József Attila: Téli éjszaka

4 december 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

jozsef attilaLégy fegyelmezett!

A nyár
ellobbant már.
A széles, szenes göröngyök felett
egy kevés könnyű hamu remeg.
Csendes vidék.
A lég
finom üvegét
megkarcolja pár hegyes cserjeág.
Szép embertelenség. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy – valami szalag –
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
a világ ág-bogán.

A távolban a bütykös vén hegyek,
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
az alkonyi tüzet,
a párolgó tanyát,
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.

Hazatér a földmíves. Nehéz,
minden tagja a földre néz.
Cammog vállán a megrepedt kapa,
vérzik a nyele, vérzik a vasa.
Mintha a létből ballagna haza
egyre nehezebb tagjaival,
egyre nehezebb szerszámaival.

Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst,
szikrázó csillagaival.

A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve
lassudad harangkondulás.
És mintha a szív örökről-örökre
állna s valami más,
talán a táj lüktetne, nem az elmulás.
Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc
volna harang
s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz.
S a szív a hang.

Csengés emléke száll. Az elme hallja:
Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja
a pántos égbolt lógó ajtaját,
melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma,
csak dőlt a nyáron át.

Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.

Ezüst sötétség némasága
holdat lakatol a világra.

A hideg űrön holló repül át
s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet?
Összekoccannak a molekulák.

Milyen vitrinben csillognak
ily téli éjszakák?

A fagyra tőrt emel az ág
s a pusztaság
fekete sóhaja lebben – –
varjucsapat ing-leng a ködben.

Téli éjszaka. Benne,
mint külön kis téli éj,
egy tehervonat a síkságra ér.
Füstjében, tengve
egy ölnyi végtelenbe,
keringenek, kihúnynak csillagok.

A teherkocsik fagyos tetején,
mint kis egérke, surran át a fény,
a téli éjszaka fénye.

A városok fölött
a tél még gőzölög.
De villogó vágányokon,
városba fut a kék fagyon
a sárga éjszaka fénye.

A városban felüti műhelyét,
gyártja a kínok szúró fegyverét
a merev éjszaka fénye.

A város peremén,
mint lucskos szalma, hull a lámpafény,
kissé odább
a sarkon reszket egy zörgő kabát,
egy ember, üldögél,
összehúzódik, mint a föld, hiába,
rálép a lábára a tél…

Hol a homályból előhajol
egy rozsdalevelű fa,
mérem a téli éjszakát.
Mint birtokát
a tulajdonosa.

Tamási Áron: Karácsonyi pásztorocskák

3 december 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

tamasi-aronA szabadtűzhelyen, a betlehemi majorban, hajladozik a tűz aranylángja. Csodapásztorok melegednek a tűznél, melynek a fénye átvilágít az időn, és emlékezni serkent engemet is.
Tizenhárom éves voltam, s vezére a zsenge pásztoroknak. Ezek a zsenge pásztorok mind korombéli fiúk voltak, akiket gondosan megválogatva vettünk föl a nyájba. Amikor a kör bezárult, kiosztottuk a szerepeket. Elsőnek vezért választottunk, aki majdan, karácsony este, az első beköszöntőt is fogja mondani, mindama lányos házaknál, ahova behatolunk. Aztán választottunk külső beköszöntőt, aki az ajtón kívül fog szólani, és hát meg is küzd azzal a másik nyájjal, amelyiket ott találnánk esetleg a háznál. Utána kijelöltük a tűzmestert, aki vezényli az üdvözlő puffantásokat: majd megválasztottuk az énekvivőt és a mókamestert, nem különben a nagyotmondót, aki mindenkit le fog torkollni, szükség esetén még lódítva is éktelenül. (more…)

Faludy György: Feleség

27 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Faludy-György_fiatalonSzemedben kék az ifjú, könnyü árny még,
bár úgy követsz, mint régi-régi árnyék,
kopott szobák során a földi nyűgön
s zord avenűkön.

