Monthly Archives: április 2011

Émile Verhaeren: MÍG KÜSZÖBÜNKRE KÜNN

30 április 2011

Míg küszöbünkre künn a sűrű hó szitálja
gyémántos gyöngyeit,
a szomszédos szobán bolyongó lépteid
zenélnek meg-megállva.

A tükröt elhúzod – szárnyát behajtva tán –
az ablakmélyedéstől,
s a hosszú kulcscsomó szekrényed ajtaján
hintázva leng le és föl.

Hallom, amint íme, fölszítod a tüzet,
élesztgeted parazsát,
s a hallgatag falak körül elrendezed
a székek hallgatását.
(more…)

Budapest régen (képtár)

30 április 2011


“Mennyi élet, mennyi pezsgés, mennyi ember, de mára már mind halott… Rád is ez a sors vár… Élj hát, élj, amíg élhetsz… az idő elröpül… Keresd az erényt, hogy értékes ember légy…, keresd a valódi, szellemi-lelki értékeket, hogy igazán élj, s ne légy parazita. Ne a pénzt hajszold, az idő elröpül, s észre sem veszed, már itt a vég. Keresd a boldogságot is, hiszen a felüdülés, a belső béke, de a lüktető gyönyör is fontos, – ám hagyj belőle másnak is, hisz más is élni akar, boldogságra törekszik, nem csak te. Légy toleráns és ne ítélkezz senki felett, hisz’  a vége úgyis közös: a sírgödör… Kevéske idődet használd ki jól: az ‘élni és élni hagyni’ remek elv, mert nem foszt meg semmitől, de ezt követve másokat sem rekesztesz ki semmi jóból… Szeresd az embert, hisz sorstársad ő, – épp oly’ halandó mint te vagy. Ami neked fáj, fáj az neki is. Ne tipord el, maradj Ember…” (Rajnai Lencsés Zsolt)

Kosztolányi Dezső: Ha negyvenéves…

30 április 2011

Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel
egyszer fölébredsz és aztán sokáig
nem bírsz aludni. Nézed a szobádat
ott a sötétben. Lassan eltűnődöl
ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,
mint majd a sírban. Ez a forduló az,
mikor az életed új útra tér.
Csodálkozol, hogy a föld és csillagok közt
éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.
Babrálsz vele. Megúnod és elfelejted.
Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.
Minden zajról tudod, hogy mit jelent.
Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.
Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz.
A fal felé fordulsz. Megint elalszol.

1929.

Babits Mihály: Három angyal

30 április 2011

Három, három, három, három, három angyal szállt felém.
Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.
Harmadik úgy hullt a földre egyenesen,
mint egy könny szemből, a szívbe, nedvesen és nehezen.
Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat
ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat,
hogy ne tudjon elrepülni? és az utolsót hova
rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha?
Óh jaj, késő! már az első hószín angyal csupa folt!
és a másik messze szállott, aki olyan könnyű volt!
Harmadikat szégyenemre látja az egész világ,
mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.

Abonyi Lajos: Nagy Ferenc Gyurka tenyere

30 április 2011

Mikor a Böde ki nem öntött, és Vízvárra vagy ahogy régi időben nevezték, sőt most is némelyek, kik csúfolódni szeretnek, nevezik, Pocsolyás-Szent-Györgyre be lehetett menni: bárkinek szemet szúrt az a két nevezetesség, melyhez hasonlóval más falu alig dicsekedhetett. Azonnal feltűnt, magára vonta a figyelmet bármelyik, oly kihívón pompázott mind a kettő.

Az egyikre már messziről gyanakodott az ember, mikor a fák teteje fölött látta vékonyan kihegyesedni; de csak közelről bámulhatta meg; s míg rajta isten igazában elbámészkodott és csóválgatta a fejét, addig a másiknak láttára az első pillantásra mindjárt elmosolyodott. Azután ha nem is éppen széles jó kedvében, egyszerre elnevette magát. A ki meg épen Nagy Ferenc György uramat, a bírót, erős vállaival, vaskos termetével, izmos nagy kezeivel, büszke mellével, tekintélyes, piros, kerek ábrázatjával ösmerte, az meg épen (mivelhogy esendő, gyarló az ember, s a kevélységet, elbizottságot és dicsekedést, legkiváltképpen hozzá, ha a dolog a bírónak, az ő kegyelme komoly méltóságának megy a rovására, örömest látja kigúnyolva), oly szabadságot engedett a jóízű kacagásnak, hogy a könnyei is csorogtak bele. – Az ő kegyelme tenyeréről, az ő kegyelme tenyerének az ábrázatáról van a szó, s arról, miképpen történt az, hogy eszébe jusson Fábricidesz molnár majszter uramnak, hogy közjóra világítson. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Teisztikus jellegű agnosztikus filozófiám (Első rész: Alapfogalmak tisztázása – A teizmus istenfogalmának kialakulása, körülhatárolása és a természetes teológia meggyöngülése)

