Rajnai Tibor: Divat

Rajnai Tibor: Divat

rajnaitibor-finis-GO2A divat manapság nagyon hódít, pedig sok benne a furcsaság. Igaz ugyan, hogy a férfiak a gallért még nem viselik a kezükön, de sokan a kézelőt a nyakuk köré tekerik.

A divat változni szokott az évszakok szerint, azaz, tavasszal egész más a divat, mint télen, és nyáron egész más, mint ősszel.

Kolozsváron kora tavasszal az a divat, hogy az unitárius kollégium környékére kabáttal mennek, míg onnan visszafelé kabát nélkül jönnek az emberek. Ezen divatproblémának az a magyarázata, hogy a kollégium utcájában két zálogház is van… Ez a divat azért is érdekes, mert ősz vége felé a művelet fordítva történik, azaz kabát nélkül mennek odáig az emberek és kabáttal jönnek vissza…
A ruházkodásban jelenleg a csíkos minták részesülnek előnyben. Ez a divat különösen Nagyenyeden hódít, ahol a férfiak nemcsak a szövetmintában, hanem a ruhák szabásában is egyöntetűségre törekszenek. Itt a férfiak teljesen egyforma csíkos ruhában járnak. Mivel a ruhák teljesen egyformák, számot szoktak varrni rá, hogy meg lehessen különböztetni A. urat B. úrtól. Vannak, akik annyira megszokták ezt a viseletet, hogy évekig nem válnak meg tőle, sőt vannak olyanok is, akik életfogytiglan nem viselnek más ruhát. Ezek a ruhák erősségük ellenére még olcsók is. Sőt pénz egyáltalán nem is kell értük, elég egy kis sikkasztás, gyilkolás és a fenti divatkreációkat hosszú évekre be lehet szerezni. Ez a viselet Enyeden kívül a törvényszék tájékán honosodott meg…

Nagy népszerűségnek örvend az a divat, hogy a nadrág vasalatlan legyen s a kabátról legalább egy gomb hiányozzék. Szokás újabban kifordítatni a ruhákat, hátha az a lyuk, amely a könyökön van, nem fog látszani a szövet másik oldalán, de sajnos látszik, ezért mostanában már visszafelé fordítják a ruhákat. Most egy újféle ruhát akarnak kitalálni, melyiket kifordítva az apa, befordítva pedig a fiú hordhat. A súlyos gazdasági viszonyok között ez a divat nagyjelentőségű lesz, mert esetleg lehetővé teszi, hogy egy ruhát, egy időben, ketten is hordhatnak egyszerre…

Az ideggyógyintézetekben a pizsamák terén mutatkozik haladás. Ezen pizsamáknak hosszú ujjuk van, melyet hátul meglehet szépen kötni. E kényszerpizsamának csak az az egy hátránya van, hogy a viselője nem tud jól mozogni benne…

Divat a kesztyűn a lyuk, mert ezen a szellőztetők elősegítik a vérkeringést…
A hölgyek ruháin nagy divat a szárny, melyet nem a vállukon viselnek, hanem a könyökhajtás alatt, ahonnan az hamarabb ér a levesbe, mint a merítőkanál.

Fölkapott divat az ebédeket szín szerint rendezni. Van pl. vörös ebéd, melynél az egész család, a szobadíszítés, az asztalterítő és az asztalkészlet mind vörös az ételekkel és italokkal egyetemben… Van zöld ebéd is, hisz zöld házigazda, étel, ital és vendég van annyi, amennyi kell.
Most pedig várjuk tovább a divat fejlődését.

Kolozsvár, 1930. november 15.

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!