Mit vallhatok magamról néked itt már,
mindentudó lakótárs, néma titkár?
Úgy szoktalak meg, mint a napvilágot,
és e világot.

Megszoktalak, mint az eget s az árnyat
s a fényt, e metsző füszerét a nyárnak,
és mint a kékes hamvat ó palackon
és a barackon.

Elhívtalak, mondván: te légy, ki ápol,
ha éjjelente félek a haláltól,
s a lépcsőn, hol a Semmi gőze forr át,
légy te a korlát.

De most, ha alvó testeden melegszem,
fellebbentem már, míg hányódva fekszem
a messze multat, mint egy könnyü kendőt
és a jövendőt.

S elgondolom, hogy egykor s íly sötétben
kell majd hevernünk, künn az öröklétben
és igy hálunk, dirib-darabra törten
sárga gödörben.

Népek fognak felettünk elsuhanni
és nem lesz század s nem lesz ezredannyi
e pajtásálom hossza itt a földön
mint az a börtön.

Egykor hörögve sírtam, hogy gyalázat,
de most titokban elfog az alázat,
s míg lépteid zaját még egyre hallom
íme, bevallom,

hogy megszoktam melletted s megszerettem
e bús jövőt s éretted fia lettem
az éveknek, mik vénülőn találnak
és a halálnak.

(Páris, 1939 december)

Kaffka Margit: Egy nap

26 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

kaffkamargitMár ébren volt. A szemhéjai áttetsző opálján átsértett a verőfény, mely nyersen, fájósan lobbant be az udvari szoba függönytelen ablakán. És hallotta, hogy zakatol már odakinn az élet; gyerekek visongtak, éles, asszonyi hangok örökös, ingerült csatája hallatszott, s a szűk vizű, pumpás kút vascsövét rángatták acsarkodó erőszakkal, ma is úgy, mint mindig, hajnal óta. Piszkos, kültelki udvar volt ez a nagy, vidéki város gyárfüstös, zsúfolt negyedében – munkásház, ahol naphosszat az udvaron mossa egy sereg asszony kastos, tarka rongyait; fülledt szagú, kockás cihájú vánkosok szellőznek, és a szegénység fojtó párája erjed. Ide nyílt az ablakuk.
Az asszony magára terítette a ledobott hálóköntösét, és betakarta az arcát, meztelen vállait, mert ragadós, konok legyek rajzottak a hőségben az ágyon. Még jó lett volna aludni. Nem volt fáradt, de az imént álmodott valamit, most reggel – és az jó volt; valami nagy, hűvös szoba idegen és ódon – mély, sötétzöld homályú – és diófaillat a nagy, barna bútorok fölött. Vert ezüst álmatag csillanását látta egy pohárszéken – és nagy csönd –, valami kimondhatatlanul jó és mély enyhülés volt ottan. Egy verssort zümmögött a füle az ébredezés kuszán rebbenő kapcsolatában ehhez; – „… mint egy gyűrű agátja, mit egy tanácsos az ujján visel”, igen, ó, igen, még gyermekkorában olvasta ezt Shakespeare-ből – és akkor ötlött fel először, mint valami elsüllyedt életből való emlék – a nagy, barna úri ebédlő képe. Most egy gyűrűt látott – széles, idegen mívű aranyveretben a mély tüzű követ – egy kéken erezett, reszketeg férfikézen. Ám ez nem az álom – ez mostanában volt valahol – tegnap. (more…)

Ady Endre: Kató a misén

20 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

ady endrePompás, fehér Karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.

Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve,
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.

Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
»Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek,

Az a gyermek, ott Betlehemben.«
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a betlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.

