Rajnai Zsolt Tibor: Lélek és násztánc

Rajnai Zsolt Tibor: Lélek és násztánc

Szavak nélkül nézlek
s fürkészlek.
Csönd a pillantásban,
érintés a mában
és az elmúlásban.

Pillád ívén lágy tekintet.
Puhán nézel.
Nem igézel.
Vajon mire gondolsz?
Mily gondolat, s mennyi érzés
(törődés, erény és féltés)
tolong
e tekintetkapu mögött,
lélekrészeid között?

Csak nézlek
s eltűnődöm,
hogy fészke
hol leleddz
a benned szunnyadó vágynak,
a szerelem-forrásnak
és a boldogságnak?

Mondd, jártadban, hajad libbenése,
mennyi puha lépést látott?
S akartad-e felkutatni az Embert s a világot?
Mosolyod árka hány csók neszezését itta
úgy, hogy lényed hozzátapadt ama ritka
“tiéd-társ férfilényhez”,
kiben feloldódott éned titka,
s eggyé forrt a végtelennel?

Voltál-e már nem “csak úgy”,
hanem igazán boldog?
Az izgalomtól repesett-e szíved vadul,
s közben kiszáradt-e már a torkod?
Pillantásod néma titka,
mondd, mily léthez tapad?
S vágyad, kéjed
nektár méze,
mely lény-lélekbe ragad?

Keltél már remegő combokkal
forró nászágyból
úgy, hogy azt érezted,
mindenből kiforgattak,
mégis jó volt?
Mert nem elvettek, hanem csak adtak,
s szíved az összetartozásban feloldódott?
Érezted már, hogy ami vagy,
az nem te vagy,
s hogy alig találod a lépést
és a gondolatot,
de megmaradt a legfontosabb érzés,
az, hogy “nagyon boldog vagyok!”?

Érezted már, mikor összezavarja
és felbolydítja
elmédet egy gondolat,
esetleg egy érzés,
netán egy váratlan fordulat?
S érezted, hogy mindeközben
(izgalomban, s nem közönyben),
új tere nyílik ki a létnek,
úgy, mint születő csillag gyúl fel
lámpásként az éjben?

Mondd, ujjad selymét mily kézbe ejtenéd le,
s fejed kinek az ölébe hajtanád le?
Hol találsz bátorítást és vigaszt,
mikor elbizonytalanodsz?
Milyen titkot leltél meg magadban ma,
s mire döbbensz rá újra meg újra?
Jött-e már, vagy még várod
a férfit, aki elvarázsol?
Ki felnyitja lelked,
izgalomba hozza vágyad, tested,
kinek létét egy életen át kerested?
Kitől repes szíved, ha rágondolsz?
S amikor betoppan, a karjaiba omolsz,
kivel szívvel és ésszel,
markolással-kézzel,
combbal és sóhajjal,
tenyérrel-verítékkel,
ágyékkal-szeméremmel,
össze- és eggyé forrsz végre!

Vágysz-e arra mondd,
hogy lüktetése benned dobogjon?
Vágysz-e arra, hogy dobbanása együtt
lüktessen a te szíved dobbanásával,
úgy, hogy közben
nászotok gabaly-ölelésének
fullasztó verítékében
éltető lélegzetét magadba lélegezd be?

Vágysz-e arra, hogy együtt remegj vele,
akkor is, mikor nem fázol?
S hogy felolvadj benne,
s elolvadj vele
a létezésben?

Mondd, érezted már,
érezted, hogy egész nap nő vagy?
Hogy lépéseid ringó-párzó csípőt fogannak
minden talpletétnél?
S érezted már minden percben
a nász belső perzselését,
úgy, hogy tudtad, ez a hőség
nem más, mint a nőség?

S ilyenkor vágytál-e arra,
hogy ne nyúljanak hozzád,
hogy átéld,
napokig átélhesd
a belső tüzek lángját?
Kívántad-e, hogy
vágyaid hevét el ne oltsák,
ne csillapítsák?
Még ne! El ne siessék!
Inkább ama férfi lobogni hagyja,
mert e tüzek új teret nyitnak
a vágyban és érzésben, ritka
titkát a gyönyörnek,
ami perzsel, – de lángjai ölelnek…

S aztán!
Mikor már másra nem is tudsz gondolni,
sem mérlegelni, vagy fontolni,
hanem napok óta minden percben
azt érzed nő vagy,
gyulladáspontig izzott hő vagy,
akkor, de csakis akkor
érhessen hozzád ama férfi,
ki tudja és jól érti
lelked nyitját,
tested titkát,
és oltsa el akkor lassan
a hús hevét, mint a katlant,
a forró-kifogyhatatlan
perzselésed,
amit, ha ügyesen végez,
nászotok végére, új lángra éleszt.

Mondd, kívántál-e ily létet magadnak,
miközben a hajnalok hasadnak,
s az évek szaladnak?
Kívántál-e ily férfit melléd,
aki előbb ismer, azután szeret,
és vágyik rád,
s ha elsodródsz mellőle, keres?
Ki szellemi-lelki társ,
odaadó szerelmes,
jó szerető,
ki hozzád mindig hűséges,
akinek csak te kellesz,
és aki egészen, csakis a tied?

Nos, készülj fel,
hogy el ne szalaszd, ha érkezik!
Hogy felismerd!
De lejjebb ne add a mércét,
nehogy mást fogadj életedbe,
hanem csak olyant, ki méltó rád:
aki érti és szereti gondolataidat,
ismeri érzéseidet,
és aki elismer téged.
Aki vágyik rád,
aki ég és lobban érted,
akinek nem kell azt mondanod: “érted?”
Aki jól ért, mert ismer és szeret,
aki neked és érted teremtetett,
mint Júliának Rómeó,
vagy Évának Ádám.

2007. március

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!