Ezeket biztos ne használd egy nőnél! (Anonym humoros szállóigék) 1. Nem igaz, hogy mindenhonnan elkésünk miattad! 2. Már egy órája bent vagy a fürdőszobában, én is bejuthatnék egy percre? 3. Miért kell neked új csizma, amikor tavaly vettél egy magas sarkú feketét? 4. A telefon gyors információcserére való, és nem arra, hogy életed regényét átbeszéld a barátnőddel! 5. Csak nem képzeled, hogy végignézzük ezt a limonádé filmet, amikor meccs van a kettesen?! 6. Ha valaki ennyire elkényezteti a gyerekeit, ne csodálkozzon, hogy egy bögrét se mosnak el maguk után! 7. Válts már sebességet, nem hallod, hogy szenved a motor? 8. Mi a csudának vennél új ruhát, amikor nekem ebben az itthoni kis sortban tetszel a legjobban? 9. Finom lett a töltött csirke, de legközelebb kérdezd meg anyut... Lássuk az egészet >>

Ladányi Mihály: Szép vagy Tűzijátékot gyújtanék neked szerelem, káprázatos rakétákat, hogy elbűvöljelek, hosszú verssorokat, hogy körülöleljék tomporodat, és égő mondatok hálóiba fogjam melledet... De lebiggyeszted a szád, csak akkor ragyogsz föl, mikor tükörbe pillantasz. Szép vagy, mint egy húsevő növény, álmos és izgalmakra éhes; csókom ijedt állata végigmászik karodon, nyakadon, aztán égető nedvek emésztenek el. Néha boldogan mesélnék fekete napjaimról, a kövekről, amiket a feneketlen szakadékba cipelek, szánnivaló énekeimről, amiket Lássuk az egészet >>

Dobos Hajnal: Mindig A keserűség Stradivari-mesterfáiból kivésett, zengő, sikoltó, panasz-alázott ezer húrjain reszketem sovány, izzadó vonómat: én vagyok kóbor muzsikása a le nem kottázott fájdalomnak. Kőkocka-udvarok gangos börtön-körsétányai között csenevész leánder-hallgatóság... Mennyből fillér-esőket szórnak: én vagyok kóbor muzsikása a le nem kottázott fájdalomnak Lássuk az egészet >>

Fázold Helga: Kabaré a Miskolci Nemzeti Színházban Van a világirodalomban egy kabaré, amin még soha, senkinek nem jutott eszébe nevetni. Egy kabaré, amin nem is lehet nevetni. Ettől a kabarétól még soha senki nem lett sem felszabadultabb, sem jókedvűbb. Mert hogy csak műmóka és műkacagás olyan profi módon összeturmixolva, hogy az embernek még sírni sincs kedve rajta... Ez a Kabaré. Most frissen bemutatva a Miskolci Nemzeti Színházban. Ahol úgy tűnik ez az évad a nagy filmeké. A Tellhay Péter rendezte Párizs, Texas és a Sörgyári capriccio után most itt a Kabaré. Hegyi Árpád Jutocsa igazgató-főrendező színpadra állításában, már megint egy csupa nagybetűs filmből. Csupa nagybetűs egyéniségek csupa maradandó jelenetével elkészült alkotásból. Vagyis merész egy évad ez. Hiszen a néző beül a színházba és néz - mint a moziban. Mert a néző nem felejt. Pláne nem Bob Fosse filmjét. Lisa Minnelli Oscar-díjas Sally Bowles-át, Michael York Cliff-jét, s Joel Gray nagyszerű kegyetlenségű konferansziéját. Emlékezik, összehasonlít és ítél. (...) Mindent számba véve is merész-nehéz vállalkozás a világ legkeserűbb kabaréját színre vinni. A színpadi háttér mindenesetre megvan. Dávid Attila vendég díszlettervezőnek köszönhetően Schneider kisasszony berlini panziója éppolyan, mint egy berlini Schneider kisasszony panziója a második világháború küszöbén. A díszlet-ablakon pedig mindebbe látványos természetességgel ragyog be az ügyesen beállított mesterséges fény. A Kit-Kat mulató nehéz függönyével is úgy fordul be elénk, ahogy egy kacér kis lebujhoz illik. Olcsó, színes égői jól imitálják a ragyogást. Hazudják azt, amit a konferanszié: "az élet itt gyönyörű és a lányok is gyönyörűek". Merthogy nem azok. Egy ócska berlini mulatóban soha nem is voltak azok. Vacak, előnytelen ruháikban, némelyikük elcsokoládézott alakjával grimasszá keseredett mosolyával már csak ott marad, ahol eddig is - a háttérben illegve-billegve. A jó díszletek között jól kigondolt ruhákban jönnek-mennek a színészek. A megformált egyéniségek leolvashatóak darabjaikról, kiegészítőikről. Akinek szépnek kell lenni, az szép - Sally Bowles -, s akinek akaratos vénlánynak - Schneider kisasszony - hát ócska kalucsnijában is az. Lássuk az egészet >>

