Émile Verhaeren: Öregedő kezem

26 december 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Émile VerhaerenÖregedő kezem, míg te itt a sötét
tűzhelynél szenderegsz, homlokodhoz emelve
elsimítom hajad, s úgy csókolom ma este
nagy pilláid alatt szemed rejtett tüzét.

Ó, áldott béke e gyönyörű esti csendben!
Szemem visszafelé nézi az éveket,
és oly tökéletes egyszerre életed,
hogy könnyes hódolat remegi át szerelmem.

S mint mikor még csupán jegyesed voltam: ím,
térdelve hajolok ma is kebled fölé, hol
édes szíved dobog, és az ujjaim épp oly
tiszták és szűziek, mint gondolataim.

Illyés Gyula: Mert szemben ülsz velem

25 december 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Illyés GyulaMert szemben ülsz velem s csak a te arcod látom
és nincs mellette az enyém,
ahogyan megszoktam a fotografiákon
és előszobák tükörén;

mert szemben ülsz s csupán rajtad s nem épp úgy rajtam
látom az idő nyomait
s önzésem azt hiszi, én a régi maradtam;
a szívem elfacsarodik.

Ha nézne úgy szemem, ahogy huszonöt éve
s te akkor az vagy, ami ma:
sose találkozunk! Egymást észre se véve,
nem lelünk egymásra soha!

Élünk bár egy időt, ha akkor a hajam már
olyan, amilyen ma: fehér,
lakunk bár egy szobát, nem én mellém akarnál
feküdni, ha leszáll az éj.

Véletlen ennyi kell – esélyek milliárdja! –
hogy minden idők végzetes
egyetlen egyeként birjalak, azt kívánva,
egyetlen egyedként szeress?

Mert szemben ülsz – hol is? Míg én itt egymagamban
nézek vissza és kérdezek
mint a célzóra, ha a golyó visszapattan,
sebet én kapok, éleset.

Mert szemben ülsz… Ne üljünk másképpen mi sosem már,
csak egymás mellett, szorosan,
mint a régi nyitott ülésen az utaspár,
ha jéggel jött a szélroham.

Üljünk mindvégig úgy, mint – emlékszel még, barátném? –
akkor, repülve, szánon, ott,
Sásdon, a hóviharban! tűrjem csak ustorát én,
mellemre vonva homlokod.

Szálljunk mindvégig így, hisz a szomj úgy lobog még,
ha itt, vagy csillag-messze vagy,
hisz csillag-űrt s időt ma is átkóborolnék,
hogy megtaláljalak.

Faludy György: Fülledt éjszaka, 1.

18 december 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Faludy-GyörgyHány napja lettem szerelmes beléd?
Most végre itt nyújtózunk egymás mellett,
mellemtől alig ujjnyira melled
és rajta két korall viaszpecsét.

Farkasszemet nézünk. Pupillád sárgás
szikrákat szór. Ajkunkat nyaljuk – párzás
előtt hajlékony, játszó párducok.

Beléd harapnék, de remegni kezdek.
Vajon tudod-e, amit én tudok,
hogy két ágyék kevés a szerelemhez?

Örkény István: Egy Törzsvendég

17 december 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

orkeny 1912-1979– Ne haragudjon a kedves vendég, hogy ma nem tudom fölolvasni az étlapot, de tessék körülnézni, a legtöbb van a csúcsforgalom, ilyenkor azt se tudom, hol áll a fejem. Viszont, ha már véletlenül egy asztalhoz ültek, talán a fiatalurat megkérjük, hogy amíg kihozom neki a bécsi szeletet, olvassa föl a nénikének az étlapot, kivéve a leveseket, mert azokra nem kíváncsi.
– Tessék, kérek. Halat. Van rántott ponty. Ponty roston, burgonyasalátával.
– Az igazat megvallva, nem vagyok halpárti, bár ennek a helynek az a híre, hogy nem tógazdasági pontyot vesznek, hanem folyamit. Különben is, mindenki dicséri az itteni konyhát, én csak azt nem bírom bennük, hogy kézzel írjak az étlapot.
– Akkor ne is folytassam a halakat?
– Félreértett. Nekem nem a halak ellen van kifogásom, hanem egy kézzel írott étlap ellen, mert azt nehezemre esik elolvasni, pláne itt, ahol ráadásul valami rosszfajta indigót használnak, amitől még el is van kenődve az írás. (more…)

Heltai Jenő: Vallomás

11 december 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

heltaiMi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.

Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szívének
Legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát ! Szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én aki angyal nem vagyok ?