Kosztolányi Dezső: Aranysárkány

19 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

kosztolanyi es alairasaKitekintett a gimnázium előtti utcára, melyen azon a májusi reggelen ballagott, frissen és derűsen. Az ég fehér izzásig hevítve világított. Tekintetét egy pontra szögezte, kereste a sárkányt, melyet fölengedett az ifjúság, de az elröpült, s magával vitte mindenét. Csak a „Zöldfa” ajtója látszott. A kocsiúton, pörkölt fák, kiloccsantott tökbelek, eltiport uborkahéjak közt nyargalt a nyár, egyre növelve tüzét, megölte azt, amit életre hívott, s fénye már sűrűn, sárgán csurgott alá, mint a genny. Minden megérett, a földeken learattak, betakarították a termést. Kövér dongók zúgtak a tanári szobában, belepve az ablakot, élelmet keresve még a tintatartó keserű káváján is. Egyik dongó az ablakdeszkán petéit tojta.
Novák az életet közönségesnek érezte és utálatosnak.
Haza akart már menni.
Ki is lépett a folyosóra, de alig tett egy-két lépést, visszajött. Hazamenni, végighaladni az utcán, emberek között, lehetetlennek tetszett. (more…)

Madách Imre: Veszélyes játék

13 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Madách ImreEgész világ hódolt, leányka,
S te mindenkit kigúnyolál,
Azt hitted, ez adó megillet,
S nincs senki, aki ellenáll.

Bosszankodál, hogy egyedűl én
Maradtam néma és hideg.
Több-több kacérság bájaidra
Még több ragyogványt hintenek.

Erősebb vért kellett nekem most,
Neked hegyesb nyíl kelletett
Így folyt köztünk, így folyt sokáig
A harcjáték, az ütközet.

De jaj, ki a szív érzetével
Szentségtörő játékot űz!
Veszélyes az, mint a lepkének,
Melyet körülrepűl, a tűz.

Addig hódítgatál cselekkel,
Hogy meghódoltál, kis hamis,
S ez nékem olyan jól esett, hogy
Tiéd vagyok most magam is.

Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok

12 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

heltai1

A tündérlaki lányok hárman voltak. Kettő közülük tisztességes volt, a harmadik nem. A két tisztességest Mariskának és Jolánnak hívták, az egy nem tisztességest Putyinak. Ez nem is volt színésznő, csak afféle show-girl, magyarul látványossági kisasszony, és erkölcstelen életet élt. Ugyanis volt egyetlenegy nagyon gazdag barátja. Az eltartotta, nagy lakást rendezett be neki, pénzzel és ékszerekkel tömte, és agyba-főbe ruházta.

Mariska és Jolán Putyinál laktak, tőle kaptak ruhát, kalapot, ékszert, pénzt, mert Putyi jó testvér volt, és nagyra becsülte húgaiban azt, hogy tisztességesek. Mariska és Jolán is büszke volt arra, hogy ők tisztességes lányok, semmit sem kell cserébe adniuk a lakásért, a selyemharisnyákért, a tollas kalapért meg a lakkcipőért. (more…)

Victor Hugo: Meztélláb volt a lány

6 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

victor-hugoMeztélláb volt a lány, és a feje födetlen,
úgy ült a bókoló nádak közt csöndesen;
tündérlányt látok, azt hittem, hogy arra mentem,
s szóltam: Eljössz-e, mondd, a mezőkre velem?

Rám nézett, azzal a pillantással, ahogy csak
a szépség néz, ha más oltalma nem maradt;
s szóltam: A szerelem ideje ez a hónap,
nem sétálnál velem a sűrű fák alatt?

Beletörülte a lábát a part füvébe;
aztán másodszor is rám nézett, s valami
ábrándos fény szökött a bolondos szemébe.
Ó, hogy daloltak az erdő madarai!

A partokat a hab hogy simogatta halkan!
Láttam, hogy jön felém a nyurga nádon át
a szép, boldog leány, vadócan és riadtan,
haja szemébe hull, s elfödi mosolyát.

