All posts by rajnai

Rajnai Lencsés Zsolt: Csend

Ó, mennyit öltöztettem díszbe szívemet,

és mennyit vártalak…!

Szépeket gondoltam felőled,

egész lényed belengte enyémet.

 

Ébredtem, s eszembe jutottál.

Jártamban-keltemben a szívemben voltál.

Ha tudnád, ha tudnád, hogy milyen szép voltál!

 

Messze jársz már,

de nem messzebb, mint mindig…

Én pedig közel hozzád,

ki te vagy, bennem vagy, de nem te vagy. Read More

Rajnai Tibor: Istennek hála…

rajnaitibor-finis-GO2Istennek hála, végre elajándékoztam a kutyámat! – mondta a kávéházi törzsasztalnál egy ismert nevű kutya-barát. Majd tovább mesélte:
– A kutyám szenvedélyesen ragaszkodott hozzám. Ha néha megszöktem tőle, torkaszakadtából üvöltött, amivel az egész környéket fellármázta. Leült a küszöbre és annyira vonyított, hogy átjöttek a szomszédból és megkérdezték, mi baja a kutyámnak?
A családom azt felelte:
– Mert az úr fürdik!
– Ettől kezdve, ha a kutyám vonyított, a szomszédok tudták, hogy fürdöm. Éjjelenként pedig tízszer is felköltött megnézni, hogy élek-e?
– Elismerem, hogy az ember önző és hálátlan, de akármilyen ragaszkodó is volt a kutyám, nem bírtam tovább.
– Hál Istennek, elajándékoztam egyik Házsongárdban lakó barátomnak. Tőle távol laknak a szomszédok, ott üvölthet a kutyám bátran!
– De jó neked, hogy túladhattál rajta! – sóhajtotta egy másik úr. – Bár én is elajándékozhatnám! Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Ha a virág, ha a fűszál

Ha virág lennék,

lágy földben, kertedben

pihennék…

És ha fűszál,

üdén, sarjadón egy réten

zöldellnék…

Körültem lengene

a langyos, májusi szél,

– ha fűszál lennék…

 

Ha én lennék a virág,

csendben, minden nap a kertben

várnék rád…

Várnám, csak egyre várnám,

hogy kijöjj hozzám,

és ha jönnél,

ragyognék, illatoznék,

– ha a virág lennék… Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Tehozzád

Még mindig benned görgetem időim.

A törékeny árnyakat, a foszló múltat,

és hamvadt emlékeimet hozzád igazítom.

 

Reggelente ifjú-félszeg szóként várlak,

s mikor nagyra nő bennem a “Te”, tétován

csordul szívem hívó kényszered szavára.

 

Mint sóhajtó táj új hajnalok nyomán

föllélegzem ekkor, akár gyönge ág,

mit gazdátlan lét gyökérhez kulcsol.

 

És már látom: megannyi mosolyból

merülsz fel, s én, lényed hason-sorsú mása

falánk bozótként fölébed hajolok, hogy

értselek, emésszelek és szeresselek!

 

2010. június

 

>> Összes kategória <<
>> Vissza a Főoldalra! <<