Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- ETIKA » --- Seneca erkölcsi levelei » Seneca: Erkölcsi levelek (4. levél)

Seneca: Erkölcsi levelek (4. levél)

30 október 2010

Folytasd úgy, ahogy elkezdted, s amennyire csak tudsz, siess vele, hogy annál tovább élvezhesd a jobbá tett és rendbe szedett lélek nyugalmát. Élvezd ugyan addig is, amíg jobbítod, addig is, amíg rendbe szeded. Mégis más az a gyönyörűség, melyet a szemlélődésből nyerünk; ha az elme már minden sárfolttól tisztán ragyog. Bizonyára emlékezetedben őrzöd, mekkora örömöt éreztél, mikor levetetted a bíborszegélyű ruhát, felöltötted a férfitógát és a fórumra vezettek: még több örömöt várj, ha majd levetkőzöd a gyermeklelket, és a filozófia a férfiak sorába avat. Nem a gyermekség nyúlik el addig, hanem – ami nyomasztóbb – a gyermetegség. S a helyzet annál rosszabb, mert rendelkezünk az öregek tekintélyével és a serdülők hibáival – nem is csak a serdülők, hanem a kisgyermekek hibáival: az ifjak jelentéktelen bajoktól riadnak vissza, a kicsinyek képzelt bajoktól, mi mind a kettőtől. Haladj csak előre: majd megérted, hogy bizonyos dolgoktól éppen azért kell kevésbé rettegni, mert nagy félelmet keltenek. Semmi baj nem nagy, ha már a végső. Eljön hozzád a halál: ha együtt maradna veled, félned kellene tőle; de szükségszerűen vagy meg sem érkezik, vagy tovább halad. “Az élő lelket – mondod – nehéz az élet megvetésére csábítani.” Nem látod, mily silány indítékokból vetik meg? Az egyik ember kedvese ajtaja előtt akasztja fel magát, a másik a háztetőről ugrik le, hogy ne kelljen tovább hallgatnia gazdája zsörtölődését, a harmadik – nehogy visszahozzák a szökésből – tőrt döf a beleibe; azt hiszed, a férfierény nem viszi véghez, amit a szerfölötti rettegés véghezvitt? Senkinek sem juthat osztályrészül a nyugalmas élet, ha túlságosan annak megnyújtásán töri a fejét, s a legfőbb jók közé számítja, hogy hány konzult élt át. Naponta tűnődj el ezen, hogy képes légy higgadtan megválni az élettől; sokan úgy csüggenek rajta s kapaszkodnak bele, mint a tövisekbe s a göröngyökbe azok, akiket a hegyi patak sodra elragad. A legtöbben nyomorultul hányódnak a halálfélelem és az élet gyötrelmei között, élni nem akarnak, meghalni nem tudnak. Tedd hát kellemessé életedet: tégy le minden miatta érzett gondot. Semmi jó nem ad örömöt annak, aki birtokolja, csak ha lelkét előkészíti a jó elvesztésére – márpedig semmit nem oly könnyű elveszíteni, mint azt, amire nem lehet többé vágyakozni, ha már elvesztettük. Önts hát lelket magadba, és vérteződj fel mindezek ellen, hisz a leghatalmasabbakkal is megtörténhetnek. Pompeius életéről egy gyámfiú s egy herélt határozott; Crassusról egy kegyetlen, gőgös parthus; Caius Caesar megparancsolta Lepidusnak, hogy Dexter tribunus bárdja alá hajtsa a nyakát, ő pedig a magáét Chaereának nyújtotta. Senkit sem ragad olyan magasra a szerencse, hogy ne éppannyival fenyegesse, mint amennyivel megajándékozta. Ne bízz a szélcsendben, ne feledd, hogy a tenger felkavarodik. A hullámok még ugyanazon a napon és ott, ahol játszadoztak rajtuk, nyelik el a hajókat. Gondold meg, hogy útonálló és ellenség is elvághatja torkodat: legyen csak távol a felsőbb hatalom, minden egyes rabszolga dönthet életedről és halálodról. Azt mondom: aki megveti önnön életét, úr a tied fölött. Vizsgáld meg azoknak a példáját, akik házuk népének cselszövésétől pusztultak el, nyílt erőszakkal vagy fortéllyal: belátod majd, hogy nem kevesebben hulltak el a rabszolgák, mint a királyok haragja miatt. Miért nyugtalanít hát téged, hogy mekkora hatalma van annak, akitől félsz? Hiszen azt, amitől félsz, mindenki megteheti! Ám ha netán az ellenség kezére jutsz, a győztes megparancsolja, hogy vezessenek el – nyilvánvalóan oda, ahová végzeted így is, úgy is elvezet – a halálba. Miért csapod be önmagad, s miért csak most fogod fel, amitől már régóta gyötrődsz? Mondom, amióta megszülettél, afelé vezet a végzet. Ezt és hasonlókat hányjuk-vessük meg lelkünkben, ha megbékélten akarjuk bevárni utolsó óránkat – mert az attól való félelem minden más órát nyugtalanná tesz. De hogy véget vessek e levélnek, halljad, mi nyerte meg tetszésemet a mai napon. Ezt is idegen kertecskéből szakítottam. “Nagy gazdagság a természet törvényétől meghatározott szegénység.” S tudod, milyen határokat szab elénk a természetnek ez a törvénye ? Ne éhezz, ne szomjazz, ne fagyoskodj. Ahhoz, hogy az éhséget és a szomjúságot elkergesd, nem szükséges dölyfös küszöbök elé ülni, tűrni a nyomasztó gőgöt s a gyalázatos emberi gyarlóságot, nem szükséges sem a tengereket megkísérteni, sem táborokba vonulni. Könnyen megszerezhető, amire természetünk vágyakozik, s ott van helyben. Izzadni a fölösleges dolgokért izzadunk. Azok koptatják el a tógát, azok kényszerítenek rá, hogy sátorban vénüljünk meg, azok erőszakolnak idegen partokra; ami elegendő, kéznél van. Az gazdag, aki jól megfér a szegénységgel. Élj egészségben!

--- Seneca erkölcsi levelei

One Comments to “Seneca: Erkölcsi levelek (4. levél)”

  1. Nekem mindennapi olvasmányom Seneca Erkölcsi levelei. Sokszor segített már nekem. A halálról szóló írásai is mélyek, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy aki meghal, csak egyszer hal meg, aki viszont elveszíti hozzátartozóját mindennap meghal. Lassan kiégve, mint az agyag kell nap-, mint nap újraélni mindent, de “nélküle”, annak tudatában, hogy soha, de soha nem lesz már olyan szép az élete, mint annak előtte. Az igazi halál a hátramaradottak halála! Kár, hogy ezzel nem foglalkozott Seneca behatóbban!

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)