuk:
Az emberbőrbe bújt Halál kaszája.

Fehér Klára: Házasság

7 május 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

FEHERKLAz ifjú hölgy – nevezzük Helennek – a frankfurti repülőtéren gépe indulására várt. Zsebében még csörgött valami aprópénz, és jól tudta, hogy ezt a pár márkát okosabb lesz elkölteni, mivelhogy a bankok sehol sem váltanak be külföldi aprót. Vett tehát néhány vacak kis emlék­tárgyat, azután a büfében megivott egy kávét, és megevett két szendvicset, és még mindig maradt húsz pfennigje. (more…)

William Blake: A tavaszhoz

1 május 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

William Blake Óh harmatos fürtű, ég angyala,
A reggel tiszta ablakain át
Tekints nyugati szigetünkre, mely
Kórusban zengi jöttöd, óh Tavasz!

A hegyek beszélik s a figyelő
Völgyek hallják; vágyó szemünk a te
Tündöklő sátrad lesi: gyere már
S tedd tájainkra szentelt lábodat.

Jöjj Kelet dombjairól, s szeleink
Hadd csókolják illatos köntösöd;
Leheleted hív; szórd gyöngyeidet
Földünkre, melyet szerelmed emészt.

Óh, ékesítsék drága ujjaid;
Verje keblét csókod zápora; tedd
Arany koronád bús fejére, hisz
Szerény kontyát teérted tűzte fel!

Tamási Áron: Fekete Sáfrán

30 április 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

tamasi-aron001Egy időben sokat járogattam egy Sántamalom nevű faluba, ahol templomot építettünk. Kőmíves minőségben dolgoztam, s bizony az első időben nemegyszer gondoltam arra, hogy otthagyom az épülő templomot, s valahol könnyebb természetű munkát keresek magamnak. Jól tettem azonban, hogy erről a szándékomról mégis lemondtam, mert későbben a sántamalmi emberek nagyon megszerettek engem, és olyan történeteket beszéltek el nekem, amelyekből hasznot és szükséges bölcsességet sokat lehetett meríteni.
Így például elbeszélték, hogy élt abban a faluban egy fiatal cigánylegény, s éppen ő volt az, akinek meggondolatlan cselekedete miatt a régi templomot le kellett bontani. Ugyanis ez a legény, akit Sáfránnak hívtak, s akit a cigányságából kifolyólag Fekete Sáfránnak nevezett el a nép, egyszer feltette magában, hogy ő meg akar házasodni. Kovácsmesterséget folytatott, de inkább csak folytatta volna, mert a munkának szörnyű nagy ellensége volt. Ilyenformán tehát, mint ahogy egyebet várni nem is lehetett tőle, legelőször letette a kalapácsot, s azután elindult, hogy alkalmas leányt keressen magának. (more…)

Ady Endre: Az Uraknak Ura

24 április 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

ady endreMár-már lelkem csúf bűnök veszték
S jöttek békés esték:
Rákacagott a háborura
Az Uraknak Ura.

Lemenő, szép Nap volt az arca
S könyörület rajta.
Az élet be sok újat hozott
S Isten nem változott.

Falusi, nádas iskolában
Már ilyennek láttam,
Ki rossz helyett jó és új szivet
Adhat mindenkinek.

Hajunknak egy ősz, hulló szála
Följegyzett bú nála
S ha bűnös lény tőle elköszön,
Ő vár, míg visszajön.

Nem rója meg sok vétkeinket,
Mert ő szeret minket
S poklok felé visz bár az utunk,
Ő int s visszafutunk.

Bennünk él s be jó hinni benne,
Ez ős szerelembe,
Ő még a temetőn is virít,
Ő a gyermeki hit.

Fölemelt és vérem lemosta,
Szivem visszahozta,
Sebeimre áldóan szedett
Balzsamos füveket:

Édes-ernyedten várok várva
Most már a halálra.
Szemem: övé volt, kezem: keze,
Mindent ő végeze.

Háboruba el ő bocsájtott
S bűnökből kihántott.
Rákacagott a háborura
Az Uraknak Ura.

