Monthly Archives: december 2010

PILINSZKY JÁNOS : ÁLDOTT SZÉDÜLET

19 december 2010

A fény homályt, az árnyak mélye fényt szül,
szorong a száj, remegve egyre szédül,
mint szélhimbálta, imbolygó virágban
a léha szív, és mintha súlyos áram
érintené, alél a test, s a szem már
a drága szempár csak mereng a csöndben,
mint ismeretlen tengerfenéknek alján
két gyöngyszem.

Két árva gyöngy, amely csodál s csodás,
míg oldja-bontja zászlóját a láz,
hogy mint a szél, a szálló angyalok,
sehol se, mégis mindenütt vagyok,
hogy szinte már szeráfi lendülettel
csak szárnyalok, mint száll az illó ihlet,
mint angyalok, kik parttalan terekben
keringnek. (more…)

Tóth Béla: Santa Agata

18 december 2010

Don Marzio egy jómódú cataniai narancs- és citromkereskedő fia volt. Két évvel idősebb testvérbátyját Turiddunak hívták. Ami mellékes, mivelhogy ez a Turiddu semmiképpen sem tartozik ehhez a történethez. Csakis azért említem röviden, hogy új példáját mutassam: mely különbözők a Gondviselés útjai.

Turiddu, mikor ötesztendős korában azt kérdezték tőle, mi akar lenni, azt felelte: «Generális». Marzio pedig azt felelte: «Kardinális».

A szegény Turiddunak teljes tizenöt esztendeig kellett várakoznia, míg végre nagynehezen reáadtak egy vékony ezüstsujtású hadnagyi uniformist. A boldog Marzio azonban alig volt hatodfél éves: a szemináriumban már felöltöztették gyönyörű piros reverendába, piros palástba, a fejére zucchettát és malomkőnyi borzas kalapot tettek, szóval pompás kis kardinális lett belőle. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Vesztőhelyemen

16 december 2010

Egy csepp közelség ténfereg ma nálad.
Rám vetett szép szemed itt őgyeleg.
Arcomba csupasz tekinteted árad
olyan őszintén, hogy megremegek.

Maradj így, ne menj, ne mozdulj most kérlek,
mert rám esett két szemed karjába
csimpaszkodom, és én is téged nézlek,
megértve sorsom pillád sarkába’. (more…)

A. Lypszy : MEGNYÍLOK VALAKIÉRT

16 december 2010

Messzire nézett a szemem,
És fülem mindent hallani vélt
Kinyílt előttem a végtelen
Én is megnyílok valakiért.

Mit ér nagysága a hegynek,
Ha nem látja senki csúcsait,
Ha elvész értéke a kegynek,
Ha az én, és a vágy szétszakít?

Megnyílok hát, leomlok, mint a hegy,
Hogy mindenki bejárhassa romjaim,
De mit ér az, amiért a küzdés nem megy?
Ha ünneplőm lesz, széttépett rongyaim?

Mit ér, ha leomlok, kegytelen a porba
Ha nem vagyok már hegy, csak a rom?
Mit ér, ha szétkapkodják köveim sorra,
Ha bánatom a kövekbe takarom? (more…)

Hepp Béla : Téli hajnal

15 december 2010

Látod a hajnali csend se repít már
vissza, valóból az álomvilágba,
csak forgolódom. Az éjszaka hívtál,
vagy tavasz-álmodó énem kívánta.

Hallgatom, lassuló álmaid ívén
lélegzeted elakad, hogy törik meg,
nézlek, Te édesen alszol, amíg én
itt rekedtem, oda már nem követlek.

Lassan kimászom az ágyból, zavarni
senki utolsó álmát nem kívánom,
nehéz az éj, nyugalomba takarni
nem jön az enyhet adó puha álom. (more…)

KAFFKA MARGIT: SZEGÉNYEK

15 december 2010

– Dehmel –

Olyanok e szegény, szegény szívek:
Üregük lassú kínoktól kivájt,
És bennük redves, régi sírkövek,
Pállott könnypocsolyák.

