Lebegni.
Csendbe ejtve ringni,
ellibbenni most
a percből, a jelenből…
Rajnai Zsolt Tibor: A meztelenség még kevés
Mint dróton rángatott bohóc,
kinek orra nagy a hazugságtól,
olybá tűnik lelketlen, rohanó századom,
s a szépség és a gyönyör hiába van jelen,
a meztelenség, ha levetjük a jelmezt
és az álarcot, és láttatni engedjük a fogyatkozásokat,
Rajnai Zsolt Tibor: Városok felett
Városok felett, tornyosult egek alján,
a szelíd reggelek röppenéseiben,
vándor szelek ajkán, ölében, karján,
a létezés mozaikrészleteiben,
Rajnai Zsolt Tibor: És ezután?
Rajnai Zsolt Tibor: Elszakadt
Rajnai Zsolt Tibor: Szétgurult szőlőszemek
Rajnai Zsolt Tibor: Osztályfőnöknőm
Mint a bájos, kajla őz szaladt ott át az úton,
a kis színház előtt, – láttam én a trolibuszból…
A szíve boldogsággal, szeretettel volt teli,
és tudtam, hogy hetven évét oly könnyen viseli,
mint hajóorr, mely lágy hullámait bátran szeli.
Rajnai Zsolt Tibor: Ricsajos haldoklás
Mondd, hogyan értenéd, miről beszélek,
ha nem élted át, amit én?
A szavakat talán érted, de az élmény
pernyés-dohos kínját biztosan nem.
Rajnai Zsolt Tibor: Légtánc
Eső folyt alá az ablakon.
Lassan
és csordult…
Mosta az üveget, mint lelkem falát
a könnyeim. És eszembe jutott,
hogy szeretlek, hogy mennyire szeretlek…!
Rajnai Zsolt Tibor: Ébredezve
Száz titok, bús talány
fejtőzik lelkem ablakán.
Itt csurog, ott csurog,
forr s buzog a magány.