Daily Archives: 2016. január 23. szombat

Rajnai Tibor: Jaj, szaladjunk!

23 január 2016

rajnaitibor-finis-GO2A Főtéri vendéglő kirakat asztalánál jól táplált, rendes külsejű úr ebédel. Először húslevest eszik velőskonccal, pirított kenyérrel. Utána főtt marhahúst mártással, azután pulykasültet. A szárnyasnál oldalog az ablak elé a két toprongyos utcagyerek. Odanyomják az orrukat az üveghez és mohó vággyal szemlélik a lakomát. Az úr figyelmes lesz a két gyerekre, nagyot nyel a sültből és odainti a pincért.

– Hívja be ezt a két fiút az utcáról és adjanak nekik az én számlámra két menüt a söntésben.

A pincér meghatottan siet teljesíteni a parancsot. A gyerekek gyorsan eltüntetik a menüt és elsietnek. Az úr némi gyümölcsöt rendel és feketekávét. Ezután kerül sor a fizetésre, amikor is kiderül, hogy az úrnak egy megveszekedett vasa sincs. Tűri a szidalmakat és azt az enyhének sem nevezhető nyomást, amellyel kikényszerítik az utcára. Elindul sietve és szomorúan. A sarkon elébe ugrik a két gyerek. (more…)

Mentális morzsák – 2016.01.23.

23 január 2016

A szegénység legtöbbször csak a gazdagoknak romantikus. (Rajnai Tibor)

Kolozsvár, 1930.09.24.

Tamási Áron: Aranyegér

23 január 2016

tamasi aron 1897-1966Mint a könnyű pehely, ez a történet is messzi múltban úgy lengedez. Föléje szivárvány hajlik, melyben a lila és a zöld szín már megette a többit. A zöld az emlékezés patakjából iszik, lehet; a violaszín azonban a valóságról beszél, amelyben éltünk azon időben.
Mert gyászosan éltünk, annyi bizonyos.
Hogyne, hiszen nemcsak az állapotunk volt mostoha, hanem a természet rúdja is ránk járt, abban az esztendőben különösen. Már a tél is oly hosszan és annyit idétlenkedett, hogy alig győztük szent Györgyöt várni. Azt reméltük ugyanis, hogy az bátor szent György a neveletlen szeleket majd rendre tanítja, s a nap sugarait végre az első padokba ülteti. De csalódtunk benne is, mert amikor megérkezett, mostoha sorsunkon úgy eltátotta a száját, hogy még májusban is tátva volt. Ilyenformán, s éppen a virágok nyílása idején, a maradék reményünk is csüggedni kezdett. Ha valaki, végső biztatásul, Pétert és Pált említette, már arra is úgy tekintettünk, mint aki szépet álmodik. A szemünk bársonya alatt csak a lila szín borongott, s abban a borongásban rongyosan húzta Péter és Pál a lovát, ámbár más esztendőkben vágtatva jöttek egymás mellett, s csillag helyett pipacsot rúgattak a lovaikkal.
Amikor a hajnal fájához mégis odakötötték azt a két gebét, azoknak mindjárt abrakot kértek s maguknak ennivalót. Mondtuk, hogy abrakot nem adhatunk, mivel az abrak mi vagyunk magunk; őket azonban tehetségük szerint megvendégeltük. Nem nehezedtek el azonban a vendégség után, s így nem is dőltek álomra, hanem tőlünk kérdezősködni kezdtek. Amit lehetett, azt kurta szavakkal megmondtuk neki, de közben bizony oly nagyokat hallgattunk, mint a szegény gyümölcsfa, amelyiken csak egy-egy gyümölcs van, imitt-amott. (more…)