Olyan kevés amit kívánok . . .
Ha osztozkodni restell is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.

Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült, ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.

Legyen övé minden poézis.
És az enyém csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.

Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe kérem nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom:

Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat !
Hülyén nézhetsz rám, de hülyének ne nézz!

Franz Kafka: Álom

10 december 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

kafkaJosef K. a következőket álmodta:
Szép idő volt, és K. Sétálni akart egyet. Alig tett azonban két lépést, már a temetőbe ért. Voltak ott mesterkélt, girbegurbán kanyargó utak, de ő sebes sodrású vízhez hasonló utcán siklott, egyensúlyát megőrző, lebegő testtartásban. Már távolról szemébe tűnt egy frissen hantolt sír; meg akart állni előtte. Ez a sírdomb szinte csábította; úgy érezte, bármennyire siet is, nem érhet oda elég hamar. Néha azonban alig látta a sírdombot, zászlók takarták el szeme elől, lobogó vásznuk erősen csapkodott; a zászlóvivők nem voltak láthatóak, olyan volt, mintha hatalmas örömrivalgás tombolna ott.

Miközben tekintetét a távolba szegezte, hirtelen meglátta közvetlenül az út mellett, szinte már maga mögött ugyanazt a sírdombot. Gyorsan a fűbe ugrott. Mivel elrugaszkodó lába alatt tovább száguldott az út, megingott, és pontosan a sírdomb előtt esett térdre. A sír mögött két ember állt, és egy sírkövet tartottak a levegőben. Alighogy K. Megjelent, a követ a földbe nyomták, és az úgy állt ott, mintha szilárdan odafalazták volna. Az egyik bokorból nyomban előlépett egy harmadik ember, akin K. Tüstént észrevette, hogy művész. Nadrág volt csak rajta, meg hanyagul begombolt ing, fején bársonysapka; kezében közönséges ceruzát tartott, amivel már közeledtében figurákat rajzolt a levegőbe. (more…)

József Attila: Téli éjszaka

4 december 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

jozsef attilaLégy fegyelmezett!

A nyár
ellobbant már.
A széles, szenes göröngyök felett
egy kevés könnyű hamu remeg.
Csendes vidék.
A lég
finom üvegét
megkarcolja pár hegyes cserjeág.
Szép embertelenség. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy – valami szalag –
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
a világ ág-bogán.

A távolban a bütykös vén hegyek,
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
az alkonyi tüzet,
a párolgó tanyát,
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.

Hazatér a földmíves. Nehéz,
minden tagja a földre néz.
Cammog vállán a megrepedt kapa,
vérzik a nyele, vérzik a vasa.
Mintha a létből ballagna haza
egyre nehezebb tagjaival,
egyre nehezebb szerszámaival.

Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst,
szikrázó csillagaival.

A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve
lassudad harangkondulás.
És mintha a szív örökről-örökre
állna s valami más,
talán a táj lüktetne, nem az elmulás.
Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc
volna harang
s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz.
S a szív a hang.

Csengés emléke száll. Az elme hallja:
Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja
a pántos égbolt lógó ajtaját,
melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma,
csak dőlt a nyáron át.

Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.

Ezüst sötétség némasága
holdat lakatol a világra.

A hideg űrön holló repül át
s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet?
Összekoccannak a molekulák.

Milyen vitrinben csillognak
ily téli éjszakák?

A fagyra tőrt emel az ág
s a pusztaság
fekete sóhaja lebben – –
varjucsapat ing-leng a ködben.

Téli éjszaka. Benne,
mint külön kis téli éj,
egy tehervonat a síkságra ér.
Füstjében, tengve
egy ölnyi végtelenbe,
keringenek, kihúnynak csillagok.

A teherkocsik fagyos tetején,
mint kis egérke, surran át a fény,
a téli éjszaka fénye.

A városok fölött
a tél még gőzölög.
De villogó vágányokon,
városba fut a kék fagyon
a sárga éjszaka fénye.

A városban felüti műhelyét,
gyártja a kínok szúró fegyverét
a merev éjszaka fénye.

A város peremén,
mint lucskos szalma, hull a lámpafény,
kissé odább
a sarkon reszket egy zörgő kabát,
egy ember, üldögél,
összehúzódik, mint a föld, hiába,
rálép a lábára a tél…

Hol a homályból előhajol
egy rozsdalevelű fa,
mérem a téli éjszakát.
Mint birtokát
a tulajdonosa.