28 április 2011

001

BEVEZETÉS

Ez a mű, lehet, hogy nem jó semmire, mert sehova se visz. Nem tart valahová és célja nincs. Csak magamnak akarok megfelelni azzal, hogy befejezem, ha már korábban elkezdtem, s publikáltam itt, a gondolkodom.hu oldalon, de félbehagytam. Félbehagytam, mert nem volt rá igény, most mégis törekedni fogok rá, hogy lerövidítve bár, de pontot tegyek a végére, mert ezzel tartozom önmagamnak, és azon keveseknek, akik érdeklődnek a téma iránt.

Írásom se az ateistákat, se a hívőket nem szándékozik meggyőzni, felőlem mindenki abban hisz, amiben akar, viszont alkalmas lehet a nyugalom, és a hit megzavarására (ugyanis semmilyen tekintélyre és kinyilatkoztatásra nincs tekintettel), ezért, aki szeretne békességben tovább hinni a saját hitében, inkább ne olvassa el… (more…)

Hans Cristian Andersen: A rút kiskacsa

27 április 2011

De szép is volt azon a nyáron a határ! Sárgultak a búzatáblák, a zab még zölden bólogatott, a kaszálókon petrencékbe hordták a szénát; piros lábú gólyák lépdeltek méltóságteljesen a réteken, és egyiptomi nyelven kerepeltek – ez volt az anyanyelvük. A gabonaföldeket, kaszálókat sűrű erdők övezték, s az erdők ölén mély vizű tavak csillogtak. Szép volt, nagyon szép volt a határ!

Mély árkokkal körülszegett, régi udvarház melengette öreg falait a napsütésben. Környékét fölverte a lapu, falai tövétől az árkok széléig kedvükre nőttek-terpeszkedtek az óriási lapulevelek; egy-egy magasabb bokor alatt kényelmesen megállhatott volna egy kisgyerek.

Ez a zöld sűrű valóságos rengeteg erdő volt annak a kacsának, amelyik itt ült a fészkén, hogy tojásait kiköltse. Sokáig kellett melengetnie a tojásokat, s a kacsa sokat unatkozott: vendég ritkán vetődött el hozzá, a társai meg az árkok vizében bukdácsoltak, nem szívesen totyogtak ki a szárazra, hogy a világ folyásáról társalogjanak vele a lapulevelek alatt. (more…)

Anatole France: Rozscipók

27 április 2011

Tu tibi divitias stolidissime congeris amplas:

Negasque micam pauperi:
Advenit ecce dies qua saevis ignibus ardens
Rogabis aquae guttulam.

(Navis stultifere 1507, fo XIX.)

Nyakló nélkül összeharácsolsz szörnyű vagyont, míg
Szegénynek egy morzsát se vetsz:
Eljön a nap, iszonyú tűz lángja emészt, s majd
Gyűszűnyi vízért esdekelsz.

(Az ostobán vezetett hajó 1507, fo XIX.)

Ebben az időben Niccolo Nerli bankár volt Firenze nemes városában. Amikor a hajnali órát kongatták, ő már íróasztalánál ült, és az esti harangszónál még mindig nem kelt föl, egész nap számokat írt a táblácskákra. Pénzt kölcsönzött a császárnak meg a pápának. Az ördögnek magának csak azért nem kölcsönzött, mert félt, hogy rossz üzletet csinál azzal, akit a Gonosznak neveznek, és aki ravasz és agyafúrt. Niccolo Nerli merész volt és bizalmatlan. Nagy vagyont halmozott össze, és sok embert fosztott ki. Ezért volt becsülete Firenzében. Oly palotában lakott, ahová Isten napja csupán keskeny ablakokon át jutott be; elővigyá­zatosságból volt ez így, mert a gazdagok háza olyan legyen, mint a vár, és akik nagy vagyont gyűjtenek, okosan teszik, ha erővel védelmezik meg azt, amit fortéllyal szereztek. (more…)

Babits Mihály: Sunt Lacrimae Rerum

25 április 2011

Van a tárgyaknak könnyük. Érzem olykor,
hogy sírnak a szobámban nesztelen;
sötétedő, sejtelmes alkonyokkor
bús lelküket kitárják meztelen.

