Monthly Archives: március 2016

Stefan George: Föl s lejárunk

28 március 2016

Stefan_GeorgeFöl s le járunk sugarak özönében
a bükksornak csaknem a kapujáig,
s elnézzük a rácsnál, hogy kint a réten
a mandulafa másodszor virágzik.

Van még árnyéktalan pad. Ugye, jó itt?
Idegen hangtól szív itt sose rezzen.
Álmodó karunk összekulcsolódik.
Felüdülünk a tündöklő színekben.

Hálásan érezzük, hogy mint eső, mint
szelíd zápor, fény csurog, szinte csobban,
s csak akkor nézünk fel, mikor időnkint
az érett gyümölcs halkan földre koppan.

Rajnai Tibor: Mű-szülők

28 március 2016

rajnaitibor-finis-GO2Sokan állítják, hogy a mai idők, a társadalmi együttérzés szent erényének sem gyakorlására, sem pedig továbbképzésére nem alkalmasak. A kifeszített könyökök korszakában élünk…

Most gördült a beszállóhely felé a turdai társasgépkocsi. Szabályszerűen megrohamoztuk és rövid, de mozgalmas kézitusa után elhelyezkedtünk a bőrüléseken.

Utolsónak egy hölgy jelent meg az ajtóban. Általános üdvözlő mosolyt helyezett el a kocsi utasai között és nyomában hat darab – tíz éven aluli – gyermekkel benyomult a kocsi belsejébe.

– A két sógornőm gyermekeit is elhoztam – válaszolt a ki nem mondott kérdésekre. – A nagymamához megyünk Turdára…

Ezzel a vállalkozó szellemű tényleges és helyettes mama egyetlen kézmozdulattal szétosztotta a gyermekhadat a kocsi utasai között. Nekem egy aranyos kis kisasszonyka jutott, úgy öt év körül.

Időközben a kocsivezető és a kalauz, a szomszédos bodegában úgy döntöttek, hogy mégis elindulunk. Csengetés, a kocsi, minden eresztékében nyögve, elmozdult. (more…)

Csorba Győző: Zöld

27 március 2016

Csorba GyőzőA gyomok… Te nevezted őket így
haszontalanok s olykor mérgezők
Pedig de szépek a vad-zöld mezők
ha sokszínű virágok pettyezik
Csak a haszon? Hát a hitelezők?
Adós neked (miért is?) mindenik
rossz életük rettegve élhetik:
aki néz s nem tud azt csalják meg ők
Bár hajtanának kényszer-legelőre
keservesen megtömnének belőle
aztán túlélnéd vagy beledögölnél
s ha megmaradnál félholttá gyötörve
azt vallanád még úgy is összetörve:
lehet gyom is de nincs szebb szín a zöldnél (more…)

Móra Ferenc: Zsemlye dada

26 március 2016

mora-001Panka éppen az Ili baba hosszú aranyhaját fésülgette, mikor feje fölött a kakukkos óra kis házikójából kiugrott a kakukkmadár, s elkiáltotta magát:
– Kakukk… kakukk… kakukk…
– Egy… kettő… sok – olvasta Panka a kakukkszót, s egyszerre eszébe jutott neki, hogy mindjárt itthon lesz anyu, anyunak pedig az lesz az első szava: “No, virágszálam, megöntözgetted-e már a kertben a többi virágokat?”
Pankának nagyot dobbant a kis szíve erre a gondolatra. Ez a haszontalan Ili baba egész délután nem eresztette ki a virágokhoz, s még most se akarja kiereszteni. Beszélni ugyan nem tud ez az Ili baba, de nagy, kék szemét olyan kerekre tudja mereszteni, hogy azt csupa szomorúság látni.
– Mármost ki vigyáz énrám, ha te itthagysz, Pankám? – Ezt kérdezi az Ili baba kimeresztett két szeme.
Bizony ezt Panka se tudja, s legjobban szeretné Ili babát levinni a kertbe, ha attól nem félne, hogy besározza odalent az apu nyakkendőjéből készült selyemtopánkát.
– Csak jobb lesz neked szépen lefeküdni – mondja neki utoljára, s elbontja a kis babaágyat, megigazítja a gyöngyvirágos kis párnát, s ráfekteti Ili babát.
– Így ni, baba – gügyög neki szeretettel -, hunyd be szépen a szemedet, s vigyázz, hogy le ne rúgd magadról a paplant. (more…)

Radnóti Miklós: Bájoló

20 március 2016

radnoti miklosRebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.

Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.

Fehér Klára: Levélváltás

19 március 2016

FEHERKL„Drágám, én úgy szeretlek, hogy sokkal különbnek érezlek a többi nőnél. Tudom, hogy Te egy szál virágban is megérzed: virágoskertet akartam Neked küldeni. Én úgy szeretlek, hogy csodállak, mert Te nem ékszerben és bundában vagy gyönyörű, Neked nem kell párizsi illatszer, ha egy Amo szappant veszek neked karácsonyra, Te annak a habjától is tündérré változol. Én úgy szeretlek, mert okos vagy, és nem állsz versenyben ütődött barátnőiddel, nem hencegsz, nem mutogatni akarod az ajándékokat, Te a szívdobogásomat megérzed, amikor úgy gondoltam, hogy az ünnepre egy lemezt vagy verseskönyvet és semmi mást…”
„Drágám, ne szeress ennyire.”

Walt Whitman: Egy nő vár reám

15 március 2016

Walt WhitmanEgy nő vár reám: minden megvan benne és semmi sem hiányzik,
de minden hiányoznék, ha nem volna meg a nem, vagy a megfelelő férfi megtermékenyítése.
Minden megvan a nemben: test és lélek,
vélemények, bizonyítékok, tisztaság, gyöngédség, eredmények és megnyilatkozások,
énekek, parancsok, egészség, büszkeség, az anyaság misztériuma, a mag teje,
minden remény, jótett és adomány, minden szenvedély, szerelem, a föld szépségei és gyönyörei,
minden uralom, minden ítélkezés, a föld istenei és vezérei,
minden bezárva alszik a nemben, mint annak része és igazolása.

Szégyenkezés nélkül ismeri és elismeri a férfit, akit én szeretek, nemének nagyszerűségeit,
és szégyenkezés nélkül az asszony is, aki nekem tetszik, a magáét.
Eltávozom az érzéktelen nőktől,
és annál fogok maradni, aki rám vár, és azoknál, akik forró vérükkel kielégítenek;
látom, megértenek és nem vonakodnak tőlem,
látom, méltók reám: az ő hatalmas férjük akarok lenni.
Egy jottával sem kevesebbek nálam,
arcukat barnára égette a napfény és a szél lehellete,
húsukban a régi istenek teltsége és ereje él,
tudnak úszni, evezni, lovagolni, birkózni, futni és
ütni, visszahőkölnek és támadásra ugranak, tudnak védekezni,
jogaikban megállapodottak – nyugodtak, tiszták és öntudatosak.

Szorosan magamhoz húzlak benneteket, ti nők,
nem ereszthetlek el, szeretnék javatokra lenni,
értetek vagyok és értem vagytok; nemcsak magunkért, hanem másokért is:
belétek burkolva nagyobb hősök és dalnokok szunnyadnak,
és nem akarják, hogy más férfi érintése ébressze fel őket, mint az enyém.

Én vagyok, ti nők; megtalálom a magam útját,
szigorú vagyok, kemény, hatalmas és könyörtelen, de szeretlek titeket:
Nem okozok nektek több fájdalmat, mint amennyi elkerülhetetlenül szükséges.
Fiakká és lányokká öntöm ki magvamat, ahogy az
országnak erre szüksége van, durva izmokkal lassan szorítlak össze benneteket,
hatásos erőszakkal ölellek, nem hallgatok könyörgéseitekre,
nem állhatok el a dologtól, mielőtt belétek nem
süllyesztettem, ami oly régóta felgyülemlett bennem.

Belétek bocsátom lényem feláradt folyamait,
belétek süllyesztek ezer eljövendő évet,
belétek süllyesztem azok magvait, akiket én és Amerika szeretünk:
a cseppeknek, melyek öletekbe folynak, büszke
atlétai lányokká, új művészekké, zenészekké és dalnokokká kell válniok,
a gyermekeknek, akiket most veletek nemzek, újból gyermeket kell majd nemzeniök:
tökéletes nőket és férfiakat kívánok életem ajándékaiból!
Elvárom, hogy ők is áttörjék egymást, mint ahogy én és ti áttörjük egymást,
számítok nemző borzongásuk gyümölcseire, mint
ahogy számítok annak a borzongásnak gyümölcseire is, amit én adok nektek.
Szerelmi aratásokra számítok a születésből, az életből,
a halálból és a halhatatlanságból, amelyeket most oly
szeretettel ültetek belétek.

