A világ méhében megszületni,
földjének kérgei alatt,
Rajnai Zsolt Tibor: Seb
Fáj, mert nem akartam.
Sőt, igyekezetemet összeszedve,
minden értelmemet latba vetve,
türelmemet pattanásig feszítve,
csöndben szóltam.
Mégis tőrként hatolt szavam.
Rajnai Zsolt Tibor: Meztelenül
Rajnai Zsolt Tibor: Érintésed
Rajnai Zsolt Tibor: Istenem, hol vagy?
Üres, szótalan magányban peregnek le
perceim nálad, bízó-bizalmatlanul.
Kereslek, tudni akarlak, de nem csak úgy
mint tömegek, hiszékeny bizonytalanul.
Rajnai Zsolt Tibor: Nincs visszaút
A halál átfésüli torz játékkal
mind a lélektereket,
s beszűkíti a boldogságból
tágult rügyes élettereket.
Rajnai Zsolt Tibor: Botorkálva
Rajnai Zsolt Tibor: Meddő órán
Rajnai Zsolt Tibor: A dekadencia…
A dekadencia hozzánk, emberekhez tartozik,
csak az nem mindegy, felállunk-e belőle,
és mikor, milyen áron?!
Rajnai Zsolt Tibor: Egeink, mezőink…
Egeink, mezőink, halmaink, völgyeink,
fáink és virágaink,
oly szépek, mintha egy szerető,
jóságos Isten hagyta volna rajtuk