Jánosy Jakab négy verse (Kolozsvár; 1938) Mezőillatú kis szüzem Mezőillatú kis szüzem! ne szítsd szemeddel vén tüzem -! - Az élet iszonyú üzem... Inkább mohából rakj ágyat s fektessünk rá minden vágyat s aludjunk rajt' édest, lágyat; mint két angyal egy-nyoszolyán, s ikres csillag az ég alján, - a világ végső alkonyán!... 1938. Lássuk az egészet >>

Voltaire: Gondolkodás - Téves gondolkodás Élnek közöttünk vakok, félszeműek, kancsalok, távollátók, rövidlátók, élesen vagy homályosan, gyöngén, vagy tisztán látók. Ez többé-kevésbé hűséges képet fest felfogóképességünkről; téveslátás azonban nincsen. Nincs olyan ember, aki a kakast mindig lónak látná, avagy az éjjeliedényt mindig háznak. Akkor miért találkozunk gyakorta, egyébként helyesen gondolkodó emberekkel, akik fontos kérdésekben merőben tévesen okoskodnak? Miért, hogy az a sziámi, aki soha nem hagyja magát becsapni, amikor három rúpiát fizetnek neki szentül hisz Szammonokodom átváltozásaiban? Milyen elképesztően furcsa, hogy egyébként józan emberek úgy viselkednek, mint Don Quijote, aki óriásokat vélt látni ott, ahol mások, csak szélmalmokat láttak? De Don Quijote menthetőbb, mint a sziámi, aki azt hiszi, hogy Szammonodokom több ízben leszállott a földre, vagy mint a török, aki megvan győződve róla, hogy Mohamed köpenyének ujjába rejtette a félholdat; mert Don Quijote, akit az a rögeszme kínoz, hogy meg kell vívnia az óriásokkal, elképzelheti, hogy egy óriásnak olyan hatalmas a teste, mint egy szélmalom, karja püedig olyan hosszú, mint a szélmalom szárnya; de vajon egy józan ember milyen feltételezéssel juthat arra a meggyőződésre, hogy a hold fele belefér egy köpeny ujjába, avagy, hogy Szammonodokom leszállt az égből, hogy papírsárkányokat eregessen Sziámban, kivágjon egy erdőt , és bűvészmutatványokkal kápráztassa el a nézőket? Lássuk az egész írást! >>

Tendzin Gjaco: Lustaság és létforgatag Mi a törekvés? Az értelmes tevékenységből származó örömteli késztetés. Ahhoz, hogy a világon mindent ami jó, ezzel az örömmel tegyünk, el kell hárítani az útjából minden akadályt, elsősorban a lustaságot. Mert aki lusta, az inkább a semmittevésben, az alvásban leli örömét és nem törődik a létforgataggal, mint a szenvedések lakóhelyével.(...) (...) Az állatok egymás viselkedéséből általában jól tudják, hogy mit él át a másik, mire készül. Az emberi lény ennél sokkal bonyolultabb. Egy bizonyos határig követhető, ám gyakran megtévesztő a viselkedése. Van, aki kezdetben igen jó színben tűnik fel, aztán kiderül róla, hogy utálatos. De megtörténik az is, hogy valaki eleinte... Lássuk az egész írást! >>

Veszelei Károly: Honnan jöttök? Honnan jöttök, honnan jöttök Ti csodás, ti édes hangok, Szellők szárnyán ringatódzó Felsuttogó bús akkordok? Ó, merre halt el valamely Zokogó mély női dallam, Tele sírva búbánatos Szerelemmel öntudatlan? Kinek szíve, kinek lelke Lebeg körül fájón mostan, Hogy azt látom minden egyes Kis virágban, hajló lombban? Lássuk az egész írást! >>

