Lebegni.
Csendbe ejtve ringni,
ellibbenni most
a percből, a jelenből…
Rajnai Zsolt Tibor: A csillagzat alatt
A csillagzat alatt, mint irigy,
vaksággal megvert bolyongók,
alig értjük a körülöttünk valót…
Rajnai Zsolt Tibor: A meztelenség még kevés
Mint dróton rángatott bohóc,
kinek orra nagy a hazugságtól,
olybá tűnik lelketlen, rohanó századom,
s a szépség és a gyönyör hiába van jelen,
a meztelenség, ha levetjük a jelmezt
és az álarcot, és láttatni engedjük a fogyatkozásokat,
Rajnai Zsolt Tibor: Városok felett
Városok felett, tornyosult egek alján,
a szelíd reggelek röppenéseiben,
vándor szelek ajkán, ölében, karján,
a létezés mozaikrészleteiben,
Rajnai Zsolt Tibor: És ezután?
Rajnai Zsolt Tibor: Egy fotóhoz…
Árnyékok vagyunk egy sejtelmes térben…
Ködök, a fehérek és feketék világában…
Lélegző kontúrok, kik akaratok
hömpölygésével fontossá lenni törekszünk,
Rajnai Zsolt Tibor: Tehozzád (4)
Benned dereng fel minden hajnal,
ébredve puhán, kócos hajjal.
És belőled süt, csábít, igéz,
incselgő lelked, mely égig ér!
Rajnai Zsolt Tibor: Gyönyört szít
Rajnai Zsolt Tibor: Elszakadt
Rajnai Zsolt Tibor: Lélek és násztánc
Szavak nélkül nézlek
s fürkészlek.
Csönd a pillantásban,
érintés a mában
és az elmúlásban.
Pillád ívén lágy tekintet.
Puhán nézel.
Nem igézel.
Vajon mire gondolsz?
Mily gondolat, s mennyi érzés
(törődés, erény és féltés)
tolong
e tekintetkapu mögött,
lélekrészeid között?
Csak nézlek
s eltűnődöm,
hogy fészke
hol leleddz
a benned szunnyadó vágynak,
a szerelem-forrásnak
és a boldogságnak?
Mondd, jártadban, hajad libbenése,
mennyi puha lépést látott?
S akartad-e felkutatni az Embert s a világot?
Mosolyod árka hány csók neszezését itta
úgy, hogy lényed hozzátapadt ama ritka
“tiéd-társ férfilényhez”,
kiben feloldódott éned titka,
s eggyé forrt a végtelennel?