Faludy György: Andris nem eszik

13 március 2016

Faludy-György_fiatalonTöbb mint két hónapja, hogy Andris
csak úgy ímmel-ámmal eszik,
hiába kérleljük, vagy rakjuk
eléje kedvenc étkeit.

– Egyél, fiacskám, hadd nőj nagyra,
szól nagyanyja s átöleli,
de Andris eltolja a tányért;
ha cukorkát hozunk neki,

a szomszédban elosztogatja.
A doktor azt mondja: konok,
de nem hiszi, hogy beteg volna.
Én azt látom, hogy lefogyott,

Zsuzsa elsápad, mikor ránéz.
Ma délben egy pohár vizet
ebédelt. Ekkor eldöntöttem:
nem nyugszom, míg végire nem

járok az ügynek. A szokottnál
is tovább játszottam vele,
majd vöröspecsenyézés közben
megkérdeztem, már est fele:

– Ugye, rossz dolgod van itt nálunk?
Nézem. Szeme csupa derű
és kristály. Nem érti a kérdést.
– Dehogy rossz, nevet. – Nagyszerű.

– Akkor mért nem eszel? csapok rá.
Felnéz reám. Megint nem ért.
De most ezegyszer elárulja
magát. – Hát nem tudod? Ezért.

Ezért? töprengek és derengni
kezd végre bennem, hogy mi van
a dologban. Csak óvatosan
pedzem. – Nem eszel, kisfiam.

Okos vagy. Jól van. Nem eszel, mert…
mert aki eszik, az… hogyan
is jár a gyermek, hogyha eszik?
– Megnő, mondja szomorúan.

Hát így vagyunk! És hátradőlök
a székemen. Elképzelem,
hogy Zsuzska s Andris így maradnak
meg kis házunkban énvelem,

hogy nem lesz soha múlt belőlünk,
s az idő sose veri szét
boldogságunkat, és fiammal
örökké vöröspecsenyét

játszom alkonykor. Andris közben
felmérte hallgatásomat
és elmosolyodik: – Nem értesz,
mert buta apucika vagy.

Lázár Ervin: A porcelánbaba

12 március 2016

lazar_ervinAz ember ismerősnek tetszett. Dorogról talán, de az is lehet, hogy a megyeszékhelyről. Jósvai István a nevét is tudta: Csurmándi.

Kétségtelen, Csurmándiból erő áradt. Magabiztosság. A széles járomcsont fölött világító, sötét szem.

A homlokába hulló, röppenni kész madárszárnyhaj. Még hajlott tartása is csupa vibráló elszántság; falakat tart a vállán, oszlopokat, egy új világ tartóoszlopait.

– Emberek, itt most már minden a maguké.

Csurmándi nagyvonalúan körülintett, mozdulatában benne foglaltattak a cselédházak, az istállók, a magtár, a távolba húzódó földek, az országutat szegélyező fák kontyai, és semmi kétség, a pálfai grófi kastély is benne foglaltatott, meg Kiss tekintetes, a rácpácegresi földesúr cecei kúriája is. (more…)

Napi bölcsességek, aforizmák…

6 március 2016

A napi bölcsességek 1-2 hetes késleltetéssel jelennek meg itt… Ha minden nap látni szeretnéd az aktuálisat, kövesd Rajnai Lencsés Zsoltot a facebookon…

Udvaros Dorottya – 21. század (Majdnem valaki 2015)

6 március 2016

Nagyon tanulságos a szövege!

