Monthly Archives: május 2011

Szavazás és aforizma (2011.05.29. – 2011.06.12.)

30 május 2011

A fenti aforizmáról és a jelenlegi szavazásról mondhatod el véleményedet itt… (Ez a bejegyzés mindig fölül marad, de lejjebb a főoldalon, a frissítés folyamatos. Lásd az alábbi bejegyzést…) (more…)

Kovács Daniela: Te tudtad?

29 május 2011

Vénligetünk naptól aszúlt bokra
járdára veti szomjas levelét,
s a jázmin ágának nyíltszirmú csokra
lépcsőnk felé nyújtja bágyadt tenyerét.

Minden kusza növény az árnyék felé fut
a májusvégi hőség szinte fojtogat
porzó homlokán a keskeny sétaút,
pántként viseli a gyökér-rojtokat.

A kertek alatt egy árva lélek nem jár
mély csönd honol a föld húsába vágva,
s míg karók serege bús-meredten áll,
valahol a távolban már lóg az eső lába.

A lég ezüstlik, mint őszutón a hold,
és felbúg régen nem sírt jajokban
a párkányon, hol gerlénk fészke volt,
dús esőcseppek gyűlnek kis rajokban.

Bár hallhatnád, hogy megzúdul az ének,
hogy nyeli az eső könnyű lábnyomom,
hogyan párállanak a felüdült ház-élek,
míg ez a nyári zápor zúg át a városon.

Villámlott, s bár féltem, odatapasztottam
hűs ablaküvegére forró homlokom,
és minden mennydörgéskor rád gondoltam;
Te tudtad, hogy a föld a pokollal rokon?

Csáth Géza: A kályha

29 május 2011

A diák begyújtott a kályhába. Tüzet fogott a papír, és azután a fa. Néhány perc múlva pedig dübörgött a kis vasalkotmány.

A lángok barátságos, jó tanyának találták sima vasfalait. A diák pedig élesztette, becézte a lángokat. Szeneket rakott a kályha torkába, s nézte, mint emésztik meg az éhes lángnyelvek a nedves, fekete kődarabokat.

Lassanként az egész szoba megtelt bizalmas, lusta melegséggel, s e kedves, jó melegség kedvéért a diák otthon maradt. Egész nap. Ott ült a nagy, zöld bőr karosszékben, a kályha mellett, s nézte a sárga, kék, táncoló lángnyelveket, a sápadó-piruló parazsat, papírszeletet dobott be, és gyönyörködve figyelte, mint hamvad el a gyönge jószág a tűz ölelő karjai között.

És nézte a lángokat hosszú órákon át. Nagyokat gondolkozott, csöndesen mormogva néha. És megfeledkezett az egyetemről, az utcákról. Még a nagy, fehér fényben úszó kávéházakról is, a kék cigarettafüstről, amely azokban tévetegen imbolyog az asztalok fölött, a fehér és piros biliárdgolyókról, amelyek oly simán és halk csattanással gurulnak a zöld posztón. Sokszor még ott is evett a kályha mellett. (more…)

Móricz Zsigmond: A költő

29 május 2011

A kávéház előtt szép kis tér van; a tükörüvegek előtt terasz, márványasztalokkal. Az ember leül, a hideg márványra teszi kezét s véletlen embertársának, ki mellette lomhul, elmondja szíve legigazabb, legszebb titkát.

– Nekem az a legmélyebb gyermekkori emlékem, – szólt a költő s hátra vetette nagy szőke fejét, lobogó agyagsárga puha hajával, fönt a kiszökellő homlok dombja fölött – nekem az a legmélyebb gyerekkori érzésem, hogy a felnőttek boldogok, ha rajtunk gyerekeken segíthet­nek.

Mosolygott, vékony bágyadt száján fáradt és mégis könnyű, gyermekes mosoly volt. Kékes­szürke szemei nedvesek voltak és álmosan néztek.

– Lehettem öt-hat éves és az apámmal haragban voltam

Őt magát is meglepi.

– Igen, haragban voltam, mert én ötéves koromban legalább annyira férfi voltam, amennyire gyerek vagyok ma. (more…)

Émile Zola: Egy szerelmi éjszakáért

29 május 2011

ELSŐ FEJEZET

P. városka dombon épült. A régi erődítmények lábánál szűk és igen mély medrű folyó folyik, a Chanteclair, amelyet kétségkívül tiszta vizének kristályos csergedezése miatt neveznek úgy. Ha a versailles-i út felől érkezik az ember, egyetlen ívű kőhíd vezet át a Chanteclairen és a híd alacsony és legömbölyített mellvédei padul szolgálnak a külváros valamennyi öregembere számára. Szemközt a Rue Beau-Soleil emelkedik, végén csendes térrel, a Place des Quatre-Femmes-mal, amely nagy kövekkel van kikövezve, de amelyet oly sűrű fű vert fel, hogy olyan zöld, mint egy rét. A házak alusznak. Félóránkint egy-egy arra menő csoszogó léptei ugattatnak meg egy kutyát az istállóajtó mögött és az elhagyatott zugba naponta kétszer még csak azok a tisztek visznek be némi mozgalmat, akik a Rue Beau-Soleilben lévő étkezdéjükbe mennek.