Kaffka Margit: Az orsó mellől

5 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

kaffkamargitA tavaszi nappal világosszürkén élte túl delét, és halkan hanyatlott az este kimerültsége felé. Az öreg cseléd még mindig az edényekkel zörgött odakünn, és a mosogatás profán zaja, a porcelánok fáradt csörömpölése szomorúan és siváran neszelt át a nagy, falusi szoba csendjén, és betöltötte azt a fojtó és vigasztalan délutáni órák tűnődéseivel, a céltalanság és fülledt egyhangúság fantomjaival. A csipkeverő orsók fásan csörrentek össze, és a pap felesége a két ernyedt kezére könyökölt.
Mindjárt vége a mának – gondolta, és hátraszegte fejét, mert az idegei élesen, nyugtalanul feszültek a nyakszirtje fölött. Most ki vannak takarítva a szobák, amiket holnap újból söpörni kell – már elszedték az asztalt is, és odaát a füstös, bőrkanapés szobában jóllakottan olvashatja Kantját a férfi, ki miatt a hétköznapok ez apró gépezete forog. És tegnap – és holnap – mindig csak így, e csendes, gyermektelen házban. Pedig lám – a fiatalság napjai ezek! Hát minden ember csak így – felhúzott óra, mely egyhangúan leberreg? Az élet! Ez a szó jutott eszébe, előbb csaknem gépiesen, amíg kinézett a felleges, tavaszi égre; – de aztán egyszerre sok mindenre gondolt. Mint már régen nem – mint valaha, leány korában mindig. A távoli városokra, amiket nem ismert – ahol események loholnak, emberek örülnek, bűnhődnek és cselekszenek. Mert azt hitte, hogy ott mindez látható, hogy az élet, mint hangos kikiáltó rángatja ott szét függönyeit. Mindig falun élt, és elpihent, beletörődött asszonylelkében sohasem aludt ki egészen a lappangó nyugtalanság, mely kevesellte az életet. Soha nem győződhetett meg róla, hogy sehol sem adhat többet az élet, mert nincs többje neki. (more…)

Kányádi Sándor: Tudod…

1 november 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

kanyadiTudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.

József Attila: Ezerfárosznyi végzet

30 október 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

jozsef-attila-000Mintha szerelmes béka
Dús, fülledt nyári réten
Lassan, pihegve mászna
Szép, szűzi tó fele,

Mohón reszketve ajkam
Úgy kúszik selymesében
Mélyillatú hajadnak
Fehér válladra le.

A szemed ne emeld föl,
Életberántó fénye
Zavarná most a szívem,
Ki rőt vágyam tüzén,

Magagyújtotta máglyán
Ma lelkesen elégne:
Őrjöngő tűzimádó
Módján szédült legény.

Ó, hadd ölellek által,
Mint ritka aranyércet
Olvasztók forrósága,
Te, csókok ércere!

Vakult szemeknek ég itt
Ezerfárosznyi végzet,
Én éber toronyőröm
Kábulj te is bele!

Jack London: A hercegnő

29 október 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

jack londonVidáman égett a tűz a dzsungelben, és a tűznél vidáman végignyúlva iszonyú külsejű férfi hevert. A csavargók dzsungele volt, ott húzódott meg az erdő keskeny csíkja, a vasúti töltés és a folyópart között. A férfi azonban nem volt csavargó. Annyira mélyére süllyedt a társadalmi szakadéknak, hogy igazi csavargó nem telepedett volna mellé a tűzhöz. Egy városi csibész, aki tudatlan zöldfülű az “úton”, leült volna az efféle figurával, de csak addig, amíg meg nem ismeri jobban. Még a lezüllött tyúktolvajok és zsebmetszők is elmentek volna mellette, ha egyszer már volt dolguk vele. Egy igazi csavargó, két ringyó vagy taknyos utcakölykök egy maroknyi csapata kikutathatta volna a rongyait azért az eltévedt néhány garasért, s azzal kidobhatta volna az éjszakába. Még egy iszákos tekergő is összehasonlíthatatlanul felsőbbrendűnek érezte magát hozzá képest. (more…)

Bertolt Brecht: Gyerekhadjárat, 1939

23 október 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

Bertolt BrechtHarminckilencben Lengyelországban
Vívtak egy véres csatát.
Sok városból és sok faluból
Lett akkor pusztaság.

