Nagyapa ─ karján unokájával, 1954.
Rajnai Zsolt Tibor: Légtánc
Eső folyt alá az ablakon.
Lassan
és csordult…
Mosta az üveget, mint lelkem falát
a könnyeim. És eszembe jutott,
hogy szeretlek, hogy mennyire szeretlek…!
Belső bíró
Röviden szól a dal, az ember halandó.
És e rövidke dallam, maga az élet.
Mely úgy nehezül rád, mint ólomtakaró,
és ha lelépsz a helyes ösvényről, véged…
Rajnai Zsolt Tibor: Téglák a falból
Őszinte igaz szót keresek…
Nem baj, ha nem szép és nem szelíd!
Csak a lélek sikoltsa belé
legtisztább, forró érzéseit!
Seneca: Erkölcsi levelek (1. levél)
Így tégy, Luciliusom: tarts magadra jussot, s az időt, melyet eddig elvettek vagy eloroztak tőled, vagy kicsúszott a kezedből, gyűjtsd össze és ügyelj rá. Győződj meg róla, hogy úgy igaz, ahogy írom : bizonyos pillanatokat elragadnak tőlünk, másokat elcsennek, ismét mások meg elfolydogálnak. A legrútabb veszteséget mégis a nemtörődömség okozza. S figyeld csak meg jól, az élet legnagyobb része elillan, ha rosszul cselekszünk, nagy része, ha semmit sem cselekszünk, s az egésze, ha mindig mást cselekszünk. Kit tudsz megnevezni, aki az időnek valamelyes értéket tulajdonít, aki megbecsül egyetlen napot, aki feléri ésszel, hogy naponta meghal? Tévedés ugyanis, ha azt hisszük, hogy a halál még távol van tőlünk: nagy része már el is hagyott bennünket. Ami életünkből mögöttünk van, az már a halál kezébe került. Cselekedj hát, Lucilius, úgy, ahogy írod is: markolj meg minden órát. Tedd rá kezed a mára, és kevésbé fogsz függeni a holnaptól. Míg késlekedünk, elfut az élet. Miden a másé, csak az idő a miénk. A természet csupán ennek a síkos-csuszamlós dolognak a birtokába iktatott bennünket, s az űz ki onnan, aki akar És a halandók oly ostobák, hogy a legcsekélyebb, leghitványabb és bizonyosan pótolható dolgokkal engedik számlájukat megterhelni, ha hozzájutnak, de senki sem tekinti magát a legkevésbé is adósnak, ha időt kap,
Rajnai Zsolt Tibor: A fűcsomó és a szalmalepke
Élt valahol kinn a réten egy fűcsomó. Egyszerű volt és magányos. Nem volt szép, sőt, mint mondják kifejezetten csúf teremtés volt. Míg társai sudáron, feszesen nőttek az ég felé, addig ő puhán, girbe-gurba alakkal és ütött-kopott ábrázattal roskadt a földre. A többi fűcsomó és a szép virágok gyakran mulattak torzságán, s megjegyzéseket tettek.
Rajnai Zsolt Tibor: A dekadencia…
A dekadencia hozzánk, emberekhez tartozik,
csak az nem mindegy, felállunk-e belőle,
és mikor, milyen áron?!