A modellt fal mellé állították,
mint kivégzésre váró prédát.
De nem golyózápor fogadta,
hanem lencsevégek kattogása…
Rajnai Zsolt Tibor: Fogolyként enyésződni
A lány két keble ég felé pillantott,
akár a szemei…
Halkan sóhajtott az éj,
és a szerelem érintésre vágyott…
Rajnai Tibor: Istennek hála…
Istennek hála, végre elajándékoztam a kutyámat! – mondta a kávéházi törzsasztalnál egy ismert nevű kutya-barát. Majd tovább mesélte:
– A kutyám szenvedélyesen ragaszkodott hozzám. Ha néha megszöktem tőle, torkaszakadtából üvöltött, amivel az egész környéket fellármázta. Leült a küszöbre és annyira vonyított, hogy átjöttek a szomszédból és megkérdezték, mi baja a kutyámnak?
A családom azt felelte:
– Mert az úr fürdik!
– Ettől kezdve, ha a kutyám vonyított, a szomszédok tudták, hogy fürdöm. Éjjelenként pedig tízszer is felköltött megnézni, hogy élek-e?
– Elismerem, hogy az ember önző és hálátlan, de akármilyen ragaszkodó is volt a kutyám, nem bírtam tovább.
– Hál Istennek, elajándékoztam egyik Házsongárdban lakó barátomnak. Tőle távol laknak a szomszédok, ott üvölthet a kutyám bátran!
– De jó neked, hogy túladhattál rajta! – sóhajtotta egy másik úr. – Bár én is elajándékozhatnám!
Rajnai Zsolt Tibor: Mint cinikus századom…
Feledve a lelki hazátlanságot,
temetve létbeni magánosságot,
kívánva az üresség ócska rongyát:
jöjj, és énekelj, hangos, vidám pompát!
Rajnai Zsolt Tibor: Ezer seb emlékére
Tolvaj szerencse szülte most a percet,
min csüng mélán, búsongón, agg korom,
elfáradt idők jajszavához szerzett
mégis csöndes órát ez’ alkonyon.
Rajnai Zsolt Tibor: Fehéren reggel
Rajnai Zsolt Tibor: Gyönyörködj nálam, magadban…
hullámzó színekben bolydult elém bordó lelked furcsa zeg-zuga,
s én beléd leltem minden vágyam, s lányzó lényed rebbenő ritmusa
dobbant a szívemben….
Rajnai Zsolt Tibor: Egy álom
Mentális terek rajzanak
korláton innen és túl.
Ne kelts fel álmaimból!
Horpadásnyi jókedv tipeg
szívemen törékeny lábon,
hagyd még, hogy vigyen,
csak vigyen tovább az álom.
Mert arcod sóhajomba’ leng,
száraz füstként csókol, kereng,
bennem bújik meg és földereng…
Rajnai Zsolt Tibor: Jő a lány
Ily léptei csak lányzónak lehetnek.
Messziről cseng dallama a veretnek,
mit cipője kopácsa koppant.
A szívem nagyot dobban…