Seneca: Erkölcsi levelek (1. levél)
Így tégy, Luciliusom: tarts magadra jussot, s az időt, melyet eddig elvettek vagy eloroztak tőled, vagy kicsúszott a kezedből, gyűjtsd össze és ügyelj rá. Győződj meg róla, hogy úgy igaz, ahogy írom : bizonyos pillanatokat elragadnak tőlünk, másokat elcsennek, ismét mások meg elfolydogálnak. A legrútabb veszteséget mégis a nemtörődömség okozza. S figyeld csak meg jól, az élet legnagyobb része elillan, ha rosszul cselekszünk, nagy része, ha semmit sem cselekszünk, s az egésze, ha mindig mást cselekszünk. Kit tudsz megnevezni, aki az időnek valamelyes értéket tulajdonít, aki megbecsül egyetlen napot, aki feléri ésszel, hogy naponta meghal? Tévedés ugyanis, ha azt hisszük, hogy a halál még távol van tőlünk: nagy része már el is hagyott bennünket. Ami életünkből mögöttünk van, az már a halál kezébe került. Cselekedj hát, Lucilius, úgy, ahogy írod is: markolj meg minden órát. Tedd rá kezed a mára, és kevésbé fogsz függeni a holnaptól. Míg késlekedünk, elfut az élet. Miden a másé, csak az idő a miénk. A természet csupán ennek a síkos-csuszamlós dolognak a birtokába iktatott bennünket, s az űz ki onnan, aki akar És a halandók oly ostobák, hogy a legcsekélyebb, leghitványabb és bizonyosan pótolható dolgokkal engedik számlájukat megterhelni, ha hozzájutnak, de senki sem tekinti magát a legkevésbé is adósnak, ha időt kap, holott ez az egyetlen, amit még az sem tud visszafizetni, aki hálás érte. Kérded talán: mit teszek én, miközben ezekre oktatlak. Őszintén megvallom: mint mindenkinek, aki kedveli a pompát és takarékos, a költségvetésem nekem is rendben van. Nem mondhatom, hogy semmit sem vesztettem el, de hogy mit, miért, s hogyan veszítek el, megmondom; meg tudom okolni szegénységemet. De velem is az történik, mint a legtöbb emberrel, akit nem saját bűnei juttattak ínségre: mindenki megbocsát, senki sem támogat. Hogy is van hát? Nem gondolom szegénynek azt, aki elégedett, akármilyen kevéskéje megmarad, mégis azt akarom: te csak őrizd meg, ami a tiéd, és ehhez jókor láss hozzá. Mert ahogy őseink tartották: késő a takarékosság, ha már a hordó fenekén járunk – nemcsak azért, mert az alján már alig van valamicske, hanem mert addigra már csak a seprője maradt meg. Élj egészségben!
Leave a Reply