Josef K. a következőket álmodta:
Szép idő volt, és K. Sétálni akart egyet. Alig tett azonban két lépést, már a temetőbe ért. Voltak ott mesterkélt, girbegurbán kanyargó utak, de ő sebes sodrású vízhez hasonló utcán siklott, egyensúlyát megőrző, lebegő testtartásban. Már távolról szemébe tűnt egy frissen hantolt sír; meg akart állni előtte. Ez a sírdomb szinte csábította; úgy érezte, bármennyire siet is, nem érhet oda elég hamar. Néha azonban alig látta a sírdombot, zászlók takarták el szeme elől, lobogó vásznuk erősen csapkodott; a zászlóvivők nem voltak láthatóak, olyan volt, mintha hatalmas örömrivalgás tombolna ott.
Miközben tekintetét a távolba szegezte, hirtelen meglátta közvetlenül az út mellett, szinte már maga mögött ugyanazt a sírdombot. Gyorsan a fűbe ugrott. Mivel elrugaszkodó lába alatt tovább száguldott az út, megingott, és pontosan a sírdomb előtt esett térdre. A sír mögött két ember állt, és egy sírkövet tartottak a levegőben. Alighogy K. Megjelent, a követ a földbe nyomták, és az úgy állt ott, mintha szilárdan odafalazták volna. Az egyik bokorból nyomban előlépett egy harmadik ember, akin K. Tüstént észrevette, hogy művész. Nadrág volt csak rajta, meg hanyagul begombolt ing, fején bársonysapka; kezében közönséges ceruzát tartott, amivel már közeledtében figurákat rajzolt a levegőbe.
Read More