És olyanok e szegény, görnyedt hátak,
Alázkodástól és terhektől folynak;
Púposabbak, mint lápkunyhók felett
A buckós fedelek.

És milyenek e szegény, kulcsolt kezek!
Mint tarlón aszú fű, oly reszketők;
Hogy hátha, hátha vihar közeleg, –
Így dideregnek ők. (more…)

Pilinszky János: Hiábavaló volt?

14 december 2010

Bajlódásunk, türelmünk pályája kiszámíthatatlan! Rádió-teleszkópokkal követni tudjuk a láthatatlan csillagok útját az égbolt sötét tartományain keresztül, de ki vállalkozna arra, hogy föltérképezi cselekedeteink búvópatak rendszerét.

Sokszor eltűnődöm nővérem kisfián. Olyan akár a feneketlen zsák. Az egész család gondja, türelme, törődése, hanganyaga és energiája belevándorol, s mindez látszatra oly nyomtalanul, oly céltalanul tűnik el, mintha a világűrt próbálnák fűteni vele.

Este tizenegy óra: a heroikus erőfeszítések ideje. Ilyenkor rendszeresen csak a legambiciózusabb diákok virrasztanak könyveik felett, azok, akik felnőtt korukra bizonyosan elnyerik az egyetemi katedrát. Egyedül ők vannak ébren, ők és az unokaöcsém, s természetesen a nővérem: Tanítja a gyereket. Az éjfél közeledő csendjében makacsul kísérli bevenni a lehetetlent. Áthallom gépiessé fáradt hangjukat a csukott ajtón keresztül, s nemegyszer én unok bele puszta hallgatásába is a céltalan ismételgetéseknek. Nem megy és nem megy a tanulás. Pedig nem buta gyerek, csak egyszerűen nem tudja lenyelni, amit a szájába adnak, a leckék kanalas orvosságát.
– Hagyjátok már abba – kiáltanék fel nemegyszer -, hát nem látjátok, hogy hiábavaló!
– Máskor meg magam is szinte a csodavárók hitével lesem a fordulatot, hogy a gyerek egyszer mégis megszólal, s elmond mindent, amit tanult, mindent, mindent a Kaszpi-tengertől a másodfokú egyenletekig; s az elveszettnek hitt múlt a jelenben egy csapásra fényes jövőre talál. (more…)

Móricz Zsigmond: Pityu és Bodri

13 december 2010

A tavaszi nap nyári hőségbe borult. Azt mondták: júniusba elég vóna ilyen meleg. A vad­gesztenyefák kövér virága pompázatosan dagadt a zöld levelek közt s a nap ragyogott a szerelmeskedők körül. A méhek is kijöttek s dúsan döngték körül a virágokat; a ház előtt, ahol láb nem járt, a gyom úgy burjánzott, kitárt kis karokkal a nap felé, mint a gyerek, aki nem birt az egészségével s tapsikolva döcögött másféléves kövér lábacskáin mezítláb a forró porban s minduntalan felbukott, ahogy a Bodri szőrébe kapkodott.

Fű, fa, virág, gyerek, állat mind boldogan ujjongott a korai boldogságban.

– Hagysz békét annak a kutyának te! – kiáltott rá az anyja szenvedélyesen s mindjárt rávert a gyerek kövér kis tagjaira.

Mióta rajtakapta a csöppnyi lurkót, hogy megszopta a kutyát, azóta útálta ezt a dögöt. (more…)

Hamvas Béla: Arany napok

12 december 2010

Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok. A föld a nyárvégi esőktől újra nedves és puha. A levelekről a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél. Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj. (more…)

HAJNAL ANNA : MESSZIRŐL

11 december 2010

Reggel van, ágyamon ülök,
de enyém messze tenyered,
és hirtelen csókom nyomán
finom köd futja be szemed.

Be édes fészekre talált
ajkamnak bujkáló tüze, –
szorongás száll fel szívedig,
s a reggel fűszeres íze

lángokkal csap szét ínyeden,
és minden ered megtelik
szúró villámokkal,amik
fel-felcikázva szívedig

vakítanak, s te nem tudod,
mitől őrült meg reggeled,
míg ajkam lassan, szomjasan
csókolja ájult tenyered.