Julien Michon baloldalt, egy kertész házában lakott, egy első emeleti nagy szobában és minthogy a kertész a háznak a Rue Catherine-ra néző másik oldalát lakta, ahol kertje is volt, Julien nyugodtan éldegélt és már huszonöt éves korában olyan bogarai voltak, mint egy nyugalomba vonult kispolgárnak. (more…)

Gracián: Ne versengj másokkal (Életbölcsességek kézikönyve 114. töredék)

29 május 2011

Minden igény, ha ellenzői vannak, árt a hitelnek. A vetélytárs rögtön rágalmakat szór rád, hogy kisebbítsen. Csak kevesen harcolnak nemesen; a vetélkedés leleplezi a fogyatkozásokat, amelyeket az elnézés eltakart. Legtöbben nagy tekintélynek örvendenek, míg nincs vetélytársuk. A verseny láza felébreszti, vagy feltámasztja a holt gyalázatot, kiássa a földből a régi és a meg régebbi csúnyaságokat. A vetélkedés a másik fél gyöngéinek dobraverésével kezdődik, és azt rángatja elő amit tud és nem amit szabad. S noha olykor, sőt legtöbbször a személyeskedés nem hasznos fegyver, az ellenfél megszerzi magának a bosszú alantas kielégülését, és úgy folytatja, hogy dicstelen dolgokról veri le a feledés porát. A jóindulat mindig békés, és a jó hír mindig jóindulatú.

Márai Sándor: Öreg költő

29 május 2011

A széles sugárúton az öreg költő jött szemközt. Csíkos, fekete nadrágot viselt, kopott kabátot, vedlett keménykalapot. Hófehér haját oldalt rövidre vágatta. Lassan ment, mint aki az összes célokat ismeri, s már tudja, hogy nem érdemes sietni. A villamosok, a gépkocsik, a hirdetőoszlopok, és a nők, a kirakatok és az ügynökök között ment, neonfények vörhenyes világításában. Áthaladt a sugárúton, s mintha az értelmet és a szomorúságot vitte volna magával a világ zűrzavarában. S arcában, mely gyermekes volt, és öreg, szemeiben, melyek merően bámulták a mesterséges fényeket, az iszonyat emléke tükröződött. Mintha valami szörnyűségeset látott volna egyszer, s ezt nem tudja elfelejteni, ezt szeretné megérteni. Ez a szörnyűség a világ volt.

Radnóti Miklós: Istenhegyi kert

29 május 2011

A nyár zümmögve alszik és a fényes ég
magára vonta szürke fátyolát,
kutyám borzol, fölmordul s elrohan,
megugró árnyat lát a bokron át.

Öreg virág vetkőzi sorra szirmait,
pucéran áll és félig halottan,
gyönge barackág ropog fölöttem
s terhével lassan a földre roggyan.

Ó, ez a kert is aludni s halni készül,
gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé.
Sötétedik. Halálos kört röpül
köröttem egy elkésett, szőke méh.

S fiatal férfi te! rád milyen halál vár?
bogárnyi zajjal száll golyó feléd,
vagy hangos bomba túr a földbe és
megtépett hússal hullsz majd szerteszét? (more…)

Ady Endre: (Egy hervadt ibolyacsokorból…)

29 május 2011

Egy hervadt ibolyacsokorból
Tavaszi illat száll felénk,
Egy régi név áttör sugárzón
A mult sötét, bús éjjelén.
Lapozzon majd bízón e könyvbe,
Ha tán szemébe könny tolult
S majd meglátja, fel fog támadni
Az ifjuság s a drága mult…
…A feltámadt multból kisarjad
A hit, mit rég’ elföldelénk,
Egy tán rég’ elhalványult sorból
Tavaszi illat száll felénk!…

Jean Cocteau: Az álom elkerül

28 május 2011

Az álom elkerül, ha alvó arcod éjjel
a nyakamon pihen;
mert leskel a halál s talán ilyenkor ér el
s elaltat hirtelen.

Én meghalok s te élsz; e gond, ez ver fel engem!
Van szörnyűbb félelem?
Egy nap nem hallom majd a szívedet s nem lebben
lélekzeted velem.

