Monthly Archives: augusztus 2016

Csorba Győző: Madarak

28 augusztus 2016

Csorba GyőzőSárga lábú piros csőrű
madarak
éles-piros fejkötőjű
madarak
Huss! az ágon annyi sokból
mi marad?
Kapu csattan Már nem ülnek
tarka rajban elröpülnek
csak az ágak rebbenése
csöndes hosszú lebbenése
őrzi még pár percig édes nyomukat

Csáth Géza: A díszoklevél

27 augusztus 2016

csath geza 1887-19191.

Egy napon Zoltán, az unokatestvérem a tízpercben odajött hozzám. Csodálkoztam, mert ő egy osztállyal feljebb járt és egy hatodikos mindenesetre kicsit szégyenli, hogy alsóbb osztályos barátai vannak.
– Jani – mondta Zoltán izgatottan – Jani, figyelj ide. Ma adják az Ember tragédiájá-t, kéredzkedj el, és gyere el színházba. Okvetlen.
– De kérlek – szabódtam -, hiszen én már láttam az Ember tragédiáját, remek darab, és nagyon tetszik nekem, de tudod, milyen nehezen engedik el az embert színházba, hát akkor, ha már megyek, inkább új darabot nézek meg.
– Nagyon kérlek, jöjj el. Megmondom, miről van szó – Zoltán mélyen elpirult. – Csegey Irmának nagy tapsot akarunk rendezni.
– Csegey Irmának? Talán neked tetszik? Egy vén skatulya!… (more…)

Babits Mihály: Játszottam a kezével

21 augusztus 2016

babits_mihalyMég most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segitgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
ugy dolgozott mint csöppke gép
a himzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska – igazán –
s hogy gyenge ujját meg ne szurja,
arany gyüszüt viselt az ujja.
Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!
Nem vágy, nem álom, nem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én izenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!
Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.
Mert tündértest a pici kéz
mely rózsás-meztelen igéz
bús a hely hol összeömlik ága
mint csöpp csipő hajlása drága
vagy ujja láb és íze térd
s akkor hogy arca hol? ne kérdd
mert tündértest a kicsi kéz
mely arca nélkül is egész.
Még egyre álmodom vele:
ó hogy oly messze közele
s hogy minden e világon itt
furcsa szirtekbe ütközik!
Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!

Karinthy Frigyes: A cirkusz

20 augusztus 2016

Karinthy FrigyesNyilván úgy volt, hogy szívszakadva vágytam a cirkuszba, de talán éppen úgy vágytam a hegedűre is – aztán előbb kaptam meg a hegedűt, ellenben a cirkuszba nem vittek el, csak így lehetett, hogy szaggatott időközökben megújra álmodtam a cirkuszról -, egyszer messziről láttam dombok mögött, és mintha valaki vezetett volna a kezemnél fogva. Máskor idegen, nagy város közepén egyszerre ott álltam, de ugyanaz a cirkusz volt, ugyanaz a bejárat, kétfelé nyíló vesztibül. Már ekkor úgy volt, hogy jegyem is volna, be is mehetnék, és mégis összezavarodott az álom, és megint nem voltam bent.

Utoljára aztán végigálmodtam. Ott álltam a pénztár mögött, a bejáratnál, és egy izgatott, szakállas, sánta ember, az igazgató állt mellettem, a bejárat tarka függönyét félkézzel félrehúzta, és kiabálva hadart: “Erre tessék, erre tessék, tessék besétálni, mindjárt kezdődik, tessék, tessék.” Az emberek pedig özönlöttek – rengeteg ember, tarka népség, cselédek, katonák, kalapos asszonyok és borotvált urak – lökdösték egymást, nevettek és hangosan beszélgettek. Tudtam, hogy rögtön meglát az igazgató, meg is látott és bosszankodva mondta, mialatt megfogta a karom, “Tessék, tessék, van jegy? Akkor tessék, ha nincs, akkor allómars!” Mire ijedten elszorult a szívem, makogni kezdtem, hogy nincs jegy, de én nem is a nézőtérre akarok, hanem a hegedűm… és kétségbeesetten mutattam a hegedűmet, amit, természetesen, hónom alatt szorongattam. Lehajolt a szájamhoz és dühösen kivárta, míg végighebegtem, hogy nincsen jegyem, de komponáltam egy éneket, saját magam, a hegedűmön, és ha beenged, bent eljátszom a közönség előtt. Erre olyan hangosan kezdett nevetni, hogy a torkába láttam, mint valami mély alagútba, aztán ridegen, szórul szóra ezt mondta: “Ifjú bajtárs, elmebeteg, a te szíved nagyon hemzseg.” Én ezt roppant ötletes versnek találtam, és láttam, hogy az igazgatónak jól esett önkéntelen elismerésem, megveregette a vállam és azt mondta, várjak, talán lehet valamit csinálni, majd megbeszéljük. (more…)

Ady Endre: Heléna, első csókom

14 augusztus 2016

ady endreHa szájam csókra csucsorítom,
Ha csók-vágy nélkül is csókot esdek,
Heléna, tudom én,
Hogy akkor is téged kereslek,
Első Helénám, első csókom,
Téged kereslek, téged kereslek.