Ambrus Zoltán: Gyűlölet

10 december 2010

Az ösztönszerű érzésekről volt szó. Milyen különös az, hogy egy arc, egy tekintet vagy néhány elejtett szó erős előítéleteket kelt bennünk, gyűlölethez hasonló idegenkedést vagy megmásít­ha­tatlan rokonérzést, amely hirtelen indulatok idővel mind, mind igen bölcseknek bizonyul­nak. Az ember néha első pillantásra megérzi, kit szeressen és kitől óvakodjék, kivált ha az em­ber nem is ember, hanem csak asszony vagy gyerek. Mert minél kevesebb a világis­meretünk, ez az ösztönből eredő ítélet annál hatalmasabb. Még az állatok sincsenek e nélkül a sajátságos szimat nélkül; legalább a kutyák e tekintetben is csudálatos finom szaglásról tesznek bizonyságot.

– Nekem volt egy kutyám – szólalt meg egy úr, aki előbb sokáig hallgatott -, a szegény Dárius. Dárius nem a tolvajokat ugatta meg, mert tolvajok nem jártak hozzám, hanem a hitelezőket. Valahányszor egy-egy megjelent a látóhatáron, Dárius éktelen vonításban tört ki. Viszont a pénzeslevélhordót mindig nagy örömmel üdvözölte; vígan ugrándozott körülötte, s kikísérte egészen a lépcsőig. (more…)

Dr. Safárik Gabriella: Pillangó pillanat

9 december 2010

Megfogtam a fénysugár szívét
dobban – izzik – mosolyog napom kérge alatt
csillagom táncol pillanatok ablakában…
kacsint egyet –
árnyas múltam illan
idő-ketrecek sötét sarkában
keresem magam

hol vagy?

kopogok ajtómon belülről…
engedj be magamba –
körülnézek kérdéseim házában –
köveim között remény pici fénye futkos –
bezárom…
rohannak az álmok Hozzád –
eltűnő évek integetnek induló vonatokról

csend…

a csend…
csodadala felvonyít a teliholdra (more…)

Márai Sándor: A nőkről általában

9 december 2010

Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején.
Köszönet a nőknek, köszönet.

TED HUGHES HŰSÉG

7 december 2010

Valahol lakni kellett. Csellengtem
A világban, udvaroltam neked,
Lebegve a reggeli áradaton, huszonötödik
Évemtől kótyagosan. A kirámolt,
A la mode kiglancolt Alexandra Házból
Népkonyha lett. Akkortájt még
Nem köszöntött be a presszók avantgárdja.
A kantincsörömpölésű Brit étteremben
– Ez volt az egyik közhasznú háborús maradvány –
A reggelivel helyre lehetett ütni az éjszakát.
Csakhogy az Alexandra Házba be kellett, hogy vigyék
Az embert. A kisegítő lányok az étterem fölött
Laktak, seregnyi bohémmel, éjjeli bagolyságtól
Kipurcant hétalvóval együtt. Valahogy szereztem
Egy matracot, odafönn, az egyik padlásszobában,
Amelynek ablaka a Petty Curyre nézett. Csupasz (more…)

SZERGEJ JESZENYIN : ÁBRÁND

7 december 2010

1

Liget árnyán, zöld fenyőkre hullva
aranylik a hervadt fűzlevél.
Kimegyek én a part magasára,
hol az öböl békésen beszél.
A két hold fény-szarvait ringatva
a víz fodra – kavart, sárga köd.
Tó tükre ring s füvet látok rajta,
bölömbika sír a láp között.
A kaszált rét hangjából kihallom
a hívást, hisz szívem ismeri,
te hívsz engem, barátnőm, halk hangon
álmos partokon bolyongani.
Sok éve nem jártam itt, és annyi
találkozást, válást éltem át,
őrzöm ám, nem hagytam elsuhanni
köd-kezeid finom hajlatát. (more…)

« Előző oldalKövetkező oldal »