Rajnai Tibor: Bródy komám! Nyomj be engem egy színházhoz, vagy újsághoz...! Bródy Sándor legjelentősebb színpadi sikereinek idejére esik, ez a jellegzetes kis történet, amelynek hőse, Bródy egy volt iskolatársa, a csődbe jutott egri grajzleros. Amikor Bródy dicséretével voltak teli az újságok, ez a szegény grajzleros feljött Pestre, és úgy rongyosan és úgy rongyosan, elhanyagoltan beállított a költőhöz. - Te, Sándor, - mondotta neki -, most, hogy olyan híres ember lettél és az egész ország rólad beszél, nagyon megkérlek segíts rajtam. - Hát veled mi történt? - kérdezte Bródy azzal az őszinte érdeklődéssel, amely minden földije iránt megnyilvánult. - Hogy egész elölről kezdjem - felelte - egy kis vegyeskereskedést nyitottam Egerben, korlátlan pálinkaméréssel, trafikkal. Eleinte jól is ment az üzlet, míg egy szép napon nem jelentkezett a konkurencia. Azzal kezdte, hogy a szódavizet, amit én négy krajcárért árultam, ő kereset nélkül, beszerzési áron, kettőért adta. Ebben az irányban dolgozott ellenem egyéb cikkeknél is, de nem szaporítom a szót, egy félév alatt tönkrementem. Ellicitálták a boltomat, mindenemet. A végén menekülnöm kellett a hitelezők elől, így kerültem fel Pestre, egyenesen hozzád. Lássuk az egész írást! >>

Henri Michaux: Életem Nélkülem múlsz el, életem. Szaladsz, S én csak várom, hogy lépést tegyek. Máshol viselsz hadat, Cserbenhagysz ezáltal. Sosem követtelek. Nem igazodom el ajánlataidon. Azt a keveset, amit kívánok, soha meg nem hozod. E hiány miatt vágyom annyira. Annyi sokra, már-már végtelenre Lássuk az egész írást! >>

Antoine de Saint-Exupéry: Citadella (részlet) Nincs mit tagadni, valóban nagyon szép volt az a táncosnő, akit országom rendőrsége letartóztatott. Szép és titkok letéteményese. Úgy tűnt, hogy aki vele élne szerelemben, ismeretlen földeket, nyugodt síkságokat, éjszakákba merült hegyeket és éles szélben bejárt sivatagokat fedezne fel. Ez az asszony van, gondoltam magamban. De tudtam, hogy messzi országok szokásai szerint él, és ellenséges ügyet szolgál minálunk. Mégis, amikor meg akarták törni hallgatását, embereim csupán mélabús mosolyt voltak képesek kierőszakolni kifürkészhetetlen gyermeki ártatlanságából. És én mindenek felett tisztelem azt, ami az emberben ellenáll a tűznek. Bazári emberiség, megrészegedsz hiúságodtól, magad is hiúság vagy, és úgy gyönyörködsz magadban, mintha lakoznék benned valaki. De elég a hóhér látása meg egy szemed előtt meglóbált kis parázs, hogy kiökrendezz magadból mindent, mert nincs benned semmi, ami nem omlik azonnal össze. Mint például az a gazdag miniszterem, akit nem állhattam ki fennhéjázása miatt, meg egyébként is összeesküvést szőtt ellenem: képtelen volt ellenállni a fenyegetéseknek, elárulta cinkosait, félelemtől verejtékezve mindent bevallott, mindent, az összeesküvéseiről, a hiedelmeiről, a szerelmeiről, valósággal kiteregette előttem a gáláját - mert vannak emberek, akik semmit sem rejtegetnek papírbástyáik mögött. Nos, miután alaposan bemártotta cinkosait, és ünnepélyesen megtagadott mindent, megkérdeztem: Lássuk az egész írást! >>

