Rajnai Zsolt Tibor: Csend
Ó, mennyit öltöztettem díszbe szívemet,
és mennyit vártalak…!
Szépeket gondoltam felőled,
egész lényed belengte enyémet.
Ébredtem, s eszembe jutottál.
Jártamban-keltemben a szívemben voltál.
Ha tudnád, ha tudnád, hogy milyen szép voltál!
Messze jársz már,
de nem messzebb, mint mindig…
Én pedig közel hozzád,
ki te vagy, bennem vagy, de nem te vagy.
Csak a csend kell.
Mert minden mi több ettől,
rosszabb.
Időnként előkeresgélem a rád aggatott szépeket.
A reményeket, a jókat, a világ-összeomlásokat…
Olykor még álmodom is.
Álmomban belépsz lelkem kapuján,
rátalálsz, majd összeölelkezel
magamban hordozott tenmagaddal.
Rácsodálkozol szépségére, leülsz mellé,
körülpillantsz, és jól érzed magad nálam.
Én meg csak nézlek titeket.
Csendben.
Nem szólok semmit.
Nem kell.
Értesz.
Azután felébredek.
2008.10.22.
5 hozzászólás