Az asszony férje s a nővér
Fivére odaveszett;
Nem lelte a tűz s a romok közt
Szüleit már a gyerek.
Újság és posta se jött több,
Elnémult az a hon.
De egy különös rege járja
A keleti tájakon.

Hó hullt, amikor mesélték,
Hogy a lengyel földön át
A gyereknép megindította
Keresztes hadjáratát.

Kis csapatokban mentek,
Amerre az út köve vitt,
Magukkal ragadva a szétlőtt
Falvak gyermekeit.

A harcok lidércnyomása
Elől menekülve olyan
Hazába akartak elérni,
Ahol már béke van.

Egy kis vezetőjük is volt,
S ez növelte bizalmukat.
A vezért csak az aggasztotta,
Hogy nem tudta az utat.

Tizenegy éves lányka
Vonszolt egy kicsikét.
Kész anya volt. Csak a béke
Hiányzott neki még.

Egy bársonygalléros kis zsidót is
Magával sodort a menet,
Hófehér kenyérhez szokott,
És jól verekedett.

Két fivér nagy stratéga volt:
Egy üres kunyhónak estek –
Porig rombolták, még mielőtt
A zápor zuhogni kezdett.

Az út mellett egy szürkeruhás
Poroszkált ösztövéren.
Iszonyú bűn nyomta: ott lakott
A náci követségen.

Zenészük is volt: szétlőtt, falusi
Boltban rálelt egy nagyszerű dobra,
De nem ment vele sokra,
Mert csöndben kellett menni, lopva.

Volt ott egy kutya is,
Megfogták pecsenyének,
S evő-társ lett azután, mert
Nem vitte őket rá a lélek.

Iskola is volt.
Egy szétlőtt tank páncél-lemezét
Használta táblának a kis tanító,
S eddig jutottak: “a bék…”

Koncert is volt egy téli patak
Harsányan zubogó
Vizénél, csak úgy pergett a dob –
De senkise hallotta, ó!

Szerelem is volt. Tizenkét
Éves a lány, a fiú tizenöt.
Szétlőtt udvaron fésülte lovagját
A lány, majd ős is megfésülködött.

Elmúlt a szerelem, mert
A fagy neki nem való.
Hogy virulhatnának a fácskák,
Ha oly sok rajtuk a hó?

Folytattak háborút is,
Mert feltűnt egy másik csapat –
A háború értelmetlen volt,
Így hát abbamaradt.

De midőn dúlt még a szétlőtt
Őrház miatt a küzdelem,
Az egyik fél, mint mondják, kifogyott
Az élelemből teljesen.

S midőn a másik fél megtudta ezt,
Egy nagy zsák burgonyát
Küldött, mert étel nélkül az ember
Nem harcolhat tovább.

Rendeztek tárgyalást is,
Két gyertya fényénél, éjjel.
Izzasztó kihallgatás volt.
A bírót ítélték el.

Temetés is volt azután.
Két német és két lengyel
Vitte a sírba a bársony-
Gallérost kegyelettel.

Protestáns, náci és katolikus
Adta a földnek vissza.
S az élve-maradtak jövőjéről
Beszélt egy kis kommunista.

Hitük és reményük is volt,
De kenyér és hús helyett;
S ha loptak, se szidja őket olyan,
Ki nem adott nekik fedelet.

S a szegényt se szidd, hogy nem szólt nekik:
Gyertek, kész az ebéd.
Ötven gyerekhez liszt is kellene,
A jószív nem elég.

Kettőn vagy akár hármon is
Szívből segít aki tud,
De ha oly sok jön házunk felé,
Becsukjuk a kaput.

