Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- próza » Örkény István: Életben maradni

Örkény István: Életben maradni

orkeny 1912-1979Egy nagy Politikai pörben mint negyedrendű vádlott életfogytiglanit kapott, ebből hat évet le is ült, meghozza magánzárkában és ártatlanul. Társait sorra kikezdte a börtön, mindegyiket a leggyengébb pontján, kit egy Szíven, kit a tüdején, kit a lelki egyensúlyán.
Ő, a túlérzékeny idegrendszerével, már a hatodik héten sírógörcsöt kapott. De mikor ráborult, az asztala lapján észrevett egy hangyát. Ettől még sírni is elfelejtett.
Elnézte, hogy küszködik egy parányi morzsával. Aztán a körme hegyével odébb s még odébb gurította a morzsát. E délelőttje azzal telt el, hogy egy hangyát körbesétáltatta az asztalon.
Éjszakára bedugta egy üres orvosságosfiolába, és másnap fölmászatta egy gyufaszálra. Hamarosan rájött, hogy a kis állat egy húsfoszlánnyal Sokkal könnyebben idomítható, mint morzsákkal, és valóban, a nyolcadik hónap végén két keresztbe rakott gyufaszálon sikerült rákapatnia a hintázásra. Persze, azt a tétova ide-oda mászkálást csak némi jóindulattal lehetett nevezni hintázásnak, de őt ez a teljesítmény is majdnem boldoggá tette.
Amikor letöltötte A harmadik évet, jó magaviseletéért KÜLÖNÖS kedvezményképpen papírt, írószerszámot és olvasnivalót kérhetett. Ezt ő büszke daccal visszautasította, a hangya ugyanis már gurigázni tudott egy mákszemmel, mely a karácsonyi tésztából származott. De őt ez a mutatvány sem elégítette ki, mert még besorolható volt a hangyai lét határai közé. A másféleség ott kezdődne, ha két Labra tudna állítani … Ez tizennyolc hónapig tartott, de sikerült.
Újabb másfél év múlva diszkréten tudtára adták, hogy Rövidesen rehabilitálják, és szabadon bocsátják. Addigra elkészült az ő nagy mutatványa: Egy hangya álló helyzetben a magasba dobta és elkapta a mákszemet. Vagyis elmondhatta róla – megint egy kis jóakarattal -, hogy megtanult labdázni!
– Adjatok csak egy nagyítót – mondta a fiainak, sokat sejtető mosollyal, az első otthoni vacsora után. – Van egy Betanított hangyám!
– Hol? – Kérdezte a felesége.
Forgatták egy fiolát. Egy nagyítóval nézték, még a lámpához van odatartották, de hiába. És, ami a legfurcsább, ő se látta már!

-- próza

Nincs hozzászólás to “Örkény István: Életben maradni”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)