Rajnai Tibor: Divat

6 március 2016

rajnaitibor-finis-GO2A divat manapság nagyon hódít, pedig sok benne a furcsaság. Igaz ugyan, hogy a férfiak a gallért még nem viselik a kezükön, de sokan a kézelőt a nyakuk köré tekerik.
A divat változni szokott az évszakok szerint, azaz tavasszal egész más a divat, mint télen és nyáron egész más, mint ősszel.
Kolozsváron kora tavasszal az a divat, hogy az unitárius kollégium környékére kabáttal mennek, míg onnan visszafelé kabát nélkül jönnek az emberek. Ezen divatproblémának az a magyarázata, hogy a kollégium utcájában két zálogház is van… Ez a divat azért is érdekes, mert ősz vége felé a művelet fordítva történik, azaz kabát nélkül mennek odáig az emberek és kabáttal jönnek vissza…
A ruházkodásban jelenleg a csíkos minták részesülnek előnyben. Ez a divat különösen Nagyenyeden hódít, ahol a férfiak nemcsak a szövetmintában, hanem a ruhák szabásában is egyöntetűségre törekszenek. Itt a férfiak teljesen egyforma csíkos ruhában járnak. Mivel a ruhák teljesen egyformák, számot szoktak varrni rá, hogy meg lehessen különböztetni A. urat B. úrtól. Vannak, akik annyira megszokták ezt a viseletet, hogy évekig nem válnak meg tőle, sőt vannak olyanok is, akik életfogytiglan nem viselnek más ruhát. Ezek a ruhák erősségük ellenére még olcsók is. Sőt pénz egyáltalán nem is kell értük, elég egy kis sikkasztás, gyilkolás és a fenti divatkreációkat hosszú évekre be lehet szerezni. Ez a viselet Enyeden kívül a törvényszék tájékán honosodott meg… (more…)

Csoóri Sándor: Menekülés a magányból

6 március 2016

Csoóri SándorHázakat emelt körém a sötétség –
s a házakban nem lakik senki.

Fákat ültet körém a képzelődés –
s a fáknak nem támaszkodik senki.

Gyerekkoromból egy fekete kutya
szaglászgat erre, habos a szája széle,

fölnéz az égre
s üres az ég, akár egy kinyalt kutyatányér.

Nevetnem kell ezen a buta magányon,
mint egy kitalált állatfajon,

nem ezért születtem én a világra,
nevetnem kell hát magamon.

Egyetlen titkom van csak: szeretek élni!
Nem takargathatom tovább, mert elmúlik az élet.

A képzelt fák közé tévedjen be a Nap
éles fejszével és sikoltó körfűrésszel. (more…)

Szép Ernő: Jégpálya

5 március 2016

SZEPERNOKorcsolyát kötöttem s rászállottam a jégre. Milyen kellemes és milyen meglepő, hogy csúszok, futok a jég homályos tükrén, szinte lengek a két keskeny érctalp felett, milyen különös, hogy nem felejtettem el ezt a kis téli tudományt a hosszú esztendők óta, mióta utoljára korcsolyáztam. Oh, gyerünk vissza az ifjú élvek e sima mezejére, örvendjünk ez egyszerű, egészséges jó örömnek, öleljük mellünkbe hevesen a szembejövő friss szelet, csípessük cipószínűre orcánkat az ártatlan hidegtől, csússzunk jobbra-balra, iramodjunk neki, fussunk, repüljünk, forogjunk, szédüljünk egy kicsit, felejtkezzünk el… az ólmos fényű jégen hosszú, szeszélyes árnyékom fut velem a korcsolyáktól írt végtelen karcsú hieroglifák között, a magasból ragyogó villamos ívlámpák világításában. Arcok villannak el mellettem jobbra-balra, csupa idegen arc, senkit se ismerek ezen a nagy jégpályán, magamban forgolódom, tünedezek a sajátságosan mozgó sokaságban. A melegedő pavillon előtt a katonabanda játszik, kedves, buta amerikai nótát ropogtatnak a tréfás réztrombiták, hangos nevetés, itt-ott ijedt sikongatás, vígan csörgő diskurzusok az elfutó párok mosolygó ajkán, Istenem, mit beszélgethetnek, valami olyan kedveset és üreset, mint amit a katonazene játszik. Kifelé igyekszem a középről, gyors hajlásokkal kikerülöm a korcsolyázókat, kicsúszok a pálya szélére, a korlátnak támaszkodom, nézni egy kicsit a népet. A félkarommal lekönyökölök, s engedem magam előtt szédelegni ezt a közeli, mégis oly távolinak tetsző világot. (more…)