Rajnai Lencsés Zsolt: A fűcsomó és a szalmalepke (Javított, átdolgozott verezió) Élt valahol kinn a réten egy fűcsomó. Egyszerű volt és magányos. Nem volt szép, sőt, mint mondják kifejezetten csúf teremtés volt. Míg társai sudáron, feszesen nőttek az ég felé, addig ő puhán, girbe-gurba alakkal és ütött-kopott ábrázattal roskadt a földre. A többi fűcsomó és a szép virágok gyakran mulattak torzságán, s megjegyzéseket tettek. Volt, aki csak különcnek, mások betegnek, vagy puhának tartották, de a legtöbben csak nevettek rajta. Idővel aztán ráuntak a gúnyolódásra és elfordultak tőle, így a füvecske magára maradt, amit nem is nagyon bánt, hiszen kinek kellenek ilyen barátok? Történt aztán egy nyári reggelen, hogy egy szép szitakötő szállt a fűcsomóra. Szárnya vörös volt, mint a rubin (de áttetsző, melyen átszökik a fény), és szemei kékek, mint az óceán. Ki tudja mért választotta a kis csúfságot pihenőhelyül, hiszen annyi szép virág volt a közelben, de valamiért mégis így tett, s mielőtt leszállt a fűre, szárnyaival úgy csapkodott körülötte, mint énekesmadarak piciny nyelve táncol szájukban mikor trilláznak.Lássuk az egészet >> Szebb formátumban lássuk az egészet>>

Biegelbauerer Pál: Töredék Szent meggyőződésem, hogy az emberi kapcsolatokért igazán semmit sem lehet tenni. Sőt, amikor teszünk érte, éppen azt tesszük megvalósíthatatlanná, amit el akarunk érni. Az emberek nem megszerezhetőek. A testük igen, ők nem. A görcsös megszerezni akarás vakká tesz minket arra, hogy észrevegyük az élet kínálta lehetőségeket. Tökéletesnek akarunk látszani, holott nincs riasztóbb a tökéletes embernél. Az emberszívet a gyengeség ejti rabul, nem az erő, nem a hibátlanság. Minden olyan jelenségtől, amelyik veszélyeztetni látszik szabadságunkat, menekülünk. A kapcsolatért nem tenni kell, hanem elengedni kell. Mit? Az illúzióinkat. Elengedni azt az illúziót, hogy csak egy párkapcsolatban lehet boldog az ember. Elengedni azt az illúziót, hogy a másik szeretete tesz minket boldoggá. A másik szeretetét észre se vesszük, ha mi nem szeretjük őt. Mi az amit tehetek egy kapcsolatért? Semmit. Elég csak lenni. Lenni olyannak, amilyen vagyok. Vállalni azt a csodát, aki vagyok. Mint a kis virág. Lássuk az egész írást! >>

Fázold Helga: Bódulat - mindhalálig Miskolcom meghalt egy fiú. Fiatal kamasz volt, nyáron töltötte volna a tizenhatot. Élt - csak úgy, bele a világba. Szipózott. Zacskóba illóanyagot fújt. Csak valami könnyed jókedvre vágyott - keserű szomorúság lett belőle. Az, hogy ki volt, hol élt, honnan jött és hova tartott, talán mindegy. Talán már az. Az itt maradt, őt gyászolók miatt, és a kegyelet nevében is. Fiatal volt, felelőtlen és tudatlan. Nemrégiben barátainak becsületszóval ígérte, hogy abbahagyja. Hogy többé soha nem bódítja magát nejlonokba fújt vackokkal. De az ígéretét megszegte... Azt az estét a négy barát már jó előre eltervezte. Buli lesz - gondolták. Egy igazi, jó nagy buli, kint az egyik fiú szüleinek hétvégi házában. A világ elől elrejtve, kizárólag a maguk urai lesznek. Úgyhogy, mint a felnőttet játszó gyerekek - ittak. Sokat is, sokfélét is. A fiú három nagy pohár bort, aztán rá még valamennyi vodkát. A hatása megvolt. Gátlásaik feloldódtak, a hangulat elszabadult. A fiú ekkor csak annyit mondott: kimegy a mosdóba. S indult. Sokára, majd félóra múlva jött vissza. Akkor már nagyon rosszul volt. Összefüggéstelenül beszélt, a kérdésekre nem válaszolt. A kezében pedig csak szorított, szorított egy nejlont... A barátai gyorsan kapcsoltak, és azonnal rohantak. A telefonfülke a közelben volt, a mentők is igyekeztek, de mire kiértek, a fiú már nem élt.Lássuk az egész írást! >>