E félénk nagy madár,ki most az álomé lett,
majd fészkéből kikel?
A fészkéből, ahol testünk két fejjel ébred
s négy lábbal nyúlik el? (more…)

Komlósi Lajos: Befejezem a mondatot

26 május 2011

Jöjj vissza egy alkonyórán
a szigeti kertbe,
ha őriznek a védőszentek
szökj meg tőlük
néhány röpke percre.

Megszakadt egy mondat köztünk,
nem hangzott el sohase a vége,
közbeszólt egy úr a mélyből:
a rút pokol fenekéről
s csonka vallomásom
belefúlt az éjbe.

Dicsfényt kínált, elfogadtam,
víg frigyünkre pezsgőt bontott,
flitterekkel díszítette
s végtelenné tágította
előttem a horizontot.
(more…)

Schubert – “Ständchen” D957

22 május 2011

Márai Sándor: Műhely, szerkezet

22 május 2011

Aki nem látott szülést, nem tud az életről valamit, nem tud valami biztosat és “alapvetőt”, mint az iskolában mondanák – bizonyos, hogy aki nem látott szülést, nem látott bele a szerkezetbe, nem ismeri a műhelyt, azt a rejtélyes és félelmes műhelyt, ahol az élet készül. Az erők, amelyek szülés közben megmozdulnak, az élet és a halál erői: az anya és a gyermek állandóan élet és halál között tapogatódznak ez órákban, vak sötétben, süket ösztönnel.
Olyan erők mozdulnak meg e pillanatokban, olyan erők feszítik az anyatestet, mint földrengéskor. A néző nem csodálkozna, ha vér és placenta helyett láva és hamu ömlene ki füstölögve az anyaméhből. Igen, láttam a szerkezetet. Az ember csendes lesz, egészen csendes. Később, mikor a gyerek sírni kezd, a néző kisompolyog a szobából, s úgy érzi, Michelangelo kontár volt, és Newton, minden számításával, műkedvelő.

Victor Hugo: A nyomorultak (részlet)

22 május 2011

A szobában teljes volt a nyugalom. Itt-ott elmosódott, határozatlan formák tünedeztek elő. Ami nappal iratokkal, nyitott fóliánsokkal, könyvgarmadákkal megrakott asztal, ruhákkal megrakott karosszék, imazsámoly volt, az most csupa sötét szögletnek és fehéres foltnak látszott. Jean Valjean óvatosan előreosont vigyázva, hogy bútorokba ne ütközzön. A szoba hátteréből, a püspök, egyenletes, nyugodt lélegzetvételét hallotta.
Egyszerre megállt. Ott volt az ágy mellett. Hamarább ért oda, mint hitte volna.
A természet néha valamilyen komor és okos kiszámítottsággal avatkozik tényeivel és jelenségeivel cselekedeteinkbe, mintha csak gondolkodóba akarna ejteni bennünket. Majdnem félórája sűrű felhő borította az eget. Abban a pillanatban, amikor Jean Valjean megállt az ágy előtt, a felhő, mintha szántszándékkal tenné, szétfoszlott, és egy holdsugár tűzött be a keskeny ablakon, megvilágítva a püspök halvány arcát. A püspök békésen aludt. A hideg alpesi éjszakák miatt csaknem teljesen felöltözve feküdt az ágyban, barna gyapjúköntösben, amely csuklóig takarta karjait. Feje az alvás lankadt tartásában hátravetve pihent a vánkoson; pásztorgyűrűs keze, mellyel annyi jó és kegyes cselekedetet művelt, lelógott az ágyról. Arcán az elégedettség, a remény, az üdvösség sejtelmes kifejezése világlott. Több volt ez mosolynál, szinte már sugárzás. Homlokára valami láthatatlan fényforrás kimondhatatlan tündöklést vetített. Az igazak lelke az álomban egy titokzatos mennyországot szemlél. Ennek a mennyországnak visszfénye ragyogta be a püspököt.
Ugyanakkor valami átlátszó tündöklés, mert benne volt ez a mennyország: a lelkiismerete. (more…)

József Attila: Fák

22 május 2011

Puha szántások esővert, leves
gerezdjei között
csüggedten várják a fák a sebes,
apadt mellű ködöt.

Sárga levelük lefele konyul,
törzsük vizes, ragyog.
Kisírtan állnak – gyorsan alkonyul
s e fák magányosok.

Még gallyas, vágatlan, sudár alak
mind: hántatlan dorong.
Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,
zömök varjú borong.

Görcsösen fogja ijedt gyökerük
az elmálló talajt.
Nedvük sebesen kering, tüdejük
még zörren, még sohajt. (more…)

Következő oldal »