Tán azt hiszik, nem látja most szem őket:
ki járna a sötétben eleven?
De én, szobáknak baglya, nézem őket,
örülve, hogy van, aki sír velem.

Nézem, hogy elhagyja magát az asztal,
silány terhét emelni únja már.
Az ágy, mint akit senki sem vigasztal,
gyötrelmes éjet önmegadva vár.

(Keresztény rabnő várhat így az éjre,
bírván basája undok, únt kegyét.)
A vén karszék némán huzódva félre
bús daccal tölti bársonyos begyét.
(more…)

Petőfi Sándor: Világosságot!

24 április 2011

Sötét a bánya,
De égnek benne mécsek.
Sötét az éj,
De égnek benne csillagok.
Sötét az ember kebele,
S nincs benne mécs, nincs benne csillag,
Csak egy kis hamvadó sugár sincs.
Nyomorú ész,
Ki fénynek hirdeted magad,
Vezess, ha fény vagy,
Vezess csak egy lépésnyire!
Nem kérlek én, hogy átvilágíts.
A másvilágnak fátyolán,
A szemfedőn.
Nem kérdem én, hogy mi leszek?
Csak azt mondd meg, hogy mi vagyok?
S miért vagyok? . . .
Magáért születik az ember,
Mert már magában egy világ?
Vagy ő csak egy gyűrűje
Az óriási láncnak,
Melynek neve emberiség?
Éljünk-e önnön öröminknek,
Vagy sírjunk a síró világgal? (more…)

Pascal: 164. töredék

24 április 2011

Aki nem látja a világ hívságos voltát, maga is roppant hiú teremtés. Ezért ki ne látná, kivéve a fiatalokat, akik belemerülnek a hírnév, a szórakozások hajszolásába, a jövő tervezésébe?

De fosszuk csak meg őket szórakozásuktól, azt fogjuk látni, hogy megemészti őket az unalom; ilyenkor ők is érzik semmi voltukat, még ha fel nem ismerik is: mert bizony boldogtalan sors, hogy azonnal elviselhetetlen szomorúság hatalmasodik el rajtunk, mihelyt kénytelenek vagyunk önmagunkba tekinteni, és nincs, ami elterelné magunkról a figyelmünket.

Babits Mihály: Esti kérdés

24 április 2011

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, sima bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatosan, hogy minden fűszál
lágy leple alatt egyenesen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyű, sima, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyújtják sorban a napfényű gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat; (more…)

József Attila: József Attila

24 április 2011

József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól
örököltem, áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott.
Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz, vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak
másért örülünk neki.
Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se
gyújtani, ha így megy tovább, nem törődöm vélük.
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik
az bizonyos.
Minden nap hideg vízben fürdetem gondolataimat, így lesznek frissek
és épek.
A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá.
Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak.
én a pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a szakadékon.
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy
tiszta legyen majd az ünnepekre.

jozsef-attila

Faulkner: Az ember

24 április 2011

Az ember nem azért halhatatlan, mert valamennyi teremtmény közül egyedül neki van kimeríthetetlen hangja, hanem mert lelke van, szelleme, amely együtt érezni, áldozatot hozni és tűrni tud.

Dosztojevszkij: Elprédált idő

24 április 2011

Ha visszanézek a múltba, és meggondolom, mennyi elprédált idő! Mennyi veszett el tévelygésben, gyarlóságban, semmittevésben, élni nem tudásban; mennyire nem ismertem az értékét, hányszor vitettem szívem, értelmem ellen – a szívem vérzik.

Az élet – ajándék! – boldogság, minden perc örök boldogság lehetett volna. Most, hogy életet cserélek, új formában születek újjá. Esküszöm neked, hogy nem veszítem el a reményt, és megőrzöm szellemem és szívem tisztaságát. Jobb emberré születek. Ez minden reményem, ez minden vigasztalásom.

Következő oldal »