Belső bíró

Röviden szól a dal, az ember halandó.
És e rövidke dallam, maga az élet.
Mely úgy nehezül rád, mint ólomtakaró,
és ha lelépsz a helyes ösvényről, véged…

Még életed tavaszán döntöttél akkor,
hogy jót, nemeset, és az igazat teszed,
és lám, már ajtódon kopogtat az aggkor,
életedet méri lelkiismereted…

Csak szépet, jót tettél, vagy rosszat is talán?
Elmúló napjaidon így gondolkozol…
Töprengés röpít vissza emlékek habján
a múltba, ahol tenmagaddal osztozol…

Éltedben láttál hazugot, hetvenkedőt,
hamis fémmel koronázott dölyfös királyt,
más tüzénél melegedő előkelőt,
s a jóság mezébe bújt gyűlölet fiát…

Sokaktól, akár a jég, elhidegültél,
másokért forró szíved majdnem megszakadt,
egyesektől, mint mártír, mindent eltűrtél,
máskor szemedbe megbánás könnye szaladt…

Mostan, hogy a küldetésed végét járod,
a lelkedben magasztos önvád szava szól,
most, hogy tetteidet elméd elé tárod,
a belső bíró csöndben mér és szavatol…

Magadban ifjú éveid koszorúzod,
szívedben a bánat szomorú fűzt fakaszt,
a belső bíró szóra kell leborulnod,
s előtte nem fed el semmit vörös damaszt!

Emlékeid közt bolyongsz: örülsz is, csalódsz;
és a szemedből a könny csöndben porba hull,
egy sóhaj lebben el lelkedből, ajkadról,
érzed, a belső bíró mindhalálig úr!

1985.03.15.

Összes kategória

Vissza a Főoldalra!