Friedrich Nietzsche: A filozófia ősi hibája.

Minden filozófus közös hibája, hogy a kortársi emberből indul ki, és az ő elemzéséből akar célhoz érni. Az “Emberben” e filozófusok akaratlanul is aeterna veritas-t (örök igazság; latin), valami állandót látnak, a dolgok biztos mértékét. A filozófusok emberről szóló kijelentései azonban általában csak roppant korlátozott, szűkre szabott időszak emberére érvényesek. A történeti érzék hiánya valamennyi filozófus közös hibája; sőt némelyek meglepő módon éppen a legújabb embert tekintik megszilárdult formának, aki bizonyos vallások, meghatározott politikai események hatása nyomán született meg. Ezek a filozófusok egyszerűen nem akarják megérteni, hogy az ember az időben alakult ki, és a megismerés képessége is időben jött létre; sőt olyanok is akadnak közöttük, akik az egész világot e megismerő képességből származtatták. Amikor pedig az emberi fejlődés minden lényeges mozzanata ősidőkben zajlott le, hosszú idővel az általunk ismert 4000 év előtt; ezen utóbbi időben viszont az ember nem változott valami sokat. Ám a filozófus “ösztönöket” lát a kortársi emberben, és véleménye szerint ezek az ösztönök az ember megváltoztathatatlan tényei közé tartoznak, kulcs gyanánt szolgálva a világ megértéséhez: az egész teológia arra épült, hogy az utóbbi négyezer év emberét öröknek fogta föl, és kezdettől fogva ehhez az emberhez igazodott az egész világ. De minden az időben alakult ki; nincsenek örök tények, ahogy abszolút igazságok sem léteznek. Ennek megfelelően mostantól szükség van a történeti gondolkodásmódra (historische Philosophieren) s vele együtt a szerénység erényére is.

Összes kategória

Vissza a Főoldalra!