Krúdy Gyula: A hűséges tótok

23 április 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

krudy001Az Ajnácskői grófi család nevezetes volt arról, hogy benne az asszonyok vitézség és rátermettség dolgában éppen úgy megállták a helyüket, mint akár a férfiak. Sőt ha lehetséges, még valamivel jobban.
A család eredetét a honfoglaló korig viszi vissza, és minden időben vitézkedés volt az Ajnácskőiek kenyere. Nem volt olyan háború, amelyben egy-két Ajnácskői ki ne tüntette volna magát. Sőt ha idehaza Magyarországon békességes idők voltak, az Ajnácskőiek elmentek idegen országokba, ahol éppen Mars lobogtatta zászlóját. Dicsőséggel, gazdagsággal tértek vissza honukba. A családi levéltár számos ősről tud, akik nagy kitüntetést szereztek idegen országokban. A középkorban sziklavárakban laktak, és onnan háborúztak. Néha a király mellett, néha a király ellen. A fődolog az volt, hogy mindig hadakozzanak, mert a békét nem szerették.
Ebben a vitézkedő famíliában az asszonyok éppen úgy háborúztak, mintha férfiak lettek volna. Eltanulták a vitézkedést a férfiaktól, és a páncélinget felhúzták a patyolat testükre, derekukra kardot kötöttek, ha a közelben háború volt.
A Felvidéken – amerre az ezüstszínű Vág fut zöld hegyek és sűrű erdők között – még ma is emlegetik a régi mondást: (more…)

Illyés Gyula: A ház végén ülök…

17 április 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Illyés GyulaA ház végén ülök, a padlás-grádicson
s ilyeneket hallok: na te paradicsom
most keresztbe váglak… s mégegyszer keresztbe,
így ni… most azután huppsz, be a levesbe.
A kis öreganya, ő beszél egyre itt
magamagában, azt hiszi, nem figyelik.
De ha hallgatják is, ahogy tipeg-topog,
amihez hozzányúl, azzal eltársalog.
Ne ficánkolj, te tűz, ne füstölj már, hallgass,
mit kapkodsz kezembe, mint egy mérges kakas.
Egy marék só is kell, hol vagy te sótartó?
Hozok egy kis rőzsét, az alsó udvarból.
Fölszedünk majd, krumpli, ne félj, hogy megfázol.
Gyere már ki, te ág, ebből a rakásból…
Feleselve így jő a barackfák alatt,
a csillogó gallyak
lehajolnak hozzá, suttognak kedvesen,
örömkönnyek folynak a kis leveleken.
Fönt felhők emelik, mint papok az ostyát,
az alkonyi napot s tömjénfüstben tartják.

Isten, aki mondják, fűben, vízben, fában
bújkálsz, mint a mosoly a szerelmes lányban,
ki a költőkénél jobban kinyitottad
nagyanyám két fülét ezer szózatodnak,
nekem, ki mint süket s vak tétova lábon
dülöngtem utánad e pörgő világon,
tedd meg nékem is, hogy úgy mint ő füleljek
szavadra s szavadra oly bátran feleljek.

Ime már az alkony, mint hatalmas állat
rámhajol s hüvösen végignyalja vállam.
Nézd az udvarunkból a szederfák alatt
hét tányér levesből száll fehér áldozat
feléd… Mosolyognak s rejlő szavaidnak
őrzői, ládd, meleg hittől áradoznak.
Mint rég ama zsidók végső vacsoráját,
áldd meg e megpróbált család vacsoráját.
Ki búzákba, fákba árasztottad véred,
és mondtad, egyétek,
hadd bekanalaznom e békés igéket
s mint a tizenkettők, lángjaidtól égjek.

Ime a folyókban már az éj közeleg.
Hűs sodrában meg-meglengnek a levelek.
Holnap útrakelek. Engedd, hogy mentemben,
menjek fűvel, fával, vízzel beszélgetve
s együgyű népekkel, kiknek fia vagyok.
Kiknek uruk előtt nézésük is dadog,
oly gyámoltalanok. Szavaik elbujnak.
Tanuljam el, amit mondani sem tudnak.
S mit a némán rángó vonások kérdeznek,
a nyilt kérdéseknek meg is felelhessek
és szavaim, mint nagyszülémnek szájában
hangozzanak egyre bátrabban, tisztábban,
nem törődve azzal, nevetnek-e rajtuk.
Nem szokták meg itt még a szívbéli hangot.

Tisztán, mint a kérő kisdedek szemei,
könnyeznek a néma csillagok fényei
rajtunk… A virágok helyett vigasztalni
éjszaka ők nyitnak reményt árasztani.
Mint ezer kérdező kék szem tekint felém
a harmatraj is a káposzták levelén.
Ime útra készen, ma este úgy érzem,
állok egy igéző tekintet fényében.
Mosolygó és síró pillantások alatt
biztatgatják egymást cihelődő szavak
bennem, hogy magukkal kézenfogva bátran
vigyenek e zavart, dadogó világban. –

Én, aki egy földrelapult ház végéről
állok fel, a világ forró mélységéből,
félve nézek körül, remegve szivemben
most sejteni merem, hogy kiszemeltettem.

A holdfényben kétsort hajladozó ágak
az útra fekete csokrokat dobálnak.

Elült krumpli-bokrok közt vigyázva lépek,
nehogy alvó, meleg fészkeikre lépjek.
Búcsú nélkül megyek. Ha észrevennének
ezüst csibe-hangon sírni kezdenének.

