Benned dereng fel minden hajnal,
ébredve puhán, kócos hajjal.
És belőled süt, csábít, igéz,
incselgő lelked, mely égig ér!
Rajnai Zsolt Tibor: Ébredezve
Száz titok, bús talány
fejtőzik lelkem ablakán.
Itt csurog, ott csurog,
forr s buzog a magány.
Rajnai Zsolt Tibor: Téglák a falból
Őszinte igaz szót keresek…
Nem baj, ha nem szép és nem szelíd!
Csak a lélek sikoltsa belé
legtisztább, forró érzéseit!
Rajnai Zsolt Tibor: Amiben felragyoghatunk!
Ártatlan tiszta ragyogás és
szépség-lepte őszinte áldozata
megannyi igaz lehetőségnek
és várománynak…
Rajnai Zsolt Tibor: Éljünk!
A halál már itt ódong körültünk,
éljünk hát, hogy ne mondjuk majdan:
“Elillant, úgy, hogy alig örültünk,
be szépek voltunk egykoron, hajdan!
S ó mi’ kár, hogy az elvesztegetett idő,
mi futkos, szerte, boglyas-szüntelen,
Rajnai Zsolt Tibor: A dekadencia…
A dekadencia hozzánk, emberekhez tartozik,
csak az nem mindegy, felállunk-e belőle,
és mikor, milyen áron?!
Rajnai Zsolt Tibor: Ezer seb emlékére
Tolvaj szerencse szülte most a percet,
min csüng mélán, búsongón, agg korom,
elfáradt idők jajszavához szerzett
mégis csöndes órát ez’ alkonyon.