József Attila: (Az Isten itt állt a hátam mögött...) (...) Négykézláb másztam. Álló Istenem lenézett rám és nem emelt föl engem. Ez a szabadság adta értenem, hogy lesz még erő, lábraállni, bennem. Ugy segitett, hogy nem segithetett. Lehetett láng, de nem lehetett hamva. Ahány igazság, annyi szeretet. Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra. Lássuk az egész írást! >>

Hamvas Béla: Anthologia Humana (részlet) A zene az a titok, amelynek segítségével megértem, hogyan tudok azonos témák mellett mégis mindig mást és mást hallani. A hallható témák ugyanazok, ugyanazok fognak maradni és nem is változhatnak meg sohasem; de mindig más és más hangnemben, más variációban, más ritmikus képletben és időmértékben jelentkeznek: egyre újabb és újabb megfordításokban, kombinációkban, más kíséretekkel, más szólamban másképpen harmonizálva, s mialatt a milliárdszólamú fúga ünnepélyesen a végkifejlés felé hömpölyög, s mialatt a várakozás, a feszültség egyre nő, s az izgalom egyre nagyobb... Lássuk az egész írást! >>

Reményik Sándor: Érdemes? Irodalom? Világirodalom? Himalája. - Ez a vers ha megél, Egy porszem lesz, - vagy az sem lesz talán, - Mit táncoltat a szél. S ha netalántán a hegyekre fújja: Ugyan micsoda súly egy porszem Lássuk az egész írást! >> Reményik Sándor: Özvegy Nevetni szívből újra megtanult. S mert Nyár van még: a ruhája fehér. De lelkében, a legbelső szobában, Minden élőnél erősebben él Az ifjú isten, aki tovaszállt, Ki ajándékba kapta a halált, Hogy férfi helyett csillaggá legyen: Örök szépség és örök szerelem.Lássuk az egész írást! >>

David Hume: Dialógusok a természetes vallásról (5. rész) De hogy még több kényelmetlen következményét mutassam meg antropomorfizmusodnak, folytatta Philo, kérlek, újból tekintsd át alapelveidet. Hasonló okozatok hasonló okokat bizonyítanak. Ez a tudományos kísérleteket is vezérelő alapelv, és te is azt mondod, hogy ez az egyedüli istenérvünk alapja is. Lássuk az egész írást! >> David Hume: Dialógusok a természetes vallásról (6. rész) Ugyancsak ingatag épület lenne az, - mondta Demea - amelyet ilyen bizonytalan alapra építenénk, mint amit te fejtegettél nekünk Cleanthes. Amíg bizonytalanok vagyunk abban, hogy vajon egy Istenség van-e vagy több, hogy az Istenség vagy az istenségek, akiknek létezésünket köszönhetjük, tökéletesek-e vagy tökéletlenek... Lássuk az egész írást! >>

Rajnai Lencsés Zsolt: Gyönyörködj nálam, magadban... hullámzó színekben bolydult elém bordó lelked furcsa zeg-zuga, s én beléd leltem minden vágyam, s lányzó lényed rebbenő ritmusa dobbant a szívemben.... hajad tiszta fényében lüktet most szomorúságom, s tangót játszol velem a kietlen messzeségből. táska a vállamon... s belengi lényed, illatod a számat, s még önteltséged és hazugságaid is bocsájtom lányos hisztid mint örvénylő szelek tajtékján árva kenyérhéj, felhasít emlékeimből.... s én, mint kiszolgáltatott elesőn ostoba mondom, hogy hiányzol... pedig büntetnem kellene téged, de szívem nem tud érdem szerint tereád sújtani... bár értenél. bár láttam volna gyöngeséged többször, bár megmutattad volna magad. de mit tehetnék, ha négy életre, előre el vagy jegyezve? Lássuk az egész írást! >>

József Attila: Fák Puha szántások esővert, leves gerezdjei között csüggedten várják a fák a sebes, apadt mellű ködöt. Sárga levelük lefele konyul, törzsük vizes, ragyog. Kisírtan állnak - gyorsan alkonyul s e fák magányosok. Még gallyas, vágatlan, sudár alak mind: hántatlan dorong. Fényes gyümölcsük helyén hallgatag, zömök varjú borong. Görcsösen fogja ijedt gyökerük az elmálló talajt. Nedvük sebesen kering, tüdejük még zörren, még sohajt. Lássuk az egész írást! >>

KORÁBBAN FELTÖLTÖTT OLDALAK >>