Egy szétlőtt parasztház udvarán,
Ahol letáboroztak,
Lisztre akadtak. Egy tízéves leány
Sütött hét óra hosszat.

Meggyúrta jól a tésztát,
Jól vágta fel a tüzelőt.
A kenyér csak nem kelt meg.
Sohasem sütött azelőtt.

Délnek vonultak főként.
Az a dél, ahová a nap
Déli tizenkettőkor
Egyenest lemutat.

Egy sebesült katonát leltek
A fenyők zöldje alatt.
Hét napig ápolták, hogy
Mutassa majd az utat.

“Bilgoray felé menjetek” –
Kiverte a láz, a verejték.
Meghalt a nyolcadik napon,
Hát őt is eltemették.

Igaz, hogy hó boritotta,
De útmutató is akadt,
Csakhogy fordítva mutatta
A jelzett utakat –

Ez okos katonai trükk volt,
Nem pedig ostoba tréfa.
S hiába keresték, mégsem
Jutottak Bilgorayba.

Vezérük a hótól nyüzsgő
Levegőbe bökött kicsike
Kezével, amíg körülállták,
És így szólt: “Ott kell lennie.”

Egyszer éjszak tüzet láttak,
És nem mentek oda.
Egyszer tankok robogtak arra,
Bennük sok katona.

Egyszer kerülőt tett a csapat,
Midőn egy városhoz ért el.
Míg el nem hagyta messzire,
Nem vonult tovább, csak éjjel.

Az egykori Lengyelországban,
A délkeleti vidéken
Látták utoljára ötvenötüket
A hókorbácsos szélben.

Ha szemem behunyom,
Őket látom csak;
Szétlőtt tanyáról szétlőtt
Tanyára tántorognak.

S más, új meneteket is látok
Fölöttük, fenn a fellegekben!
Fagyos szelekkel birkózva vonulnak
hazátlanul és elveszetten,

Dörej és láng nélküli
Békés országot keresnek,
Mást, mint ahonnan jöttek,
S nincsen vége a menetnek.

S a derengő fényben mintha
Az utat már mások járnák:
Más arcocskák villannak elém,
Spanyolok, franciák, sárgák!

Akkor, januárban a falusiak
Ráleltek egy kutyára.
Sovány nyakában ott fityegett
Egy pappendekli-tábla.

“Nem tudjuk, merre menjünk!
Kérünk, segítsetek!
Ötvenöten vagyunk itt.
A kutya idevezet.

Ha nem jöhetnétek,
Űzzétek messzire.
Ne lőjjétek le.
Csak ő talál ide.”

Parasztok olvasták: mi áll
A gyerekkéz írta levélben.
Másfél év telt azóta el.
A kutya felfordult éhen.

Rejtő Jenő: Az előtolt helyőrség (részlet)

22 október 2016
1 Szavazat2 Szavazat3 Szavazat4 Szavazat5 Szavazat
Loading ... Loading ...
Comments (0)

rejtoGalamb nekirepült a falnak, de a következő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána.
A kormányos csak erre várt. Hatalmas karjával megragadta Galambot, hogy szokott fogása szerint egy csavarintással megforgassa, és belevágja a söntés legtávolabbi sarkába. A kormányos a világ jelentősebb kikötőiben ismert volt erről a mutatványáról.
A roppant kar már éppen emelte ellenfelét, mikor valahonnan a megragadott ember irányából egy acélszerű tárgy esett az arcára, amitől minden elsötétedett előtte néhány pillanatra. Barátai később esküvel bizonyították, hogy a súlyos tárgy Galamb ökle volt.
Néhány másodperc múlva szédelegve fölkelt a földről, és kinyitotta a szemét.
Nyomban akkora pofont kapott, hogy visszaült a padlóra. Mikor újabb kísérletet tett, hogy felkeljen, Galamb még két pofont adott neki, amitől ismét leesett.
Most már ülve maradt, és szelíden így szólt: (more…)

Következő oldal »