Szétgurult szőlőszemek, mint
megannyi sorsok…
Elvándorolt, szétfolydogált életek…
Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Második fejezet, mely arról szól, hogy mi történt Candide-dal a bolgárok között)
Candide, miután kiűzték az ő földi paradicsomából, sokáig ment, mendegélt, anélkül, hogy tudná, hová; hol sírt, hol meg tekintetét az ég felé emelte, hol pedig vissza-visszafordult a legeslegszebb kastély felé, amelyben a legeslegszebb bárókisasszony lakozott; mikor este lett, étlen-szomjan kinn a mezőn nyugodott le, a puszta földön, két barázda között; a hó kövér pelyhekben hullt a mezőkre és Candide-ra is. Szegény egészen átfázott, s alig tudott bevánszorogni másnap reggel a szomszéd városba, amelyet úgy hívtak, hogy Valdberg-hofftrarbk-dikdorff, s mivel nem volt egy garasa sem, majd meghalt az éhségtől és a fáradtságtól. Szomorúan álldogált egy kocsma ajtaja előtt. Két ember, mindkettő kék ruhában, hamarosan észrevette:
– Pajtás – jegyezte meg az egyik -, nézd ezt a jóképű fiatalembert, a termete is megfelelő…
Rajnai Zsolt Tibor: Tehozzád (3)
Ahogy elém toppant szépséged
könnyű eleganciája,
ahogy átcsapott felettem lényed
egész Óperenciája,
úgy hulltál húsomba, szívembe
vöröslőn, mint a meggy,
hallod-é, s érted-é, Te egyetlenegy?
Seneca: Erkölcsi levelek (10. levél)
Így van, nem változtatom nézetemet: fuss a sokaságtól, fuss a kevesektől, fuss még az egyes embertől is. Senkinek sem örülnék, akivel megosztanád a társaságodat. És lásd, milyen véleménnyel vagyok rólad: rá merlek bízni önmagadra. Kratés, mint mondják, éppen annak a Stilbónnak a tanítványa, akiről az előző levelemben tettem említést, mikor egy sihedert látott félrevonultan sétálni, megkérdezte, mit csinál ott egyedül. „Magammal társalgok” – felelte az. Mire Kratés: „Vigyázz, kérlek, s légy nagyon résen: rossz emberrel társalogsz.” Ha valakit gyász sújtott vagy retteg, őrizni szoktuk, hogy magányát ne használja rosszra. Egyetlen ostobát sem szabad egyedül hagyni, akkor kovácsolja a rossz terveket, akkor szövögeti másoknak s magának az eljövendő veszedelmet, akkor sorakoztatja fel gonosz vágyait; akkor szüli meg a lélek mindazt, amit félelemből vagy szeméremből eltitkolt, akkor köszörüli merészségét, ingerli kéjvágyát, ösztökéli haragját. Végül is a magány egyedüli előnye – hogy semmit sem kell bízni senkire, s nem kell félni a besúgótól – az ostoba számára elvész: ő maga árulja el magát. Vedd hát fontolóra, amit remélek felőled, sőt amit ígérek magamnak (remény ugyanis a még bizonytalan jónak a neve): hogy nem akadok olyan emberre, akivel szívesebben látnálak együtt, mint tenmagaddal. Visszaidézem emlékezetembe, milyen fennkölten ejtettél ki bizonyos szavakat, mennyi erőtől duzzadtak e szavak. Szerencsét kívántam nyomban magamnak, és azt mondtam: „Ezek nemcsak ajkáról peregnek, van biztos alapjuk. Ez az ember nemcsak egy a tömegből: a boldogulást tartja szem előtt.” Így beszélj, így élj; vigyázz, ne kerekedjék fölül rajtad semmi. Elengedheted az isteneknek régi kívánságaidat, támassz másokat: kérj józan bölcsességet, egészséget lelkednek, azután a testednek. Miért nem kívánod ezt gyakrabban? Kérd bátran az istent: nem olyasmit kérsz, ami idegen tőle.
Rajnai Zsolt Tibor: Foganás előtt
Ez a vers 18 éven felüli! Ha nagykorú vagy, és szereted az erotikus tartalmat, akkor a megtekintéshez kattints az alábbi “Read More” linkre!