Tamási Áron: Karácsonyi pásztorocskák

3 december 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

tamasi-aronA szabadtűzhelyen, a betlehemi majorban, hajladozik a tűz aranylángja. Csodapásztorok melegednek a tűznél, melynek a fénye átvilágít az időn, és emlékezni serkent engemet is.
Tizenhárom éves voltam, s vezére a zsenge pásztoroknak. Ezek a zsenge pásztorok mind korombéli fiúk voltak, akiket gondosan megválogatva vettünk föl a nyájba. Amikor a kör bezárult, kiosztottuk a szerepeket. Elsőnek vezért választottunk, aki majdan, karácsony este, az első beköszöntőt is fogja mondani, mindama lányos házaknál, ahova behatolunk. Aztán választottunk külső beköszöntőt, aki az ajtón kívül fog szólani, és hát meg is küzd azzal a másik nyájjal, amelyiket ott találnánk esetleg a háznál. Utána kijelöltük a tűzmestert, aki vezényli az üdvözlő puffantásokat: majd megválasztottuk az énekvivőt és a mókamestert, nem különben a nagyotmondót, aki mindenkit le fog torkollni, szükség esetén még lódítva is éktelenül. (more…)

Faludy György: Feleség

27 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Faludy-György_fiatalonSzemedben kék az ifjú, könnyü árny még,
bár úgy követsz, mint régi-régi árnyék,
kopott szobák során a földi nyűgön
s zord avenűkön.

Mit vallhatok magamról néked itt már,
mindentudó lakótárs, néma titkár?
Úgy szoktalak meg, mint a napvilágot,
és e világot.

Megszoktalak, mint az eget s az árnyat
s a fényt, e metsző füszerét a nyárnak,
és mint a kékes hamvat ó palackon
és a barackon.

Elhívtalak, mondván: te légy, ki ápol,
ha éjjelente félek a haláltól,
s a lépcsőn, hol a Semmi gőze forr át,
légy te a korlát.

De most, ha alvó testeden melegszem,
fellebbentem már, míg hányódva fekszem
a messze multat, mint egy könnyü kendőt
és a jövendőt.

S elgondolom, hogy egykor s íly sötétben
kell majd hevernünk, künn az öröklétben
és igy hálunk, dirib-darabra törten
sárga gödörben.

Népek fognak felettünk elsuhanni
és nem lesz század s nem lesz ezredannyi
e pajtásálom hossza itt a földön
mint az a börtön.

Egykor hörögve sírtam, hogy gyalázat,
de most titokban elfog az alázat,
s míg lépteid zaját még egyre hallom
íme, bevallom,

hogy megszoktam melletted s megszerettem
e bús jövőt s éretted fia lettem
az éveknek, mik vénülőn találnak
és a halálnak.

(Páris, 1939 december)

Kaffka Margit: Egy nap

26 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

kaffkamargitMár ébren volt. A szemhéjai áttetsző opálján átsértett a verőfény, mely nyersen, fájósan lobbant be az udvari szoba függönytelen ablakán. És hallotta, hogy zakatol már odakinn az élet; gyerekek visongtak, éles, asszonyi hangok örökös, ingerült csatája hallatszott, s a szűk vizű, pumpás kút vascsövét rángatták acsarkodó erőszakkal, ma is úgy, mint mindig, hajnal óta. Piszkos, kültelki udvar volt ez a nagy, vidéki város gyárfüstös, zsúfolt negyedében – munkásház, ahol naphosszat az udvaron mossa egy sereg asszony kastos, tarka rongyait; fülledt szagú, kockás cihájú vánkosok szellőznek, és a szegénység fojtó párája erjed. Ide nyílt az ablakuk.
Az asszony magára terítette a ledobott hálóköntösét, és betakarta az arcát, meztelen vállait, mert ragadós, konok legyek rajzottak a hőségben az ágyon. Még jó lett volna aludni. Nem volt fáradt, de az imént álmodott valamit, most reggel – és az jó volt; valami nagy, hűvös szoba idegen és ódon – mély, sötétzöld homályú – és diófaillat a nagy, barna bútorok fölött. Vert ezüst álmatag csillanását látta egy pohárszéken – és nagy csönd –, valami kimondhatatlanul jó és mély enyhülés volt ottan. Egy verssort zümmögött a füle az ébredezés kuszán rebbenő kapcsolatában ehhez; – „… mint egy gyűrű agátja, mit egy tanácsos az ujján visel”, igen, ó, igen, még gyermekkorában olvasta ezt Shakespeare-ből – és akkor ötlött fel először, mint valami elsüllyedt életből való emlék – a nagy, barna úri ebédlő képe. Most egy gyűrűt látott – széles, idegen mívű aranyveretben a mély tüzű követ – egy kéken erezett, reszketeg férfikézen. Ám ez nem az álom – ez mostanában volt valahol – tegnap. (more…)

Ady Endre: Kató a misén

20 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

ady endrePompás, fehér Karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.

Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve,
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.

Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
»Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek,

Az a gyermek, ott Betlehemben.«
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a betlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.

Kosztolányi Dezső: Aranysárkány

19 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

kosztolanyi es alairasaKitekintett a gimnázium előtti utcára, melyen azon a májusi reggelen ballagott, frissen és derűsen. Az ég fehér izzásig hevítve világított. Tekintetét egy pontra szögezte, kereste a sárkányt, melyet fölengedett az ifjúság, de az elröpült, s magával vitte mindenét. Csak a „Zöldfa” ajtója látszott. A kocsiúton, pörkölt fák, kiloccsantott tökbelek, eltiport uborkahéjak közt nyargalt a nyár, egyre növelve tüzét, megölte azt, amit életre hívott, s fénye már sűrűn, sárgán csurgott alá, mint a genny. Minden megérett, a földeken learattak, betakarították a termést. Kövér dongók zúgtak a tanári szobában, belepve az ablakot, élelmet keresve még a tintatartó keserű káváján is. Egyik dongó az ablakdeszkán petéit tojta.
Novák az életet közönségesnek érezte és utálatosnak.
Haza akart már menni.
Ki is lépett a folyosóra, de alig tett egy-két lépést, visszajött. Hazamenni, végighaladni az utcán, emberek között, lehetetlennek tetszett. (more…)

Madách Imre: Veszélyes játék

13 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Madách ImreEgész világ hódolt, leányka,
S te mindenkit kigúnyolál,
Azt hitted, ez adó megillet,
S nincs senki, aki ellenáll.

Bosszankodál, hogy egyedűl én
Maradtam néma és hideg.
Több-több kacérság bájaidra
Még több ragyogványt hintenek.

Erősebb vért kellett nekem most,
Neked hegyesb nyíl kelletett
Így folyt köztünk, így folyt sokáig
A harcjáték, az ütközet.

De jaj, ki a szív érzetével
Szentségtörő játékot űz!
Veszélyes az, mint a lepkének,
Melyet körülrepűl, a tűz.

Addig hódítgatál cselekkel,
Hogy meghódoltál, kis hamis,
S ez nékem olyan jól esett, hogy
Tiéd vagyok most magam is.

Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok

12 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

heltai1

A tündérlaki lányok hárman voltak. Kettő közülük tisztességes volt, a harmadik nem. A két tisztességest Mariskának és Jolánnak hívták, az egy nem tisztességest Putyinak. Ez nem is volt színésznő, csak afféle show-girl, magyarul látványossági kisasszony, és erkölcstelen életet élt. Ugyanis volt egyetlenegy nagyon gazdag barátja. Az eltartotta, nagy lakást rendezett be neki, pénzzel és ékszerekkel tömte, és agyba-főbe ruházta.

Mariska és Jolán Putyinál laktak, tőle kaptak ruhát, kalapot, ékszert, pénzt, mert Putyi jó testvér volt, és nagyra becsülte húgaiban azt, hogy tisztességesek. Mariska és Jolán is büszke volt arra, hogy ők tisztességes lányok, semmit sem kell cserébe adniuk a lakásért, a selyemharisnyákért, a tollas kalapért meg a lakkcipőért. (more…)

Victor Hugo: Meztélláb volt a lány

6 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

victor-hugoMeztélláb volt a lány, és a feje födetlen,
úgy ült a bókoló nádak közt csöndesen;
tündérlányt látok, azt hittem, hogy arra mentem,
s szóltam: Eljössz-e, mondd, a mezőkre velem?

Rám nézett, azzal a pillantással, ahogy csak
a szépség néz, ha más oltalma nem maradt;
s szóltam: A szerelem ideje ez a hónap,
nem sétálnál velem a sűrű fák alatt?

Beletörülte a lábát a part füvébe;
aztán másodszor is rám nézett, s valami
ábrándos fény szökött a bolondos szemébe.
Ó, hogy daloltak az erdő madarai!

A partokat a hab hogy simogatta halkan!
Láttam, hogy jön felém a nyurga nádon át
a szép, boldog leány, vadócan és riadtan,
haja szemébe hull, s elfödi mosolyát.

Következő oldal »