Rajnai Zsolt Tibor: Osztályfőnöknőm
Mint a bájos, kajla őz szaladt ott át az úton,
a kis színház előtt, – láttam én a trolibuszból…
A szíve boldogsággal, szeretettel volt teli,
és tudtam, hogy hetven évét oly könnyen viseli,
mint hajóorr, mely lágy hullámait bátran szeli.
Kezei, vállai, lábai mind-mind csak puhán
szökelltek, peregtek, és kicsit se mozgott sután
Zsuzsanna! Libbent teste, most is, húsz évvel később,
– mert találkoztunk, épp tegnap, két évtized után…
Mesélt nekem erről-arról, jóról és a rosszról,
mely hetven évét kaszabolta és díszítette,
én szavába vágtam, alig fértünk ott a szótól,
társalgásunkat sok élményünk így lendítette…
A végén még ”kacéron” udvaroltam is neki
(mert az érző nő ma is ott dobog szívében),
én, az egykori, ifjú tanítvány, a gyermeki
hálát érezni tudó emlékezés jegyében…
Azután elváltunk, sok év után, tegnap este;
emlékszem, friss cipő és ciklámen blúz volt rajta,
a troliból lopva néztem én, ahogyan teste
fut, libben át az úton, őzként, – a bájos kajla…
2010.08.13.
Leave a Reply