Dosztojevszkij: Ítélet

Egyébként, tessék, egy – természetesen materialista öngyilkos eszmefuttatása, akit az unalom vitt a halálba.

“…Valóban: mi joga volt a természetnek létrehozni engem, holmi számomra idegen, örök törvények nevében?
Értelemmel ruházott fel, s én értelemmel felfogtam a természetet: mi joga volt hozzá, hogy akaratom ellenére megteremtsen, és ráadásul értelemmel bíró lénynek?
Értelemmel élni annyi, mint szenvedni, de én nem akarok szenvedni – miért is vállalnám a szenvedést?
A természet értelmemen keresztül kinyilatkoztatja nekem a nagy egész harmóniáját.
Az emberi értelem vallásokat alapított erre a kinyilatkoztatásra. Tudtomra adja, hogy bár teljes egészében belátom, hogy a nagy egész harmóniájának sohasem válhatok részesévé, se most, se a jövőben, sőt fel sem tudom maradéktalanul fogni, mit is jelent – ámde mégis köteles vagyok meghajolni e kinyilatkoztatás előtt, köteles vagyok meghunyászkodni, vállalni a szenvedést a nagy egész harmóniája nevében, és viselni az életet.
De ha értelmem szerint választhatnék, nyilvánvaló, hogy szívesebben lennék boldog, amíg élek, ha csak egy pillanat is az egész, ha pedig megszűnök élni, semmi közöm többé a nagy egész harmóniájához – mit bánom én, hogy megmarad-e a világon énutánam a nagy egész harmóniája, vagy velem együtt pusztul.
És miért volnék köteles gondoskodni arról, hogy megmaradjon, ha én már nem leszek? – kérdem.

Read More