Rajnai Zsolt Tibor: Az ember
Por kavargott a téren.
Szelek szárnyán ült,
pára-hullámokba lépett,
és úszott szerteszéjjel…
Azután kövekre esett,
s a keményre taposott
agyagon megpihent.
Egyszer csak felegyenesedett,
és ember lett belőle!
Vágyai, ábrándjai lettek,
habosak, szépek.
Piros arcán mosolya bimbózott,
s ingén feszült hófehér szelídsége.
Körülpillantott, egy mélyet lélegzett,
majd száz tervét összeszőtte.
Azután hirtelen összeesett,
és por lett újra!
És csak kavargott.
Szelek szárnyára ült,
pára-hullámokba lépett,
s úszott szerteszéjjel…
2010.07.11.
Leave a Reply