Kaffka Margit: A kisleány

16 április 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

kaffkamargitMár betöltötte volt a tizedik évét Mariann, de az arca még mindég egy ifjú maori-főnök kicsinyített képmása volt; igaz, hogy különösen előkelő, szépszemű és okos vademberé. Bőre olajosbarna, szeme sötét, minden vonása duzzadt; az orrnyitásai feltűnően széttágultak testi vagy lelki izgalomban, gyors futás után, vagy ha messze, messzire bámult, a mérhetetlen nagy és új világon elcsudálkozva. Telt ajkai közül úgy villantak elő a hófehér fogak, ha lámpavilágnál kacagott, a fény átviláglott rajtuk, mint nemes zománcú, finom porcelánon; az ember azt hihette, hogy ott belül, a fiatal száj barlangja mélyén van valami enyhe és különös fényforrás. (Csakhogy a szülei ezt nemigen vették észre, mert a jelenlétükben ritkán nevetett akkortájt Mariann.) Nagy, fekete, kissé gyapjas hajlamú volt a haja, a nevelőnő alig tudta összefogni, lesimítani, rendbe kényszeríteni reggelenként; nemsokára bomlottan repült utána; ha egy ajtót becsapott, közéakadt, a kilincsbe tépődött; mert a kisleány nem bánta, szaladt tovább. „Borzasztó szeles, nincs benne semmi charme!” – mondta kedvetlenül az édesanyja, és szinte sértődötten nézett az urára; mert két nagyobb leányuk inkább őrá ütött, valódi szépség volt mindegyik a maga nemében: máris komolyan hódítottak, már bókokat hallott érettük, s Hermine, az idősebb kérői sűrűn jelentkeztek. Nagy és biztos vagyonú polgárcsalád voltak, azokból, kiknek már a szülei, nagyszülei is ugyanabban a szolid és tisztes tradíciójú üzletben ültek, mely aztán nyugodtan fokozódó jólétük alapja volt. Azok közül, akik elsőnek éltek jó stílusú fényűző életet a budapesti Cityben, régi képekkel és idegen nyelvű könyvekkel, elfranciázott konyhával. Konstantinápolyból személyesen hozott szőnyegekkel, utazásokkal, kifürdetett szobalánnyal és jólesőn disztingvált modorral a tízórai teákon. Egy kissé Wien tette ezt, a szomszédos császári főváros, melynek régi bankárcsaládaiból házasodtak, szívesen adtak lányt oda férjhez – mindenképp fenntartották a kapcsolatot e régibb hagyományú polgárváros megfelelő, jobb társaságaival. Német szavukon az ottani dialektus kacér és kedves pongyolasága érzett; magyarul a sok nyelvet tanult emberek kissé túlbuzgó irodalmiságával, de néha hibázva beszéltek. Vajon kihez hasonlíthatott közülük, melyik távoli, régi rokonra ütött ez a kislány?… Mert nyilván nem voltak mindég ily szépek és finom külsejűek, hisz valamikor erősen dolgozniok kellett… de erről ma már szó sem volt természetesen; csak esztétikát, nyelveket és irodalmat tanulgatni, otthon, kitűnő mesterektől, kényelmes, könnyű, élvezetes módon. (more…)

Faludy György: Valómnál jobbnak

10 április 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Faludy-GyörgyValómnál jobbnak, nemesebbnek
játszom előtted magamat.
Attól vagyok jobb, mert szeretlek
s mert felemellek, magasabb.

Az önzés is önzetlenség lesz
közöttünk. Ám mint válhatok
olyanná, amilyennek képzelsz?
Szerelmed cél s nem állapot.
Vibráló partok szélén járok
veled s lesem zárt ajkadat.
Ingem nyílásában virágot

viselek s kést az ing alatt,
és éjjel egy-egy részt kivágok
magamból, hogy megtartsalak.

Ottlik Géza: Az utolsó mese

9 április 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

ottlik_gezaVolt egyszer egy elvarázsolt királyfi, aki egy tündérszép királykisasszony kezére pályázott. De csak úgy kaphatta meg, ha előbb legyőzi a hétfejű sárkányt, felépíti a kacsalábon forgó kastélyt, s felébreszti és megnevetteti a befalazott, alvó királykisaszszonyt. Sok-sok vesződség, kaland, hőstett, utazás és munka árán legyőzte hát a hétfejű sárkányt, felépítette a kacsalábon forgó kastélyt, és felébresztette az alvó királykisasszonyt. No, az mindjárt elmosolyodott, s megtartották a lakodalmat.

Aztán, hogy ez is véget ért, leültek egymással szemben, és mosolyogtak.

De eltelt egy nap, s még egy, még egy. Már az első is igen hosszú volt, mert sok órából állt, az órák meg sok percből, a percek sok másodpercből.

– Hát most mihez fogjunk? – kérdezte a királyfi.

– Most boldogok vagyunk – mondta a felesége. (more…)

Következő oldal »