Seneca: Erkölcsi levelek (9. levél)
„Vajon méltán gáncsolja Epikuros egyik levelében azokat, akik szerint a bölcs beéri önmagával, s ezért nem szorul barátokra?” – kívánod tudni. Epikuros szemrehányása Stilbónt éri és azokat, akiknek a szemében a legfőbb jó a szenvtelen lélek. Okvetlenül kétértelműségbe bonyolódunk, ha az apatheiát egy szóval, sietve „szenvtelenségnek” akarjuk fordítani. Így éppen az ellenkezőjét is lehet érteni annak, amit kifejezni óhajtottunk. Mi az olyan embert akarjuk ezzel jelölni, aki minden rossz okozta szenvedést elutasít magától, és azt fogják érteni, aki nem hajlandó elszenvedni semmi rosszat. Gondold hát meg, nem előnyösebb-e vagy „megsebezhetetlen” lelket mondani, vagy „minden szenvedésen kívül álló” lelket.
Ez a különbség köztünk és Stilbónék között: a mi bölcsünk legyőz ugyan minden kényelmetlenséget, de megérzi; az övék még csak nem is érzi. Az a tanítás viszont közös, hogy a bölcs beéri önmagával. De mégis kíván barátot is, szomszédot is, bajtársat is – noha elég ő magamagának. Figyeld meg, mennyire beéri önmagával: néha önmagának egy hányadával is beéri. Ha elveszti kezét betegségben vagy háborúban, ha valamilyen baleset kiüti az egyik szemét vagy akár mindkettőt, ki fogja elégíteni az, ami megmaradt, s csonka, eltorzított testtel is olyan derűs lesz, mint ép korában volt. De ha valamije hiányzik, nem vágyódik utána: jobban szeretné, hogy ne hiányozzék. A bölcs nem úgy elégedett,
Rajnai Zsolt Tibor: Osztályfőnöknőm
Mint a bájos, kajla őz szaladt ott át az úton,
a kis színház előtt, – láttam én a trolibuszból…
A szíve boldogsággal, szeretettel volt teli,
és tudtam, hogy hetven évét oly könnyen viseli,
mint hajóorr, mely lágy hullámait bátran szeli.
Seneca: Erkölcsi levelek (8. levél)
„Te szólítasz fel engem – mondod -, hogy kerüljem a tömeget, vonuljak vissza és érjem be öntudatommal? Hol vannak hát azok a tanítások, melyeknek parancsa: meghalni cselekvés közben?” Még ha úgy látszik is, hogy csak most tanácsolom neked a visszavonulást – én azért rejtőztem el s zártam magamra az ajtót, hogy többeknek használhassak. Egyetlen napom sem múlik el semmittevésben. Az éjszakák egy részét tanulmányaimnak igényelem. Nem adom át magam az alvásnak, hanem ledőlök, s a virrasztástól fáradt, le-lecsukódó szememet a munkára függesztem. Nemcsak az emberektől vonultam vissza, hanem az ügyektől is, s elsősorban az én ügyeimtől; az utókor számára fejtek ki tevékenységet. Nekik jegyzek fel egyet-mást, ami talán hasznukra lesz. Üdvös intelmeket bízok a betűkre, jó hatású gyógyfűkeverékeket; kitapasztaltam, hogy hatásosak az én kelevényeimre – ha nem gyógyultak is be azok még tökéletesen, nem harapódznak tovább. Későn ismertem meg a helyes utat, és a tévelygéstől elcsigázva: most megmutatom másoknak. Így kiáltok: „Kerüljétek el mindazt, ami a tömegnek tetszik, amit a véletlen juttatott. Minden esetleges jó előtt gyanakodva, félénken álljatok meg: a vadakat és halakat is mindig valamilyen csali remény szedi rá. A szerencse ajándékainak vélitek őket? Csapdák csupán. Mind, aki biztonságos életet akar közületek élni, amennyire lehetséges, kerülje a léppel bevont javakat, még másért is csalódunk bennük nagy nyomorultul; azt hisszük: birtokunkban vannak, s mi ragadtunk beléjük. A szakadékba visz ez az út; e felívelő életnek a vége bukás. S még csak az sincs megengedve, hogy megálljunk, ha a boldogulás letérít a helyes útról, vagy legalább egyenesen állva, vagy egy csapásra süllyedjünk el: nem fordítja meg a hajót a szerencse, hanem lebuktatja és odavágja.
Rajnai Zsolt Tibor: Láncoktól eloldva
Ez a vers 18 éven felüli! Ha nagykorú vagy, és szereted az erotikus tartalmat, akkor a megtekintéshez kattints az alábbi “Read More” linkre!