Nagy tőgyű, szerb leány,
Mint remegett kicsi apródod,
Vén templomban éjfélt bunkózott
Akkor az éji óra-verő
S én mentem első, komoly csókra,
Gyönge legény, szűzi legény.

És bús íze vala a csóknak
És átkozott volt az a csók,
És te nem tudtad, hogy ki csókol,
És én nem tudtam, hogy ki csókol,
És én nem ismertem még akkor
A csóknál nagyobb valót.

S ha szájam csókra csucsorítom,
Ha idestova meghalok
S ha téged már megölt a csók rég,
Tudom, hogy te vagy s én vagyok.
Tudom, hogy te kellettél s nékem
Több vagy, mint ködös, beteg, égi angyalok.

Szép Ernő: Jégpálya

13 augusztus 2016

SZEPERNOKorcsolyát kötöttem s rászállottam a jégre. Milyen kellemes és milyen meglepő, hogy csúszok, futok a jég homályos tükrén, szinte lengek a két keskeny érctalp felett, milyen különös, hogy nem felejtettem el ezt a kis téli tudományt a hosszú esztendők óta, mióta utoljára korcsolyáztam. Oh, gyerünk vissza az ifjú élvek e sima mezejére, örvendjünk ez egyszerű, egészséges jó örömnek, öleljük mellünkbe hevesen a szembejövő friss szelet, csípessük cipószínűre orcánkat az ártatlan hidegtől, csússzunk jobbra-balra, iramodjunk neki, fussunk, repüljünk, forogjunk, szédüljünk egy kicsit, felejtkezzünk el… az ólmos fényű jégen hosszú, szeszélyes árnyékom fut velem a korcsolyáktól írt végtelen karcsú hieroglifák között, a magasból ragyogó villamos ívlámpák világításában. Arcok villannak el mellettem jobbra-balra, csupa idegen arc, senkit se ismerek ezen a nagy jégpályán, magamban forgolódom, tünedezek a sajátságosan mozgó sokaságban. A melegedő pavillon előtt a katonabanda játszik, kedves, buta amerikai nótát ropogtatnak a tréfás réztrombiták, hangos nevetés, itt-ott ijedt sikongatás, vígan csörgő diskurzusok az elfutó párok mosolygó ajkán, Istenem, mit beszélgethetnek, valami olyan kedveset és üreset, mint amit a katonazene játszik. Kifelé igyekszem a középről, gyors hajlásokkal kikerülöm a korcsolyázókat, kicsúszok a pálya szélére, a korlátnak támaszkodom, nézni egy kicsit a népet. A félkarommal lekönyökölök, s engedem magam előtt szédelegni ezt a közeli, mégis oly távolinak tetsző világot. (more…)

Federico García Lorca: Kaszida a rózsáról

7 augusztus 2016

Federico García LorcaA rózsa
sose vágyik a pirkadásra:
szinte örökké válva ágán,
vágyik valami másra.

A rózsa
sose vágyik árnyra, tudásra:
test és álom határán
vágyik valami másra.

A rózsa
sose vágyik a rózsára:
lebegve az ég simaságán,
vágyik valami másra.

Lázár Ervin: A tolvaj

6 augusztus 2016

lazar_ervin– Most meg a mozsártörő – mondta anyám; elvékonyodó hangjából éreztem, hogy türelme végén jár.

Akárki is az, hagyja abba ezt az idétlen tréfát!

– Te csinálod velem ezt, kisfiam? – Sírósan mondja, csak valljam be végre, megbocsát.

– Én? – Nagyon rosszulesik a gyanúsítás.

Mire kellene nekem mozsártörő? Meg köcsögfedő falap, parázscsiptető, derelyevágó, pároskés, fakanál, borsszóró meg efféle konyhai vicik-vacak.

– Akkor mondd meg, hogy kicsoda! Eddig azt hittem, napközben jön. De nem. A mozsártörő este még megvolt. Határozottan emlékszem rá. Akkor már ablakot, ajtót, mindent bezártam. És megvolt. Ott volt a helyén. (more…)