Seneca: Erkölcsi levelek (3. levél)
Leveledet, mint írod, barátodra bíztad, hogy eljuttassa hozzám; azután arra intesz, hogy ne tárgyaljak meg vele mindent, ami rád vonatkozik, mert azt még te magad sem teszed, így ugyanabban a levélben állítod is, tagadod is, hogy az az ember a barátod. Tehát ha e szót általános értelemben használtad, és úgy nevezted őt barátodnak, ahogy minden tisztségért folyamodót “derék férfiúnak” mondunk, és a szembejövőt, ha nem jut eszünkbe a neve, uramnak üdvözöljük, még hagyján. De há azt tartod barátodnak, akiben nem bízol meg ugyanannyira, mint magadban, súlyosan tévedsz, és nem ismered eléggé az igazi barátság jelentőségét. Mindent együtt tisztázz barátoddal, de elsősorban vele légy tisztában A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni. Bizony összekavarják a tennivalókat, akik Theophrasztosz tanításával ellentétben előbb szeretnek meg valakit, s csak azután mondanak róla ítéletet, nem pedig akkor szeretik meg, miután már ítéletet mondtak róla. Hosszasan fontold meg, barátságodba fogadj-e valakit. És ha így látod jónak, egész szívedbe bocsásd be, s éppoly bátran beszélj vele, mint tenmagaddal. Viszont élj úgy, hogy csupán azt bízd magadra, amit ellenségedre is bízhatsz. De mivel felmerül egy s más, amit a szokás titokká tett, oszd meg barátoddal minden gondodat, minden gondolatodat. Ha hívednek tartod, azzá is teszed. Mert egyesek éppen azáltal tanítottak a csalásra, hogy a megcsalatástól féltek, és gyanakvásukkal adtak jogot a másiknak a vétkezésre. Ugyan miért fojtsak magamba egyetlen szót is barátom előtt? Ugyan miért ne gondoljam: egyedül vagyok, ha vele vagyok? Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem. De az előbbit nagylelkűbbnek mondanám, az utóbbit kevésbé kockázatosnak. Kárhoztasd hát mindkét fajtát, azokat is, akik örökké nyugtalankodnak, és azokat is, akik mindig megnyugosznak. Mert nem a serénység leli örömét a nyüzsgésben, hanem a hajszolt, csapongó lélek. S nem a nyugalom ítél minden mozgást tehernek, hanem az ernyedés és a bágyadtság. Szívleld hát meg azt, amit Pomponiusnál olvastam: “Némelyek olyan mélyre húzódnak búvóhelyükön, hogy azt hiszik: zavarosban van minden, ami a napvilágon történik” Vegyíteni kell a kettőt: a nyugodt lélek is cselekedjen és a cselekvő is nyugodjon meg. Kérdezd csak meg a természetet: az megmondja neked, hogy nappalt is alkotott, éjszakát is. Élj egészségben!
Leave a Reply