Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Kilencedik fejezet; Arról, hogy mi történt Kunigundával, Candide-dal, a zsidóval meg a nagy inkvizítorral)
. Ez az Issacar egyike volt a legharagosabb hébereknek, amilyent Izrael se látott a babiloni fogság óta.
– Micsoda! – mondta. – Te galileai szuka, hát nem elég neked az inkvizítor? Még ezzel a nyomorult gazfickóval is kell osztozkodnom?
S miközben így szólt, hosszú tőrt húzott elő a köntöséből, mert ez mindig vele volt, s mivel nem is gondolt arra, hogy ellenfelének is van fegyvere, rávetette magát Candide-ra; de a mi derék vesztfáliai ifjúnk a vénasszonytól nemcsak ruhát, hanem szép kardot is kapott. Ő is kivonta hát a kardját, bár igen szelíd erkölcsű volt, s egyszerre leterítette a zsidót, s az most ott feküdt holtan a szép Kunigunda lábainál.
– Szűzanyám! – kiáltott fel a hölgy. – Mi lesz velünk? Egy halott férfi, és itt nálam! Végünk van, ha idejönnek a törvényszék emberei.
– Ha Panglosst – így válaszolt Candide – nem akasztották volna fel, biztosan jó tanácsot adna ebben a szorult helyzetünkben, mert ő nagy filozófus volt, bizony. De hát ha ő már nincs itt, kérdezzük meg az öregasszonyt.
Ez igen értelmes asszony volt, s már belekezdett a mondókájába, amikor csak egyszerre egy másik kisajtó is megnyílt. Éjfél után egy óra volt, vagyis már kezdődött a vasárnap. Ez a nap őeminenciája, az inkvizítor úré volt. Belép a szobába, és kit lát? az elfenekelt Candide-ot, kezében a még kivont karddal, egy földön fekvő halottat, az ájuldozó Kunigundát s a tanácsadó öregasszonyt.
Mármost lássuk, mi történt ekkor Candide-nak a bensőjében, és hogyan is okoskodott; “Ha ez a szent ember segítséget hív, engem biztosan megégettet; ugyanígy tehet Kunigundával; engem már megcsapatott, de kegyetlenül; vetélytársam; nem habozhatok, ha már egyszer ölni kezdtem.” Candide gyorsan és tisztán okoskodott; s még időt sem engedve az inkvizítornak, hogy magához térjen, átdöfte alaposan a kardjával, utána őt is odadobta a zsidó holtteteme mellé.
– No tessék, még egy – mondta Kunigunda -, erre már nem lesz bocsánat; minket ugyan kiátkoznak, itt a legutolsó óránk. De hát mondja, hogy csinálta, hisz kegyelmed olyan jámbor, és most egy-két perc alatt megölt egy zsidót meg egy főpapot?
– Szép kisasszony – felelte Candide -, ha az ember szerelmes, féltékeny, s még az inkvizíció is megvesszőzi, akkor már nem tudhatni, mire képes.
Az öregasszony is megszólalt, s ezt mondta a szerelmeseknek:
– Idekinn az istállóban három andalúziai ló van, nyereggel, kantárral, mindennel. A vitéz Candide majd felszereli őket; asszonyomnak ugyebár van egypár tallérja meg gyémántja: üljünk lóra, de íziben, bár én csak fél feneken tudok ülni, s menjünk mielőbb Cádizba; ott kinn gyönyörű idő van, ilyenkor öröm az utazás ebben az éjszakai frissességben.
Candide máris megnyergelte mind a három paripát; Kunigunda, a vénasszony meg ő egyszerre, megállás nélkül harminc mérföldet futottak. Mialatt így messze kerültek, a szent hermandad betör a házba; őeminenciáját a város egy szép templomába temették, Issacart meg egy pöcegödörbe dobták.
Candide, a vénasszony meg Kunigunda már egy Avacena nevű városkába érkeztek, a Sierra Morena hegyei közé, s így beszélgettek a kocsmában:
Leave a Reply